A fülsebészeti forradalom idején kezdett el praktizálni, a szakma egyik kiemelkedő szakembere volt a mentora, mára pedig ő maga is a fül-orr-gégészet egyik meghatározó alakja. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatójával, Dr. Tamás László professzorral beszélgetünk.

Miért pont a fül-orr-gégészet lett a választott szakterülete?

Versenyúszó és vízilabdázó voltam, ám állandó arcüreggyulladás gyötört, ami olyan súlyos volt, hogy néha hetekre kiestem a felkészülésből. Számtalanszor felszúrták és kimosták az arcüregem. Akkoriban ez volt a gyógymód. Talán mondanom sem kell, mennyire nem szerettem.

A panaszok az egyetemi évek alatt sem múltak el, és megfogalmazódott bennem, lehetne ezt jobban is csinálni. Ennek a személyes „vonzódásnak” lett aztán az a vége, hogy demonstrátor lettem a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán. Már akkor nagyon tetszett, hogy a fül-orr-gégészet területe egy szép, nagy egység, ahol a diagnosztika mellett a gyógyszeres kezelés és a műtéti lehetőség is adott.

A mai tudásával hogyan gyógyította volna egykori arcüreggyulladását?

Azóta sok minden megváltozott, jóval kevesebb a bántás, a szúrás, az arcüreg átmosását az esetek kilencven százalékban ki lehet váltani gyógyszeres kezeléssel, speciális spray-kkel. Ma már azt is tudjuk, hogy a melléküregek azért betegszenek meg, mert az orrunk járatai és a melléküregeink nyílásai krónikus gyulladás, polip vagy orrsövényferdülés hatására beszűkülnek. Az endoszkópos műtéteknek köszönhetően már nem kell nagy metszést ejteni az arcon, az orr felől ezeket az akadályokat el lehet távolítani – az érintett melléküreg pedig visszakapja eredeti funkcióját.

A pályája során milyen forradalmi változásoknak lehetett szemtanúja?

Szerencsés vagyok, hiszen egy fülsebészeti forradalom idején érkeztem meg a szakmába. 1985-öt írtunk, amikor fül-orr-gégészként kezdtem el dolgozni. Ekkor már mind az idegsebészetben, mind a fülsebészetben operációs mikroszkópot használtak. A fül egy nagyon kicsi szervünk, ezért hatalmas dolog volt, hogy a hallójárat és a dobhártya kiemelésével bele lehetett nézni. Korábban, például a háború után, ilyesmire nem volt lehetőség, radikális műtéteket végeztek. A fül mögött felvágták a csecsnyúlványt és kivésték, hogy a páciensnek ne legyen agyhártyagyulladása. Ennek a beavatkozásnak az volt az ára, hogy az érintett elvesztette a hallását. Ehhez képest az operációs mikroszkóp hatalmas áttörés volt – ahogy az is, hogy a hallócsontot ki tudták faragni más csontokból, be tudták ültetni, a páciens pedig visszakapta a hallását.

A merev endoszkópok megjelenése is komoly mérföldkő volt. Ezek segítségével bele tudunk nézni az orrba, hogy felfedjük azokat a polipokat, gyulladásokat, amik lezárják a melléküregeket. Ezekkel az endoscopokkal kialakult a funkcionális melléküreg sebészet. A fejlődésben nem volt megállás, jött a lézer. Kevesen tudják, hogy a lézersebészetet a fül-orr-gégészetben vezették be. Erre a forradalmi újításra különösen büszkék vagyunk, ugyanis a magyar származású Dr. Jakó Géza professzor és Dr. Polányi János Nobel díjas magyar fizikus voltak azok, akik rájöttek, hogyan lehet a láthatatlan lézerfényt láthatóvá tenni. Egy úgynevezett lézermanipulátort összeépítettek egy operációs mikroszkóppal, a találmánnyal pedig lefektették a lézersebészet alapjait.

Hatalmas fejlődéstörténeti fejezet volt a cochleáris implantáció elterjedése is, ami Magyarországon nagyon komoly múltra tekint vissza. Mesterem, Dr. Ribári Ottó professzor az elsők között volt Európában, aki cochleáris implantációt végzett. Ezzel mindörökre beírta a maga és a klinika nevét a fül-orr-gégészet történelemkönyvébe. Az már egy szomorú folytatás, hogy a klinika az elkövetkező tíz-tizenöt évben nem tudott annyi készülékhez jutni, mint amennyire szükség lett volna. Évente alig egy-két implantátumot tudtunk csak beültetni. Csupán az utóbbi nyolc évben tudtunk egy elfogadható implantációs esetszámot elérni, ami, hozzáteszem, még most sem elég, hiszen az évente beültetett készülékek duplájára lenne szükség. Jelenleg évente kb. 150 készüléket implantálunk.

Kinek való a cochleáris implantátum és kinek a hallókészülék?

A ma alkalmazott digitális hallókészülékek a hallásspektrumban, 0-tól 8000 Hertzig, különböző frekvenciákon, más és más erősítést adva, viszonylag jó hallást tudnak produkálni – de csak egy bizonyos fokú hallásromlásnál alkalmasak arra, hogy felerősítsék a hangokat. Vannak azonban olyan súlyosan nagyothalló betegek, akiknek a legfontosabb beszédfrekvenciákon van sok decibeles hallásromlása. Esetükben már nem működik jól a hallókészülék, az agyuk nem képes összerakni a hangokat. Itt azokról a felnőttekről beszélek, akik valamikor hallóként éltek, ám genetikai okok, agyhártyagyulladás, fertőzés, baleset következtében elvesztették a hallásukat. Nekik egy cochleáris implantátummal lehet visszaadni a hallás élményét. Kiválóan működik a cochleáris implantátum azoknál az idős embernél is, akiknél a fokozatos hallásromlás például az általános érszűkület miatt alakul ki.

Mi a helyzet a hallássérült újszülöttekkel?

Ez egy nagyon izgalmas terület. Már a cochleáris implantátumok megjelenése előtt is gyanították, hogy az agynak és az idegeknek is van úgynevezett plaszticitása, vagyis képesek átalakulni, regenerálódni, ám a cochleáris implantátumokkal ez végleg bizonyítást is nyert. Megfigyelték, hogy a siket újszülötteknél a cochleáris implantáció beindítja a hangingereket, a csigába, a szőrsejtek helyére beültetett elektróda akciós potenciált generál, minek hatására az elpusztult vagy nem létező hallóideg működését más idegek veszik át – a csecsemő pedig hallani fog. Sajnos a megfigyelések azt is alátámasztották, hogy a babák idegrendszerének plaszticitása 5-6 éves korban beszűkül, majd bezárul, vagyis a hallásukat vissza tudjuk adni, de a beszédfejlődésük nem lesz tökéletes. Ma már pontosan tudjuk, hogy a 4-5 éves kor alatt végzett beültetéseknél tökéletes lesz beszéd, ám ha később kap egy kisgyerek cochleáris implantátumot, a beszédén, az artikulációján az már érződni fog. 7-8 év felett már a cochlearis imlantációval sem tudunk segíteni a siketen született gyermekeknek.

A siket csecsemők vagy örökül kapták a siketséget, vagy édesanyjuk terhesség alatti fertőzése okozta a bajt. Ilyen esetekben az a legfontosabb, hogy a siketség mielőbb kiderüljön – márpedig ezt korábban nem volt könnyű megállapítani. Óriási sikere a szakmánknak, hogy körülbelül három évvel ezelőtt bevezették az úgynevezett univerzális újszülöttkori hallásvizsgálatot, ami annyit jelent, hogy mielőtt a kisbabát kiengedik a szülészetről, gyermekgyógyászok vagy ápolók kötelesek elvégezni a vizsgálatot. Minden kórház szülészete rendelkezik ezzel a speciális eszközzel, aminek különlegessége, hogy nem kell hozzá a baba aktivitása

A vizsgáló eszköz kivált egy agyi jelet, amit speciális készülék segítségével mérni tudunk. Az eszközt ráteszik a baba fejre és fülére, majd zöld és piros fénnyel jelzi az eredményt. Ezt a vizsgálatot kétszer végzik el, és amennyiben mindkettő jót mutat, úgy megnyugodhatunk, a babának működik a hallása. Amennyiben a készülék pirosat jelez, úgy vissza kell őt rendelni, újra el kell végezni a mérést, és ha ez sem hoz jó eredményt, a csecsemőt be kell utalni egy másodlagos szűrőállomásra. Ebből öt van Magyarországon, a négy orvosegyetemen, Szegeden, Pécsett, Debrecenben és Budapesten, illetve plusz egy a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházban. Itt már bonyolultabb, rövid altatásban végzett vizsgálatokra kerül sor, melyek során már fel tudunk venni egy hallásgörbét, vagyis meg tudjuk mondani, hogy nagyothalló vagy siket a kis páciens. Ha előbbi, akkor hallókészüléket kap, de ha ennek hatására nem alakul ki a beszéd, újabb mérés következik, és fél-egy éven belül átkerül a cochleáris programba.

Mit tapasztal, milyen a szülők hozzáállása az implantációhoz?

Amennyiben halló szülőkről van szó, az első sokk után a többség természetesen azt akarja, hogy halljon a babája. Többségük elfogadja, akarja az implantációt. Néhány szülőben azonban a pánik nem feloldható, nem akarja elfogadni, hogy a gyermek beteg. Ez azért nagyon nehéz helyzet, mert az agyi plaszticitás miatt nincs sok időnk. Amennyiben siket házaspárnak születik siket gyermeke, az már egy másik történet, hiszen a siketek világa egy zárt és biztonságos világ. Náluk egyáltalán nem magától értetődő, hogy gyermeküket kiengedjék ebből a zárt közösségből. Rengeteg bennük a félelem.

A cochleáris implantációt nem egy szakember, hanem egy egész csapat végzi. Kik ők?

A cochleáris implantáció nemcsak egy bravúros sebészeti teljesítmény, de elképesztően komoly diagnosztikai és rehabilitációs munka is, ugyanis sok-sok méréssel lehet eljutni a beavatkozásig. Ez egy nagyon hosszú folyamat, amiből számos kiváló szakember veszi ki a részét. Az audiológus szakasszisztens, az audiológus szakorvos, a fül-orr-gégész és a sebész csapatmunkája után jutunk el a beültetésig, ahonnan a páciens a rehabilitációs csapathoz kerül. Rendkívül fontos szerepük van a mérnököknek, akik a készülék beállítását végzik, a szurdopedagógusnak és a logopédusnak, akik a hallás- és beszédfejlődést felügyelik, és a pszichológusnak, aki az érintett és a hozzátartozók pszichés terheit oldja.

Voltak olyan különleges esetei, amiket soha nem felejt el?

Rengeteg ilyen van. Van például egy páciensünk, akinek hallókészülék mellett is alig volt hallása, ráadásul egy jóindulatú agydaganata is van. Utóbbi sok fejtörést okozott nekünk, hiszen nem tudtuk, hogyan viselkedik a daganat a beültetett cochleáris implantátum által leadott impulzusok hatására. Kérdéses volt az is, hogy a koponyába ültetett mágneses egység mennyire zavarja a mágneses rezonancia (MR) vizsgálatokat, amikkel a daganat méretét rendszeresen ellenőrzik. A páciensnek idővel teljesen elment a hallása, így egyik oldalára beültettük a készüléket. Ma fantasztikusan hall.

El nem tudom mondani, mennyi kihívást rejt ez a szakterület.