Szerző: admin

Home

Ádám története: „El sem tudom képzelni a teljes némaságot. / Figyelek, hallok és szabadon gyógyíthatok.”

By admin in Személyes történet Posted július 3, 2023

Megoldásorientált ember vagyok, aki nem siratja a történteket, nem sajnálja magát, hanem előre néz. Volt, hogy kerestem a válaszokat, kutattam, hogy örökletes-e a hallásproblémám, de nem volt az. Nem volt a családomban senki, akinek bármi gondja lett volna a hallásával.

Apai nagyszüleimnél ért minket a felismerés tizennégy éves koromban: a bal fülemre nem hallok. Többször is kértek valamire, de épp háttal ültem nekik, ők pedig a bal oldalamtól kicsit távolabbról szóltak hozzám. Nem reagáltam. Majd nyolcadikban, az általános egészségügyi szűrővizsgálaton kiderült: kevert típusú halláscsökkenésem van. Dr. Miszlai Ádám, szegedi gyermekorvos meséli el nekünk a történetét.

A kevert típusú halláscsökkenés annyit jelent, hogy a vezetéses és az idegi komponens is sérült, az előbbit pollenallergiára vezették vissza, aminek következtében bedugul az orrjárat és a fülkürt. Erre gyógyszert kaptam, és különféle kezeléseket is, amivel évekig stagnált a helyzetem. De négy év múlva már tisztán idegi alapú halláscsökkenése volt a bal fülemnek, vagyis a folyamat, ami tizennégy évesen elkezdődött, tizennyolc éves koromra teljesen leromlott.

Sokáig a jobb fülemben bíztam, valahol még most is bízom benne. Tudatában vagyok annak, hogy idővel a jobb fülemre is kelleni fog implantátum, de addig is megnyugtat, hogyha leveszem a bal fülemről az implantátumot, ha minimálisan is, de hallok még a jobb fülemre. Annak ellenére megnyugtat a tudat, hogy teljes mértékig elégedett vagyok és bízom a cochleáris implantátumban, mégis megrémít, ha arra gondolok, hogy egyszer majd a jobb fülem is süket lesz, és ha akkor leveszem az implantátumot a teljes süketség vár rám – ettől a csendtől félek. Mivel én nem süketen születtem, sosem volt olyan élményem, hogy milyen az, amikor semmilyen hang, zaj, koppanás, és nyikorgás nem vesz körül. El sem tudom képzelni a teljes némaságot.

Hosszas kutakodás után kiderült, a jobb fülemnek Meniere-betegsége van. Ez a belsőfül megbetegedését jelenti, ami nemcsak a hallási, de az egyensúlyi képességeinkre is hatással van. A tünetek rohamszerűen, kiszámíthatatlanul, egyik percről a másikra jelentkeznek. A hirtelen hallásvesztés erős dugulásérzettel és szédüléses rohamokkal tör az emberre. A rohamok után fokozatosan, évről évre romlik a hallás minősége, míg egyszer csak meg nem szűnik.

Harmadéves egyetemista voltam a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi karán, amikor egyik napról a másikra tört rám ez az igen különös, első roham. Kiabálni kellett velem, ami megterhelt engem és a környezetemet is. Egyből bekerültem a klinikára, ahol infúziós kezeléseket kaptam, majd hallókészüléket, de az semmit sem ért, mert csak annyit csinált, hogy felhangosította a körülöttem lévő világot, de minden, amit hallottam torz volt, mert addigra már annyira károsodtak a szőrsejtjeim.

Az egyetem ötödik évében történt nálam az áttörés, amikor úgy éreztem, muszáj lépnem valamerre. Akkorra már alig hallottam az órákon elhangzottakat, pedig az első sorban ültem. Illetve ekkor történt, hogy diákmunkásként munka közben egy magasabb lépcsőn megszédültem, lezuhantam, és betört a fejem. Ez a baleset, és az, hogy már a tanulmányaimban is korlátozott a hallásvesztésem vitt rá arra, hogy a fül-orr-gégészet tantárgyunkon hallott implantátum mellett döntsek. Amikor először hallottam erről a megoldásról, az olyan volt nekem, mint a szerelem első látásra – nem volt kérdés bennem, tudtam, mit akarok.  

Többször ért mélypont a hallásom elvesztése miatt. Először, amikor szembesültem azzal, hogy több emeletnyit zuhantam. Felmerült bennem, hogy hogyan bízzak meg innentől kezdve magamban, hogyan fogok dolgozni, hogyan lehet rám bízni bármit is, hogyan fogom használni a fonendoszkópot, hogyan fogok a gyerekekkel szót érteni… én, aki gyerekkorom óta arról ábrándoztam, hogy gyerekorvos leszek. Másodszor pedig, amikor a műtét előtt el kellett mennem egy utolsó audiológiai vizsgálatra, ahol a doktornő igen végletesen gondolkozott erről a technikáról. Minden erejével megpróbált lebeszélni erről az egészről, mert ő úgy hitte, az implantáció végső megoldás, ami csak a teljes süketségnél alkalmazható. Nem félt kimondani a kétségeit és nekem szegezni a kérdéseit: hogyan fogsz implantátummal fonendoszkópot használni? Hogyan akarsz gyerekorvos lenni? Szemésznek, vagy patológusnak kéne lenned! Kimondta azokat a félelmeket, amik engem is gyötörtek. De így kimondva, még nagyobb teherként nehezedtek rám. Ezután a beszélgetés után úgy mentem haza, mint akinek nincs jövője.  Mégis belevágtam, még aznap éjjel elkezdtem kutatni olyan orvos után, aki implantos. Rá is bukkantam egy német orvosra, aki egy Spanyolországból rendelhető digitális fonendoszkóppal gyógyít. Megnyugodtam, a Cochlear® termékét választottam és egy hónap múlva már ott is feküdtem a műtőasztalon.

A három és fél órás műtét után irdatlan beteg lettem. Megborult az egyensúlyérzékelésem, szédültem, eltűnt az ízérzékelésem, a nyelvem olyan volt, mintha nagy mennyiségű lepedék lenne rajta, lázam volt és rengeteget aludtam. De mindez hamar elmúlt és pár hét múlva fel is tették az implantátumot. Eleinte úgy hallottam vele, mintha mindenki héliumos lufit szívott volna, a legjobb barátomnak Hókuszpókhoz hasonló hangja volt, de mára minden kitisztult.

Sokan kérdezik tőlem, hogy mi ez, hogy mi van a fejemen, és ilyenkor a barátaim harciasan védelmeznek, hogy ezt nem illik megkérdezni, de engem nem zavar. Örülnék, ha minél többen tudnák, létezik és van megoldás a nem hallóknak is: a Cochlear® cochleáris implantátummal teljes életet élhetünk. Hallhatjuk, ha szerelmet vallanak nekünk, hallhatjuk a gyerekek nevetését, egy mély beszélgetés pillanatnyi csendjét, a levegővétel halk rezdülését. Én a legjobban attól féltem, mi lesz, ha nem hallom majd többé a gyerekek hangját, ha nem fogok tudni különbséget tenni a félelem és a fájdalom sírása között, ha nem fogom hallani a mosolyuk hangját, a köszönömöt, a felszabadult hangjukat, amiért újra egészségesek. Többé nem fenyeget ez a veszély, jelen vagyok, figyelek, hallok és szabadon gyógyíthatok.

Szerző: Kosztin Emese

Tovább

Fanni és Csenge története: “A lehető legtermészetesebb, hogy hallunk.”

By admin in Személyes történet Posted június 29, 2023

Két végtelenül szerény ikerlány, akik 90 decibeles halláscsökkenéssel születtek, mégis zenélnek, nyelveket tanulnak és nevetve mondják, számukra természetes, hogy hallanak. Bulátkó Erzsébet és ikerlányai, Fanni és Csenge története, ami elvezette őket a cochleáris implantátumhoz.

„Ahogyan egy átlagembernek, úgy nekünk sem jut eszünkbe minden nap, hogy hu de jó, látunk, hallunk, járunk. Természetesnek vesszük. Hiába viselünk cochleáris implantátumot, természetes számunkra, hogy hallunk, mivel egész kicsi korunk óta hallássegítő eszközökkel (hallókészülékkel, majd cochleáris implantátummal) élünk együtt. Két hónaposan kaptuk meg az első hallókészüléket és öt évesen az első cochleáris implantátumot. Nem is emlékszünk rá, hogy mi és hogyan történt. Ezekkel a készülékekkel együtt nőttünk fel és váltunk azzá, akik most vagyunk.” – kezdi a történetet Fanni, aki ikergyerekként, és kilencven decibeles hallásveszteséggel született.

Amikor a lányok tizennégy évvel ezelőtt megkapták az első implantátumot, Magyarországon még úttörőnek számított ez a fajta hallássegítő eszköz. Előttük még inkább csak felnőtteket műtöttek meg, akkor, amikor Csenge és Fanni öt évesek voltak kezdték el gyerekeknek is egyre fiatalabb korban biztosítani ezt a lehetőséget. Emiatt sok szakember kifejezetten ellenezte a műtétet az ismeretlentől való félelem és a műtét kockázati tényezői miatt. Ők mégis belevágtak. „Rengeteg vívódás után” – mondja Erzsébet, a lányok édesanyja. Csenge és Fanni két hónaposak voltak mikor hallókészüléket kaptak, amivel relatíve jól is hallottak és beindult a beszédfejlődésük, de a kiejtésükön érződött, hogy a hagyományos hallókészülékkel nem tudnak minden mássalhangzót (főleg a „sziszegő” hangokat) meghallani. Nekik a Csipkerózsika, Tiptetótita volt. Négy évesek voltak, mikor először javasolták nekünk az implantátumot. A legtöbb információt és lelki támogatást a MACIE (Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete) tagjaitól (szülőktől, gyógypedagógusoktól, egészségügyi szakemberektől) kaptuk. A férjemmel sokat morfondíroztunk azon, hogy mi a helyes döntés. Átsírt és átbeszélgetett éjszakák után mérlegeltünk: a hagyományos hallókészülék már nem tudja biztosítani a megfelelő minőségű hallást a lányainknak, ezért a cochleáris implantátum mellett döntöttünk.

Erzsébet első emléke a lányok műtéte után, hogy míg korábban egyáltalán nem zavarta őket ha ő mesefilm nézés közben mosogat, csörömpöl, addig az implantátum után odaszóltak neki: „anya halkabban!” „Sokkal színesebb, pontosabb, és minőségibb hallásélményük lett, pedig öt évesen csak az egyik oldalra kapták meg az implantátumot, mégis hatalmas változás következett be. A hallókészülék nem adta át nekik tisztán a sziszegő hangokat, például az sz,s cs, c, k mássalhangzókat. Ezeket mindig nehezen tudták beazonosítani, kimondani. Az implantátum után ez a probléma rohamtempóban javult, majd teljesen megszűnt.”

Csenge és Fanni tizenegy évesen kapták meg a második cochleáris implantátumot a bal fülükbe, de mivel hat év telt el a két implantátum között, azt mondják, ezt már nem tudják olyan jól hasznosítani, mint az elsőt. Emiatt nem olyan jó a térhallásunk – folytatja Csenge – Most már magyarországi, nemzetközi kutatásokból és saját tapasztalatból is tudjuk, hogy sokkal hatékonyabb eredmény érhető el, ha a két fül műtétje között nem telik el sok idő (max. 1-2 év). Amikor minket műtöttek öt évesen, a társadalombiztosítás csak egy készüléket finanszírozott. Ma már az a tapasztalat, hogy az a legjobb, ha egy éves korban műtik a halássérült gyermeket, aki egyből mindkét oldalra megkapja az implantátumot, mert annál zökkenőmentesebben, és hatékonyabban tud reagálni az agy az őt ért ingerekre, hangokra. Ami nagyon fontos, hogy ma már van korai (újszülöttkori) hallásszűrés és támogatott a mindkétoldali implantátum is, -a MACIE-nek és a Tudásközpontnak is köszönhetően.

Mi a lányok születése után három-négy héttel már mentünk vissza a kórházba kontrolvizsgálatra. Ott, az audiológián derült ki, hogy a lányok hallássérültek. Erzsébet akkor azt hitte, most azonnal összedől a világ. Főleg azért, mert senkit nem ismert a környezetében, aki hasonló problémával küzd. Az egész olyan távolinak és megfoghatatlannak tűnt a számára. Úgy érezte, sötétben tapogatózik. És ebben a sötétben jelentette számára a fényt Simon Mária audiológus, „aki ott azonnal megvizsgálta a gyerekeket, míg máshol azt mondták, jöjjenek vissza egy év múlva. Az, ahogyan ő ott foglalkozott velünk, megnyugtatott. Ő volt az, aki később, mikor a lányok már négy évesek voltak, biztatott, hogy bátran döntsünk az implantátum mellett, ha úgy érezzük, hogy a hallókészülék már nem nyújt megfelelő hallásélményt számukra.”

Jó döntés volt – mosolyogva mondja Fanni, aki elmeséli, hogy ennek a szolid kis készüléknek köszönhetően nem okozott gondot nekik halló gyerekek között szocializálódni az óvodában, zeneiskolába járni, táncolni, sportolni, nyelveket tanulni. Majd úgy halkan elmondják azt is, hogy egyikük tíz évig fuvolázott, másikuk zongorázott, és szerénykedve megjegyzik, „a kottára támaszkodtunk mindigis.” De hamar kiderül, valójában átlag felett teljesítettek.

Az egyetlen negatívum benne, legalábbis ebben a legújabb verzióban, amit most mi hordunk (Nucleus 7), hogy már túl okos. Beleszereltek egy új zajcsökkentő funkciót, ami az előzőben nem volt és már azt is kiszűri, amire egyébként nem lenne igényünk. Ha elmegyünk a metro mellett, annyira lehalkítja a metro hangját, hogy közben a mellettem lévő hangját sem hallom, csak azt látom, hogy tátog. De ez igazán csekély hiba, (a beállítások során reméljük ezt majd korrigálják, finomhangolják) ahhoz képest, hogy mennyi mindent ad. Szeretjük a cochleáris implantátumot, mert könnyű, nem mellesleg jól is néz ki és a segítségével teljes életet élhetünk. Természetessé teszi a számunkra, hogy hallunk, úgy, mint bárki más.

Tovább

„Már gimnazistaként azt tervezgettem, hogy orvosként majd hallásjavítással foglalkozhatok” – interjú Dr. Bakó Péterrel

By admin in Interjú Posted május 4, 2023

Dr. Bakó Péter PhD
egyetemi adjunktus, mb. intézetigazgató-helyettes
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

Dr. Bakó Péter fül-orr-gégész szakorvos azt mondja: bármiféle halláscsökkenésen ma már tudunk segíteni. 2005-ben vette át diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, majd egyenesen a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikára került. Tudatos választás volt ez a szakirány, mert már a gimnázium óta érdekelte a hallás, tudományos diákköri (TDK) munkájának is ez a téma állt a középpontjában. Dr. Pytel József professzor, a klinika akkori igazgatója támogatta a fiatal kollega törekvéseit, tudományos fejlődését. Dr. Bakó Péter 2012-2014 között Tübingenben (Németország) belsőfül kutatásban vett részt, majd PhD értekezését a hallás helyreállításának lehetőségeiről írta. Alapos tudásra törekszik, ennek érdekében audiológus képzettséget is szerzett. Egyetemi adjunktus, Dr. Szanyi István mellett klinikaigazgató-helyettes

Mikor került kapcsolatba az implantációs programmal?

2000-ben kezdődött a cochleáris implantációs program Pécsett, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán, Pytel József professzor vezetésével. Miután a Klinikára kerültem, amikor csak lehetett, bementem a műtőbe, Professzor úr műtétjét nézni, majd később asszisztálhattam is. Aztán Gerlinger Imre professzor vette át a programot, és lépésről lépésre részfeladatokat kaphattam. 2017 óta végzek BAHA csontvezetéses implantátum beültetéseket a klinikán, cochleáris implantátumok behelyezését pedig 2020-ban kezdtem önállóan. Az implantációs programot jelenleg Dr. Szanyi István klinikaigazgató vezeti, aki mellett egyre nagyobb szerepet vállalhatok az implant team feladatai között, egyre több lehetőséget kapok hallásjavító implantációs műtétek terén is, folyamatosan bővíthetem tapasztalataimat. Hálás vagyok korábbi és jelenlegi vezetőimnek a felkínált lehetőségért.

Hova, a fül mely részébe kerülhet hallásjavító implantátum?

Minden beteg, akinél valamely típusú hallásjavító implantátum lehetősége felmerül, részletes információkat kap a Klinikánkon működő Implant Ambulancián, Dr. Németh Adrienn vezetésével. Az implantátum kiválasztását és a műtétet alapos kivizsgálás előzi meg. A folyamatnak döntő szerepe van abban, hogy megfelelően történjen a kiválasztás, felkészítés, reális elvárások megfogalmazása. Ezek alapján javasoljuk azt az eszközt, amelytől a legjobb eredmény várható a műtétet követő rehabilitáció után.
A cochleáris implantátum a belsőfülbe kerül beültetésre, a BAHA csontvezetéses úton, az Osia implantátum piezoelektromos jelátvitellel adja vissza a beteg hallását. Vannak középfül implantátumok, illetve hallóideg károsodás esetén alkalmazott agytörzsi implantátumok, bár Pécsett ez utóbbival kapcsolatban még nincs tapasztalatunk.

Melyek voltak az első élmények, kihívások, tapasztalatok a cochleáris implantátum (CI) és a Baha beültetése kapcsán?

A hallásjavító implantátumok behelyezése komplex feladat, mindegyik cochleáris implantátum egy picit más, emellett a technika fejlődésével egyre kisebb részletek kapnak egyre nagyobb jelentőséget. Épp ezért folyamatos tanulást igényel egyrészt az elméleti felkészülés, másrészt a technológiai változások lekövetése.
Már önmagában az egy hatalmas élmény, hogy hosszú évek kemény munkája beérik és megkapod a lehetőséget implantációs műtétek elvégzésére. Az első műtétek közben van benned egy drukk, egy természetes izgalom – de az is, hogy meg tudod csinálni. A feszültséget maximális koncentrációval, fókusszal oldom – nem mehet a teljesítmény rovására az első műtéti tapasztalat diszkomfortja.
Ilyenkor az összes apró lépés magában is kihívás – szakmai szinten. Operáció közben több ezer kérdést felteszel magadnak (jó helyen van-e a bemetszés, megfelelően választottam-e le az izmot, jó-e a csontágy kialakítása, stb.). Ezeket persze azonnal megválaszolod, majd a következő műtéten már alkalmazod is.
A kihívás és kemény munka mellett persze hálás is az ember a lehetőségért, hisz az implantáció valahol a szakma csúcsát jelenti. Már gimnazistaként azt tervezgettem, hogy orvosként, természetesen egy team tagjaként, majd egy siket embernek visszaadhatjuk a hallását. Még ennél is többet sikerült elérni, mert a hallássérült emberek a műtét után teljes értékű életet élhetnek, integrált oktatásban részesülhetnek és képességeinek megfelelő célokat érhetnek el. Azt hiszem, ennél nagyobb motivációra és eredményre nincs is szükség.

Mi történik az implantáció után? Nyomon követi korábbi implantált pácienseinek sorsát?

Sebészként nem ér véget a munkám azzal, hogy befejeztem az operációt, természetesen követem a pácienseim sorsát. Az implantációban és az állításban közreműködő kollegákkal az „implant board” során megbeszéljük a tapasztalatokat, beszámolunk az eredményekről.
Az implantáció sikeressége egy teljes team magas szintű együttműködésének köszönhető. Ebben a folyamatban a teljes diagnosztikai sor minden tagja, a kivizsgálás egymásra épülő lépéseinek szakemberei tudásuk legjavát adják. A műtét az esély, a fizikai feltételek megteremtése a halláshoz vezető úton, de a sikerhez szükséges még a beállítók, a fizikusok és a szurdopedagógusok munkája is. Az implantáció lehetővé teszi a rehabilitációt, de a hallástanulás folyamata, a beállítás finomhangolása még hátravan.
A külső egység bekapcsolás nagy élmény a páciensnek és a szakembernek is, mert ez az első pont, ahol a kemény csapatmunka eredménye beérni látszik. Az első hallásélménynek részese lenni csodálatos. Egy betegem, aki felnőtt korban, gyógyszertől veszítette el a hallását, azt mondta a bekapcsolásról: „felemelő élmény”.
Több évre visszanyúló tapasztalatom általam operált gyerekekkel még nincs, de amit kiemelnék, az a Klinikánkon rendszeresen megrendezett „implantos karácsonyokhoz” kötődik. Hallani, ahogy implantált (siket) gyerekek kórusban karácsonyi dalokat énekelnek, fantasztikus élmény.

Milyen tervei vannak? Mit vár a jövőtől?

Van még mit tanulni az esetekből, részt venni konferenciákon, szakmai továbbképzéseken, hogy készen álljak az újabb kihívásokra mind az implantációk, mind egyéb fülészeti beavatkozások terén. Szeretném megteremteni az elmélet és a gyakorlat egészséges egyensúlyát, emellett fontosnak tartom az elmélyült tudományos munkát, a beszámolók, esettanulmányok írását és a publikációk megjelentetését is.

Szerző: Kolimár Éva

Tovább

„Áldom a döntésemet, hogy orvos lettem.” – interjú Dr. Polony Gáborral

By admin in Interjú Posted május 3, 2023

Dr. Polony Gábor PhD, egyetemi docens
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

A családban a harmadik generációt képviselő sebész, fül-orr-gégész. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján dolgozik. A fül-orr-gégészeti szakvizsga mellett letette az audiológus szakvizsgát is. PhD dolgozatának témája az akut hallásvesztések lehetséges kezelése, sikeresen megvédte 2015-ben. Rendszeresen oktat magyar, német és angol nyelven, állandó meghívott előadó több orvosi egyetemen, korábban évekig a tübingeni fülsebészeti továbbképző kurzuson is Németországban. Angol és magyar nyelvű publikációi neves szaklapokban jelennek meg. A Semmelweis Egyetemen a német nyelvű fül-orr-gégészeti medikusoktatás felelőse, 2020 óta egyetemi docens. A mai napig szenvedélyesen szereti a munkáját.

Milyen családi környezetben nőtt fel? Mit jelentettek a gyökerek és mikor határozta el, hogy orvos lesz?

Mindkét szülőm orvos, ráadásul apai nagyapám és az édesapám is fül-orr-gégész. Ez az örökség magasra tette a mércét. Édesapám elsősorban melléküreg-sebészettel foglalkozott. Az alázat, ahogyan dolgozott nem nyomasztó, inkább motiváló, ösztönző példa volt. Édesanyám kiváló radiológus, éppen fej-nyaki területen szakértő, esetenként ma is szívesen konzultálok vele.

Ameddig vissza tudok emlékezni, erdész, állatorvos, vagy valami hasonló, de mindenképpen természettudománnyal kapcsolatos foglalkozást szerettem volna választani. Aztán a gimnáziumban döntöttem el, hogy az orvosi egyetemre fogok felvételizni, és szerencsére elsőre sikerült. Hárman vagyunk testvérek, a szüleink nem befolyásolták a pályaválasztásunkat, csak azt szerették volna, ha egyikünk orvos lesz. A bátyám közgazdász lett, az öcsém jogász. Áldom a döntésemet, hogy én orvos lettem.

Miért választotta ezt a szakterületet? Mit kapott a Semmelweis Egyetemi klinikától?

Kezdettől fogva ez a változatos szakma, a fül-orr-gégészet és fej- nyaksebészet érdekelt. Nagyon sokrétű, nekem való szakirány, a pajzsmirigytől és a nyálmirigytől a daganatsebészeten át a hallásjavító műtétekig terjed, amelyek legtöbbször nagyon szűk területen végzett, precíz és bonyolult beavatkozásokat jelentenek.

2007-ben fül-orr-gégészeti szakvizsgát tettem. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinikáján biztos alapokat kaptam. Édesapámtól kértem tanácsot, hol tudnék fülészeti területen szakmailag továbbfejlődni. Magyarországon hagyományosan volt 1-2 fülsebészeti központ, édesapám azonban a Tübingeni Egyetemi klinikát javasolta. A német nyelv sem volt idegen, gyermekkoromban egy szűk évig éltünk Ausztriában, amikor édesapám ott dolgozott. Egy fülsebészeti kurzuson találkoztam Zenner professzorral, és megkérdeztem tőle, van-e lehetőség továbbképzésre jelentkezni, hogy mellette, a Tübingeni Egyetemi klinikán dolgozzam. Zenner professzor referenciaként egy közös ismerősünk szakmai véleményét kérdezte meg, és ennek alapján egy évre meghívott Tübingenbe, a klinikájára. Nagyon megszerettem őket, úgy gondolom, ők is elégedettek voltak a munkámmal. Zenner professzor úr hamar felajánlotta a szerződésem hosszabbítását, de családi okok miatt nem éltem a lehetőséggel. Ott tartózkodásom alatt rendszeresen visszatértek a témára, még a kollégáknak szervezett búcsúgrillezés közben is megkérdezték, nem maradnék-e még, de kitartottam a döntésem mellett. Jól döntöttem. Ha belegondolok, az elmúlt 20-25 évben a klinikánkról külföldön munkát vállalók közül – lehetünk vagy 10-15-en – hosszú ideig az egyetlen voltam, aki haza is tért dolgozni.

Mit jelentett emberileg, szakmailag a munka a Tübingeni, majd a Halle/Saale-i Egyetemi Klinikákon?

Nagyon hasznos, nagyon intenzív tanulási időszakot és sok munkát jelentett a Tübingenben töltött év, elsősorban a rekonstrukciós hallásjavító fülsebészetben fejlődtem sokat. Bőven van igény itthon is a vezetéses halláscsökkenés korszerű műtéti kezelésre, a középfül rekonstrukciós műtétekre (timpanoplasztika, stapedotomia), a dobhártya és a hallócsontok láncolatának helyreállítására.

A Halle-i meghívást egy Tübingenben megismert barátomnak köszönhettem, helyettesítő, ügyeleti munkára keresett segítséget. Három hónapig jártam ki Németországba az itthoni munkám mellett, de nagyon megterhelő volt, sok utazással, így inkább lemondtam róla. Akkor már három gyerekünk volt, és a bevételnél sokkal fontosabbnak éreztem, hogy több időt töltsek a családommal, a gyerekeimmel. Most 16 éves a legidősebb, 12 éves a kicsi, szükségük van az édesapjuk jelenlétére is. Idén nyáron államvizsgáztam az egészségügyi menedzserképzőn. A szabadidőmből igyekszem minél több időt tölteni a családommal.

Egyébként a munkám alapján itthon is megbecsülnek. Anyagi szempontból persze két nagyon különböző liga Magyarország és Németország. Kint legalább három-ötszörös fizetésem lenne. Nem minden a pénz. Fontos, hogy örömmel megyek be dolgozni, nagyon változatos, amit csinálok, jó a hangulat a klinikán, szeretem a munkámat, és örömet ad a medikusok oktatása is. Itthon van a családom és a barátaim. Ezek sokkal fontosabb szempontok, mint a pénz.

Milyen szakterületek érdeklik különösen, a daganatsebészet (onkológia), a hallásjavító és középfül rekonstrukciós műtétek?

Régen az volt az elvárás, hogy egy sebész minden területet uraljon. Ma már ennél árnyaltabb a kép a nagy fokú specializáció miatt. Nekem a középfülsebészet mellett a nyálmirigy-, és a pajzsmirigysebészet a specialitásom, az onkológiai műtéteket inkább átadom az ebben jártasabb kollegáknak, de szívesen asszisztálok nekik.

Szívügyem a hallásjavítás. A hallást az érzékszerveink közül a második legfontosabbnak tartom a látás után. Fontosságát bizonyítja, hogy a halláskárosodott ember nemcsak az érzékelésben szenved hátrányt, de kiesik a szociális kapcsolataiból, izolálódik, elmagányosodik és egyre inkább kirekesztettnek érzi magát. Pedig a vezetéses halláskárosodáson, ha a lyukas dobhártya vagy a hallócsontok elváltozása jelenti a problémát, lehet segíteni. Közel kétezer ilyen típusú műtétet csináltam már, ezért állíthatom, hogy az arra alkalmas betegek többségénél műtéttel jobb eredményt lehet elérni, mint hallókészülékkel.

Sokan várnak ilyen műtétre, négy hónapra előre tudok időpontot adni, és amit a betegeknek tudok nyújtani, azt szakmailag jónak tartom, jelenleg nemzetközileg is a legkorszerűbbnek tekinthető. Lehet, hogy az egyetemi klinika épülete, a váróterem nem olyan csillogó, mint egy magánklinika berendezése, de a felszereltség, a műszerezettség, a szakmai háttér és hozzáállás itt, az egyetemi klinikán a legbiztonságosabb. Fontos szempont a szakmai gyakorlat, a tapasztalat, a továbbképzések. Minden műtétre úgy készülök, hogy adott körülmények között a sebész tegyen meg mindent a legjobb tudása szerint. Minden műtétből tanulok még ennyi beavatkozást követően is. A műtőből kijőve sokszor végiggondolom a műtét lépéseit, és talán a következő alkalommal egy picit másként fogom csinálni.

Milyen emberi és orvosi sikerélményekre emlékszik szívesen?

­A kontrollvizsgálatok szakmai szempontból adnak visszajelzést arról, hogy az operáló orvos jó munkát végzett, mert a beteg szépen gyógyul. De nagyon jól esik, ha kapok közvetlen visszajelzést is a betegeimtől. Egyiküknek lyukas volt a dobhártyája, aminek megoldása technikailag nem egy túl bonyolult feladat. Mégis, a beteg a sikeres műtét után SMS-t küldött, azt írta: „Doktor Úr, megváltozott az életem!” Tegnap volt nálam kontrollon egy kislány, aki a hallásvizsgálaton mért jó eredmény mellett egy kifestővel köszönte meg a gyógyítást. Ha az ember kellő empátiával és türelemmel odafordul a betegéhez, érezni fogja a betegek háláját.

Szakmai tervei között hol helyezkedik el az implantáció? Mit lát benne vonzónak? Milyen új lehetőséget nyújtanak a hallásjavító implantátumok?

Az implantáció a legnagyobb presztizsű beavatkozások közé tartozik a hallásjavító műtétek között. Sebészeti szempontból mindig érdekelt, hogy ezzel is bővíthetném a szakmai portfoliómat. Technikailag vannak nehezebb fülműtétek is, de megértem, hogy aki megsüketült vagy az a szülő, akinek siket gyermeke született, valóságos csodaként élheti meg, hogy az implantátummal hallóvá tett emberrel lehet kommunikálni.

Jártam többféle cochleáris implantációs kurzuson, ismerkedtem a technikával. Nem régen belső döntés született a klinikán, hogy foglakozzam ezzel a területtel is. Az első néhány sikeres műtéti lépés után érdeklődve várom, hogy ezzel is gazdagíthatom a szakmai tudásomat. Így a betegnek a legjobb megoldást tudom javasolni, amit az állapota igényel.

Amikor az ember bemegy a műtőbe, előtte igyekszik tervet felállítani. „Úgy kell belekezdeni egy műtétbe, hogy be is tudd fejezni” – tanultam az édesapámtól. Gyakorlaton a fokozatosságot kell meghagyni, de valójában egy végigszenvedett, de sikeres műtétből a sebész sokkal többet tanul. Az az igazi sikerélmény, a flow.

Oktatásban is a fokozatosságra kell építeni. A fiatalok képzése szépen halad, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy létrehozzak egy fülsebészeti centrumot a klinikánkon. Nálam a gyakorlatban ez úgy működik, hogy akit érdekel egy fülműtét, jöhet hozzám asszisztálni, és minden alkalommal egy-egy lépést haladhat előre. Amikor már egyedül is megy, megcsinálhatja a műtétet a jelenlétemben, egy későbbi lépésként már egyedül is, ha biztosításnak a házban vagyok. Végül megkaphatja az engedélyt az önálló műtétre. Amikor újat tanulok, én is ezt az utat járom végig.

Szerző: Kolimár Éva

Tovább