„Mind a mai napig gombóc nő a torkomba, amikor vissza tudjuk adni valaki hallását” – interjú Dr. Gáborján Anitával

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 12, 2023

Már az egyetemen a belső fület kutatta, közvetlen közelről nézhette végig a fül-orr-gégészet forradalmát, és rengeteget dolgozott azért, hogy ma Magyarországon minden csecsemő kötelezően átessen az újszülöttkori hallásszűrésen. Dr. Gáborján Anita fül-orr-gégésszel beszélgettünk.

Miért pont a fül-orr-gégészet felé vette az irányt?

A családomban ugyan senki nem orvos, egy nyári munka a belgyógyászaton mindent megváltoztatott: az egészségügyben ragadtam, amit nagyon nem bántam meg. A fül-orr-gégészet irányába már az egyetemen elindultam, de a döntésemben, ha nem is tudatosan, az is közrejátszott, hogy a húgom súlyosan hallássérült. Biztos vagyok benne, hogy bennem volt a segíteni vágyás.

Sokat jelentett, hogy az egyetemen diákköri munkában a belső fület kutattuk, amit egyetem után sem hagytam abba: Vizi E. Szilveszter kutatócsoportjában végeztem tudományos kutatómunkát, ahol szintén a belső fület vizsgáltuk. Miután 1999-ben megszereztem a PhD fokozatot, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika munkatársa lettem.

Egy nagyon izgalmas orvostörténeti fejezetet írtak ekkor a fül-orr-gégészetben.

Dr. Ribári Ottó fül-orr-gégész professzor hihetetlen bravúrral már 1985 óta végzett cochleáris implantációkat, ami nemcsak itthon, de nemzetközileg is elismert teljesítmény volt. Magyarország élen járt ezen a területen, az implantáció tökéletesedése pedig szó szerint a szemünk előtt zajlott – és zajlik mind a mai napig.

Kezdetben csak felnőtteket műtöttünk, és hihetetlen áttörést hozott az, amikor pontosítani tudtuk az indikációs köröket. A célcsoport a hallássérüléssel világra jött babák, és az olyan felnőttek lettek, akik elvesztették hallásukat, vagyis korábban hallottak és megtanultak beszélni. Nem túlzok, ha azt mondom, a cochleáris implantáció egy csoda, nemcsak az érintettnek, de a hozzátartozók számára is sorsfordító. Mi hallóként el sem tudjuk képzelni, milyen lehet beszéd és hallás nélkül élni. Milyen az, amikor nem halljuk meg, ha jön az autó, amikor nem tudjuk, mi történik körülöttünk. Ezek olyan életminőségbeli kulcskérdések, amiben ilyen hatékony segítséget adni hihetetlen lehetőség. Nekem mind a mai napig gombóc nő a torkomba, amikor vissza tudjuk adni valaki hallását.

Mikor indokolt a cochleáris implantátum?

Ha valakinek halláscsökkenése van, többféle irányba indulhatunk el. Vannak például olyan esetek, amik műtéttel korrigálhatók, de vannak olyanok is, amikor a műtét nem segít, hiszen a belső fül – a csiga, a szőrsejtek, a hallóideg – betegsége okozza a halláscsökkenést. Ebben az esetben sem genetikai módosítás, sem gyógyszeres kezelés, sem operációs lehetőség nem áll rendelkezésre – csakis az eszközös rehabilitáció a járható út. Első lépésben a hallókészülékkel próbálkozunk, sok esetben ugyanis a halláscsökkenés a hangerősítő eszközzel korrigálható. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor a hallókészülék nem tud elég hangos hangot produkálni, a jelfeldolgozó rendszer nem tud működésbe lépni, ilyenkor a cochleáris implantátum az, ami a hallásélményt vissza tudja adni.

Hogyan működik a cochleáris implantátum?

Ez egy bonyolult eszköz. Míg a hallókészülék egy jelerősítő, ami a normál hallást használja fel, addig a cochleáris implantátum egy olyan speciális eszköz, ami a környezet hangingereit alakítja elektromos jelekké. Ez a jel aztán a csigából kiindulva, a hallóidegen át elektromos ingerlést hoz létre az agyban.

Bár az elektromos jelek az agyban természetesek, műtét után a betegre komoly tanulási folyamat vár, hiszen meg kell barátkoznia ezekkel a jelekkel. Például meg kell tanulnia, hogy kinek a hangját hallja, hogy mihez társul a jelzés, vagy éppen azt, hogy egy hangélmény hatására milyen érzések születnek meg benne. Ez a tanulási folyamat mindenkinél másképp alakul, van, hogy hónapokon, éveken át tart. Emiatt is nagyon fontos a műtétet követő utógondozás, pláne egy olyan kisgyerek esetében, akinek az implantáció után kezdődhet csak el a beszédfejlődése. Számára ez a nulladik perc, hiszen az anyaméhben ő még nem hallhatott.

A cochleáris implantáció tulajdonképpen egy folyamat, ami komoly csapatmunkára épül. A diagnózis precíz felállítása és az implantátum behelyezésével nincs vége a történetnek, ezt követi a készülék tűpontos beállítása, és a szurdopedagógia fejlesztés. Ezeknek köszönhető, hogy a páciens hétről hétre fejlődni tud. Természetesen a halló környezet is hatalmas segítség, a gondos szülő pedig egyenesen felbecsülhetetlen. Gondossága nem merül ki abban, hogy elviszi gyógypedagógushoz a gyermeket, de vele tanul és mindent megtesz, ami a fejlődés szempontjából fontos. Az együttműködő család aranyat ér a rehabilitációban.

Ma Magyarországon az újszülöttkori hallásszűrést törvény írja elő, a jogszabály megszületésében pedig komoly szerepet vállalt.

Pályakezdő voltam, amikor ez a „történet” elindult. A Heim Pál Gyermekkórház fül-orr-gégész professzora, Dr. Katona Gábor, Dr. Pytel József professzor és Dr. Beke Zsolt főorvos már régen megálmodta, hogy az újszülöttek megfelelő eszközökkel való szűrése hihetetlenül fontos lenne. Tudták, nem elég ha kulcsot csörgetünk a gyerek füle mellett, majd figyeljük, mit reagál, egy olyan műszeres mérésre lenne szükség, ami biztonsággal meg tudja mondani, hogy a csecsemő hall-e.

El nem tudom mondani, mennyi munka van abban, hogy az újszülöttkori hallásszűrés országos szintű jogszabállyá emelkedhetett. Több kolléga is nagy erőfeszítést tett az objektív hallásszűrés megvalósításában. Bár sokáig húzódott, végül elérkezett az idő, amikor összezárt a szakma, és együtt bizonyíthattuk be, mennyire fontos lépésről van szó. Kidolgoztuk a szakmai irányelveket, lépésről lépésre rögzítettük, hogy kinek mi a dolga, milyen műszerrel, hányadik napon kell elvégezni a szűrést, mi a teendő akkor, ha az eredmény nem megfelelő, és hogyan kell megismételni a szűrést. Az olyan esetekre is gondolnunk kellett, mint az otthonszülés, a koraszülés, vagy épp arra, amikor a kisbaba egy mentőautóban látja meg a napvilágot. Meg kellett fogalmaznunk, hogy kinek a felelőssége, hogy ez a vizsgálat mindenképp megtörténjen, ahogy ki kellett jelölni azokat a centrumokat is, ahol az érintett baba megfelelő ellátást kaphat. Jelenleg Magyarországon öt központban, a négy egyetemi klinikán (Semmelweis Egyetem Budapesten, Szeged, Pécs és Debrecen) és a Heim Pál Gyermekkórházban tudják gondozásba venni a halláscsökkenéssel kiszűrt csecsemőket.

Fontos, hogy a jogszabályról minden szülő tudjon, a vizsgálat eredményeit pedig értse. Ebben van fontos szerepük a háziorvosoknak és a védőnőknek.
(A jogszabály elérhető ezen a linken keresztül: https://www.hbcs.hu/uploads/jogszabaly/2203/fajlok/0_18_eves_koru_gyermekek.pdf)

A jogszabály kidolgozásakor vállalta, hogy megtanítja az újszülött osztályon dolgozó illetékes nővéreket a teszt elvégzésére. Hogyan zajlik ez a vizsgálat?

Az úgynevezett BERA vizsgálat egy objektív módszer, ami azért objektív, mert – a felnőttekkel ellentétben – nem számíthatunk a baba együttműködésére. A vizsgálat során az alvó kisbaba fejbőrére három darab egyszerhasználatos, könnyen felhelyezhető és eltávolítható elektródát tapasztunk, majd fülhallgató vagy füldugó segítségével halk hangot juttatunk a fülébe. Ideális esetben az agy a hangingerre válaszul mérhető elektromos jeleket bocsát ki, amit mi a készüléken látunk. Amennyiben a hangingerre nem érkezik válasz, gyanút kell fogni, a vizsgálatot meg kell ismételni.

Az újszülöttkori hallásvizsgálat kezdetben plusz feladatot jelentett az alapból túlterhelt nővérkék számára, mi azonban elkezdtünk visszajelezni az osztályoknak, beszámoltunk a baba fejlődéséről és megköszöntük a munkájukat. Ezzel a gesztussal értették meg, sorsfordító lehet az a munka, amit rutinszerűen, nap mint nap el kell végezniük.

Mi történik, amikor egy baba bekerül a rendszerükbe?

Mivel gondozásba vettük őket, pontosan látjuk a fejlődésüket. Öt-hat hónapos korban hallókészülékes támogatást kapnak, ám ha ez nem válik be, egyéves korukban megkaphatják a cochleáris implantátumot. Olyan világszínvonalú készülékekről beszélünk, amik segítségével gyönyörűen tudnak fejlődni a babák.

Vannak olyan esetei, amikre szívesen emlékszik vissza?

Mindig megérint, amikor egy szomorú diagnózis után egy család összezár. Ez azért komoly lépés, mert azt feldolgozni, hogy a babánk nem egészséges, nagyon nehéz. Ugyanakkor az együttműködő családokkal nagyon szép tud lenni a közös munka. Fantasztikus érzés, hogy a folyamat része lehetek, ahogy láthatom, hogy az implantációnak köszönhetően a kicsi megtanul beszélni, ahogy nő és érik, ahogy verset mond, ahogy elkezdi az iskolát, vagy elhozza az úszóversenyen szerzett medálját. Van egy család, ahol mindkét gyermek genetikai okok miatt súlyos hallássérüléssel jött a világra. Ma mindkét gyermeknek kétoldali implantátuma van, a nagyobbik tökéletesen beszél, a kicsi most ismerkedik a szavakkal. Velük egy fantasztikus utat jártunk be a megbékéléstől egészen a rehabilitációig. A gyerekek úgy nőhetnek fel, mint ép hallással született társaik.

Természetesen vannak olyan történetek is, amik nem végződnek happy enddel. Sok szülő képtelen elfogadni a gyermek állapotát, és olyan megoldásokkal áll elő, ami csak az időt húzza. Sajnos nem érti, hogy a gyerek 3-4 éves koráig tudja elsajátítani a beszédet. Hiába adunk valakinek 7-9 éves korában implantátumot, beszéni már nem tanul meg. Hasonlóképp nehéz helyzet, amikor siket szülőknek szeretnénk elmagyarázni, hogy adjanak egy esélyt a gyermeküknek, hiszen az implantátum mellett a jelnyelvet még elsajátíthatja – ám a meggyőzés nem mindig jár sikerrel. A beszélők és hallók oldaláról nehéz végignézni és tudni, hogy egy karnyújtásnyira lenne a megoldás – ám a szülő döntését el kell fogadnunk.

Tovább

„Bulldog módjára verekedtem végig magam, hogy az implant eljárást Magyarországon is befogadják” – interjú Dr. Katona Gáborral

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 11, 2023

Negyven éve van a pályán, nevéhez pedig olyan sorsfordító mérföldkövek köthetők, mint a BAHA implantációs technika magyarországi bevezetése, vagy a kötelező újszülöttkori hallásszűrés rendeletbe foglalása. A Heim Pál Gyermekkórház fül-orr-gégész professzorát, Dr. Katona Gábort kérdeztük.

Miért pont a gyermekgyógyászat és a fül-orr-gégészet lett a választott szakterülete?

Az egyetem kezdetén minden érdekelt, és talán pont ezért nem is volt bennem elköteleződés, ugyanakkor meghatározó volt, hogy az édesanyám az egyetem kettes számú gyermekklinikájának intézetvezető főnővére, vagy ahogy ma mondanák, ápolási igazgatója volt. Rendszeresen bejártam hozzá, ismertem az orvosokat és a nővéreket, nyáron pedig műtős fiúként dolgoztam ott. Mivel a gyerekeket is nagyon szerettem, adódott, hogy gyermekgyógyász legyek. Három helyre adtam be a jelentkezésemet, a Heim Pál Gyermekkórházba pedig fel is vettek. Gyerekgyógyászként végigjártam a kórház valamennyi osztályát, és amikor eljött a szakvizsga ideje, már tudtam mérlegelni, hogy merre tovább. Abban biztos voltam, hogy manuális, vagyis sebészeti jellegű tevékenységet szeretnék végezni. A traumatológia, a szemészet, az urológia, az ortopédia és a fül-orr-gégészet közül az utóbbi érdekelt leginkább. Mindez nem ma volt: idén október 1-jén lesz negyven éve, hogy megérkeztem a Heim Pál Gyermekkórházba, de idén lesz húsz éve annak is, hogy a kórház fül-orr-gégészeti osztályának vezetője vagyok.

Szeretek itt dolgozni. Egy magas szakmai színvonalú csapat dolgozik a Heim Pál Gyermekkórházban, a tudat, hogy az ember mögött egy ilyen hátország van, biztonságot és nyugalmat ad. Legyen szó bármilyen nehéz esetről, tudom, hogy a legkiválóbb sebész, aneszteziológus, belgyógyász, hematológus tud segíteni, ahogy kiváló a sürgősségi ellátás és az intenzív terápiás csapat is. Itt nem izolált szigetek vannak, mi összedolgozunk.

A szakma és a társadalom nagyon sokat köszönhet Önnek. Ha nincs, a BAHA implantációs technikát is sokkal később ismerhetjük meg. Mikor hallott először erről az eljárásról?

2001 nyarán egy fül-orr-gégészeti egyesületi kiránduláson voltam a Plitvicei tavaknál, amin az egyik kedves barátom, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főorvosa, Dr. Liktor Bálint is részt vett. Mivel mindig megtárgyaltuk az újabb fülsebészeti eseteket, ő volt az, akinek arról a sikeres találmányról is meséltem, amit korábban egy szaklapban olvastam: egy svéd professzor egy új, csontvezetéses implantációs technikát alkalmaz, amit fogorvos ismerősének felfedezése nyomán vezetett be a fül-orr-gégészetbe. A göteborgi fogorvos a kihullott fogakat hidak, protézisek helyett beültetett titán fogakkal pótolta.

Ezen a kiránduláson vetettem fel az ötletet: mi lenne, ha ezzel az implantációs technikával mi is megpróbálkoznánk? Írtam a svéd professzornak, aki az intézetben fogadott bennünket. Bár nem tartott tanfolyamot, megnézhettünk egy-két műtétet, és sok apró részletről, fogásról, buktatóról mesélt. Mihelyst hazajöttünk, én bulldog módjára verekedtem végig magam a hivatalos procedúrákon, hogy az implant eljárást Magyarországon is befogadják.

A svédországi utunk során nemcsak az implantációs intézetet kerestük fel, de egy kiváló anaplasztológiai laboratóriumot is, ahol epitéziseket gyártanak, vagyis testünk különböző hiányzó „alkatrészeit” valamilyen mesterséges anyagból készült protézissel pótolják. Ilyen lehet például a fülkagyló, az állcsont vagy a szemgolyó. Liktor Bálint ezzekkel a fölhelyezhető epitézisekkel kezdett el foglalkozni. Eleinte kiegészítettük egymást: én a BAHA implantátummal elvégeztem a hallásjavítást, ő pedig a hallójárat és fülkagyló nélkül született emberek számára készített epitézist.

Emlékszik még az első „bahás” páciensére?

2002-ben volt az első műtét. Klaudiának hívták a kislányt, akit azóta is rendszeresen meghívunk az általunk szervezett BAHA klubokba. Ide a műtéten átesett és a jövendő pácienseinket hívjuk meg, én ugyanis vallom, mondhat az orvos bármit, az érintett legjobban annak hisz, aki az eszközt viseli. És igazuk van, ők azok, akik demonstrálni tudják, milyen húsz, harminc éve az implantátummal együtt élni.

Amikor elkezdtük itthon az implantációkat, évente egy-két betegünk volt csak, aztán fokozatosan nőtt az esetek száma. Ezeket a műtéteket kezdetben csak én végeztem az országban, néhány évvel később azonban az egyetemi klinikák is elkezdtek ezzel foglalkozni Pécsett, Budapesten, Debrecenben és Szegeden. A Heim Pál Gyermekkórházzal együtt jelenleg ez az öt centrum foglalkozik BAHA implantációval.

Ki alkalmas arra, hogy BAHA készüléket kapjon?

Ez egy csontvezetéses hallókészülék: a mikrofon felfogja a hangot, megfelelő rezgésekké alakítja, majd ezt a rezgést átadja a csontba beültetett implantátumnak. Mivel ez a csontrezgés a koponyacsonton, a belső fülön és a hallóidegen keresztül jut el az agyba, ez a megoldás azok számára megfelelő, akiknek vezetéses jellegű halláscsökkenése van. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a halláscsökkenés oka a fülkagylóban, a hallójáratban, a dobhártyán vagy a középfülben található – tehát az érzéksejtek épek.

Indikáció lehet a krónikus középfülgyulladás, a veleszületett hallójárati atresia, vagy a fülnéküliség, amikor nem fejlődik ki a hallójárat vagy a fülkagyló. A BAHA implantátum az egyoldali siketségnél is megoldást jelenthet, hiszen, ha a siket oldalra beültetjük az eszközt, mivel a koponya egésze rezgésbe jön, az oda érkező hangot a koponyacsont átvezeti a működő belső fülbe, így a siket oldalról jövő hangokat is tudja észlelni a beteg. Ez persze nem lesz tökéletes sztereó hallás, de a páciens a hang irányát meghallja, zajban a beszédértése valamennyivel jobb lesz, hiszen a fej árnyékoló hatása nem érvényesül, az kevésbé módosítja a beérkező hanghullámot. A beavatkozás kapcsán rengeteg életminőség-teszt készült, amik egyértelműen kimutatták, hogy egyoldali nagyothallásban az ilyen jellegű hallásjavítás magasabb életminőséget eredményez, míg a diákoknál egy érdemjeggyel javul az iskolai teljesítmény.

A technika fejlődésével a hallókészülék processzora már azt is lehetővé tette, hogy ne csak a tisztán vezetéses nagyothallást javítsa, hanem az úgynevezett kevert nagyothallást is, ahol a vezetéses komponens mellett van egy kis idegi faktor is – vagyis a hallóideg sem működik tökéletesen.

A hallókészülék helyett mikor van szükség a BAHA implantátumra?

A vezetéses típusú haláscsökkenésnél az elsődleges választandó módszer a fülészeti műtét vagy kezelés. Például rekonstruálni kell a dobhártyát, helyre kell állítani a hallócsontláncolatot, pótolni kell a hallócsontot, ki kell tágítani a hallójáratot – vagyis alapvetően műtéttel kell megoldást találni. Ha ez valamiért nem megy, akkor a légvezetéses hallókészülék a következő opció. Ha ezzel elősegíthető a hallásjavítás, akkor ezt kell előnyben részesíteni. Ugyanakkor sok olyan eset van, amikor nincs hova behelyezni a hallókészüléket, ilyenkor csak a BAHA implantátum jöhet szóba.

Vannak olyan krónikus középfülgyulladásos esetek is, amikor a páciensnek volt már öt-hat műtétje, és minden egyes beavatkozással egyre csökken az esély, hogy egy tartós, jó hallást lehessen elérni. Sokan ezen a ponton döntenek az implantáció mellett.

Hány éves kortól lehet a BAHÁT alkalmazni?

A BAHA készüléket már csecsemőkorban használjuk, bár ekkor még a műtét szóba sem jöhet. Egy fejpánttal erősítjük a fejre, amit ötéves koráig használ a baba – utána lehet implantálni. A szabály, hogy ötéves kor alatt nem lehet BAHA implantátumot beültetni.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, a hallás egy életkorhoz kötött sajátosság. A beszédfejlődés szempontjából kritikus, hogy mikor kezdődik el fejlődni a hallás. Ha valaki rossz hallással születik, és csak öt-hat éves korában kezdenek el foglalkozni vele, már soha nem lesz olyan a kifejezőképessége, a szókincse, mint annak, aki egészen pici korában „hozzájut” a hangokhoz.

Az időseknél is beválhat a BAHA?

Amennyiben az indikáció fennáll, fejpántos megoldással ki lehet próbálni a készüléket. Ha a pácines úgy érkezik vissza hozzánk, hogy nála működik ez a megoldás, úgy el lehet végezni a beavatkozást.

A pályafutása során voltak olyan esetei, amiket soha nem felejt el?

Birminghamben voltam tanulmányúton, amikor egy három és fél éves kisfiú műtétjét vállalta be az ottani team. Nyilvánvaló volt, hogy a hárommilliméteres implantátum túl nagy a gyermek alig két milliméteres koponyacsont vastagságához képest, a professzor mégis vállalta a műtétet. A fúrás során keletkezett csontport összegyűjtötte, fiziológiás sóval összekeverte, hogy ragasztót készítsen belőle, majd a kész masszát a csavar alá helyezte. Ez a massza idővel becsontosodott és mintegy megnövelte a koponyacsont vastagságát. Bár én soha nem mertem öt év alatti gyermeket műteni, egy alkalommal ugyanezzel a problémával szembesültem. A műtős kollégám ötletére fiziológiás só helyett fibrinragasztót használtunk, tíz másodperc alatt pedig egy olyan kemény masszát kaptunk, mint a beton. A műtét sikeres volt.

Egy másik emlékezetes esetem az első kétoldali BAHA műtétemhez köthető, amihez hasonlót korábban még nem végeztek Magyarországon. Ez akkora szó volt, hogy még a televízió is kijött közvetíteni. Ez az implantátum csavar helyett már egy kerek mágnessel működött, amit egy csavarhúzóval kellett felerősíteni. A műtét tökéletesen sikerült, azóta pedig egyre inkább elfogadott hazánkban is a BAHA kétoldali alkalmazása.

Soha nem felejtem el azt a fiatal fiút sem, aki egy arcfejlődési rendellenesség miatt került hozzánk. Nála is elvégeztük a BAHA implantációt, Liktor Bálint egy remek ívet készített a füle helyére, amire szilikonból egy műfület illesztettek. A hosszú hajával és a szemüvegével szinte észre sem lehetett venni a protézist.

Nemcsak a BAHA implantátum hazai bemutatása, de az újszülöttkori hallásvizsgálat törvényi szintre emelése is az Ön érdeme.

Több mint huszonöt éve annak, hogy Pytel József professzorral és Beke Zsolt főorvossal ebbe belevágtunk – és amihez aztán idővel számtalan kolléga – többek között Gáborján Anita és Tamás László professzor – is csatlakozott.

Az újszülötteket korábban is vizsgálták, de szisztematikus, objektív és teljeskörű hallásszűrés nem létezett, sőt vitatott volt, hogy szükség van-e egyáltalán erre, hiszen a szülő úgyis észreveszi, ha baj van a gyermek hallásával. A kutatások azonban időközben rávilágítottak arra, hogy egyáltalán nem mindegy, mikor derül ki a gyermek nagyothallása, siketsége.

Nagyon sokáig nem volt olyan módszer a kezünkben, ami százszázalékosan alátámasztotta volna a diagnózist, aztán megszülettek azok a vizsgálatok, amikkel már objektíven alá tudtuk támasztani, hogy valóban baj van. Ezzel párhuzamosan nagyon komoly felfedezések láttak napvilágot a genetika területén is, kimutatták, hogy a nagyothallást egy méhen belüli genetikai mutáció is okozhatja. Jelenleg több mint háromszáz olyan mutáció ismert, ami nagyothalláshoz vezet. Ezt ma már pár csepp vérből meg tudjuk mondani.

Mindezek a tényezők együtt állasa kellett ahhoz, hogy meggyőzzük a hatóságokat, a minisztériumokat és a mindenkori kormányt arról, hogy az újszülöttkori hallásszűrés egy népegészségügyi kérdés, aminek csak úgy van értelme, ha nem csak a rizikócsoportokat, de minden újszülöttet szűrünk. Fontos ehhez tudni, hogy a nagyothalló újszülöttek nagyrésze látszólag teljesen egészséges.

Ezek a körülmények tették lehetővé, hogy meg tudjuk indokolni, miért van szükség az újszülöttkori szűrésre. Alapítottunk egy munkacsoportot, aminek én lettem a vezetője, alkottunk egy szakmai irányelvet, ami rögzítette, hogyan, mikor, mivel, kikkel és hányszor kell ezt a vizsgálatot elvégezni, majd elfogadtattuk a társszakmákkal és a minisztériummal. Ezután készülhetett el a jogszabály, ami mihelyst megjelent a Magyar Közlönyben, kötelező rendeletté vált. Nyitottak egy sort a költségvetésben, és az összes újszülött osztályt ellátták objektív audiometriás szűrő-eszközökkel. Gáborján Anita kolléganőm vállalta, hogy az egyetemi képzés keretei között tanfolyamot indít, és egy egynapos képzésen megtanítja a mérés menetét.

Létrejött egy országos adatbázis is, ami az online pénztárgépekhez hasonlóan működik: a szűrőkészülékek beküldik az adatokat egy központba. Az ország bármely pontján kiszűrt kis újszülötteket ezekbe a verifikáló központokba irányítják, az ide került gyerekeket klinikailag is alaposan kivizsgálják – és ha a gyanú beigazolódik, a kis páciens megkapja a szükséges ellátást, legyen az műtét, hallókészülék, BAHA vagy épp cochleáris implantátum – majd a szurdopedagógiai utánkövetést. Az informatikai rendszer nyilvántartja a kis betegeket, nem enged elveszni senkit sem.

Tovább

„Megdöbbentően kevesen tudnak a cochleáris implantátum csodájáról” – interjú Dr. Küstel Mariannal

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 10, 2023

A 80-as években ott lehetett az első implantációs műtéteknél, segítette és végigkísérte a technológia forradalmi fejlődését, mára pedig ő az egyetlen női sebész az országban, aki cochleáris implantációs műtéteket végez. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika docensét, Dr. Küstel Mariannát kérdeztük.

Miért pont a fül-orr-gégészet lett a szakterülete?

Gimnázium második feléig nem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni. Még a pályaválasztási tanácsadóba is elmentem, ahol nem könnyítették meg a dolgom, ugyanis azt mondták, hogy a jegyeim alapján az lehetek, ami csak akarok. Az édesanyám kardiológusként dolgozott, abban biztos voltam, hogy azt nem szeretném csinálni, viszont a nevelőapám szülész-nőgyógyász volt, ami nagyon tetszett. Vonzott a pszichiátria is, de már akkor tudtam, hogy amennyire gyönyörű, annyira nehéz szakterület ez. Végül maradt a sebészet és ezen belül a fül-orr-gégészet. Férficentrikus időkben kezdtem a pályát, érvényesülni, boldogulni nem volt könnyű, cserébe viszont a szakma legnagyobbjai mellett dolgozhattam. Magyarországon én vagyok az egyetlen nő, aki cochleáris implantátumot operál.

A 80-as évek óta rengeteg forradalmi változás közreműködője és szemtanúja lehetett. Mik voltak a legfontosabb állomások?

A legizgalmasabb időszakban kezdtem a szakmát, a magyarországi cochleáris implantáció atyja, Dr. Ribári Ottó fül-orr-gégész professzor ugyanis már nagyon korán felismerte, hogy az implantáció lesz a jövő. Még javában a szocializmusban éltünk, amikor Magyarországon már implantációs műtéteket végeztünk. Ausztria kivételével a környező országok közül mi – azaz a budapesti Fül-orr-gége Klinika- volt az első, sőt sok híres nyugat-európai centrum csak utánunk kezdte el a műtéteket. Mind a mai napig jól emlékszem, a kezdeti időkben a sok küszködéssel, néha kudarccal járó implantációk sikerében még a saját kollégáink is kételkedtek- mi azonban éreztük, forradalmi fejlődés részesei vagyunk. Igazunk volt.

Kezdetben „csak” extracochleáris implantátumokat alkalmaztunk; az elektróda a dobüregbe, a csiga külső részére került, nem fúrtuk meg a csigát. Bár tökéletes hallásélményt ezzel nem lehetett elérni, egy siket ember számára már ez is hatalmas lépés volt. Emlékszem első betegeink egyike egy prelingvális siket férfi volt, aki azelőtt sosem hallott, hatalmas élményként élte meg, hogy a beültetés után megismerte a kutyaugatást.

Eleinte gyerekeken nem, csak prelingvális siket felnőtteken végeztünk műtéteket és azt sem tudhattuk biztosan, hogy a belső fül vagy a hallóideg betegsége okozza a siketséget. A genetika gyerekcipőben járt, MR pedig nem volt Magyarországon, ezért nem volt könnyű eldönteni, hogy a páciensnek működik-e hallóidege. Bonyolult művelet volt annak kiválasztása, hogy kit műtünk meg.

1994-ben ebből írtam a kandidatúrámat: úgynevezett promontorium tesztet végeztem a betegeken, aminek segítségével el lehetett dönteni, hogy a belső fül vagy a hallóideg betegségéből ered-e a siketség. Mi csak a belső fülhöz „nyúltunk”. Elérzéstelenítettem a fület, mikroszkóp alatt átszúrtam a dobhártyát egy tűvel, ez csatlakoztatva volt egy ingerlőhöz, ami elektromos impulzusokat továbbított a belső fül felé- a betegnek pedig csak jeleznie kellett, hogy mit hall. A vizsgálat során arra voltam kíváncsi, hogy az elektromos ingerlés hatására van-e hallásélmény, meddig erősíthető a hangossága és van-e különbség az egyes impulzusok között. Hallóként el sem tudjuk képzelni, mit élhet át egy prelingvális siket ember (aki sosem hallott) akkor, amikor először hangot hall. Ezek a betegek a vizsgálat során eleinte nagyon megijedtek, olykor fájdalmat is éreztek, éppen ezért lassan és óvatosan kellett eljárni. Akik már hallottak korábban és nem veleszületett siketek voltak (ők a posztlingvális páciensek) rendszerint nagy örömmel fogadták, hogy újra hallanak. Ezzel a szimulációval tulajdonképpen demonstráltam a hangélményt – és azt is el lehetett dönteni, hogy a beteg profitálna-e az implantátumból.

Később, a 2000-es évek elején – amikor már gyermekeket is szép számmal operáltunk – az úgynevezett elektroaudiometriának köszönhetően már nem kellett többé átszúrni a páciens dobhártyáját, elég volt egy elektródát behelyezni a hallójáratba, a dobhártya elé, így ugyanezt az eljárást nagyobb gyerekeken is tudtuk alkalmazni.

2008-ban egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk azzal, hogy elkezdtük a kétoldali implantációt. Bár a kutatások több szálon haladtak, ekkorra már tudtuk, hogy körülbelül öt éves kor után bezárul a gyerekek agyának és idegrendszerének plaszticitása. Szorított az idő, nem lehetett kivárni a génterápia vagy a szőrsejtek „visszanövesztésének” sikerességét. A kétoldali implantáció megint csak hatalmas áttörés volt.

A csúcstechnológiának köszönhetően ma már minden igényt kielégítenek a gyártók – egyénre és fülsebészre szabott implantátumok között lehet válogatni, hiszen tudjuk, hogy a fül egyedi, az ember két füle nem egyforma, és nincs két egyforma belső fül sem.

Természetesen nemcsak az implantátumok fejlődtek, de a műtéti technika is, az endoszkópos műszereknek köszönhetően egyre kisebb műtéti sebet kellett ejteni – és akkor még nem beszéltem a navigációval működő robottechnikáról, amit ma többek között Hollandiában és Svájcban alkalmaznak.

Bár a cochleáris implantáció a szívem csücske, nem szabad elfeledkezni az évek/évtizedek óta Magyarországon is elterjedt és finanszírozott egyéb típusú implantátumokról. A klinikánkon működő implant ambulancia egyik fontos feladata annak eldöntése, hogy a beteg számára a cochleáris implantáció, vagy egyéb implantátum beültetése esetén várható optimális eredmény. Erre jó példa a csontvezetéses implantátum -ilyen az úgynevezett BAHA, a csontba rögzített „hallókészülék”- mely nem csak vezetéses halláscsökkenésben alkalmazható (például hallójárati vagy középfül fejlődési rendellenesség), hanem bizonyos kritériumok figyelembevételével féloldali siketség esetén is a siket fülbe beültetve, melynek során a beteg az egészséges fülével hallja meg csontvezetés segítségével a siket oldalról érkező hangingereket.

Ki alkalmas arra, hogy implantátumot kapjon?

Az első cochleáris implantációs kongresszust 1973-ban rendezték meg San Francisco-ban, ahol tíz pontban összegyűjtötték az implantáció kritériumait. Mára valamennyi megdőlt, ugyanis már nem az a kérdés, hogy van-e kontraindikációja a műtétnek, hanem hogy hogyan tudunk segíteni. a betegeken. Műteni majdnem mindenkit lehet, ugyanakkor a pácienseknek őszintén meg kell mondanunk, hogy mire számíthatnak. Volt olyan betegünk, aki egy siketekkel foglalkozó középiskola diákjaként jelentkezett be hozzánk, neki csak azt tudtuk megígérni, hogy a hangokat biztosan meghallja, de ennél többet nem garantálhatunk.

A cochleáris implantátum mennyire van benne a köztudatban?

Bár 1985 óta foglalkozom az implantációval, megdöbbentően kevesen tudnak róla Magyarországon. Ezért is olyan fontos az újszülöttkori objektív hallásszűrés, itt nemcsak az derülhet ki, hogy mindkét fülére siket a baba, de még az is, ha „csak” az egyik oldalára. Fontos, hogy ezt a tesztet minden újszülöttnél elvégezzék, ugyanis ma is kerül hozzánk olyan kisgyerek, akiről csak később, mondjuk 3-6 éves korban derül ki, hogy nem hall. Korábban a szubjektív módszerrel végzett hallásvizsgálat során nem egyszer késett a diagnózis még kétoldali siketség esetében is, ha pedig a baba „csak” egyik fülére volt siket, az rendszerint sokkal később, véletlenül derült ki. Sokszor egy banális nátha hozta ilyenkor felszínre a bajt: a gyereknek vezetéses halláscsökkenése lett az ép fülön és a szülők rádöbbentek, hogy a gyermek a másik fülére egyáltalán nem hall. Féloldali hallássérültek esetén is rendkívül fontos, hogy időben, ötéves kor alatt hozzájussanak az implantátumhoz.

Nemcsak a diagnózis precíz felállítása, de az utógondozás is fontos része a folyamatnak.

Alapvető, hogy egy műtétet jól kell elvégezni, de odáig el is kell jutni. Fontos, hogy az implantációs team a beavatkozás előtt és után is fogja a beteg kezét, hiszen az utógondozás hihetetlenül fontos. Sokan úgy hiszik, a cochleáris implantátum olyan, mint a villanykapcsoló, felkapcsoljuk és működik magától. Ez nem így van. Hihetetlenül komoly munka vár a műtét után a páciensre, a szurdopedagógusra és a szülőkre, a fejlesztés és a fejlődni akarás rendkívül fontos. Egyébként implantált betegeink az esetek többségében „örökre” betegeink maradnak, sokszor egyéb gondokkal-bajokkal is hozzánk fordulnak és tartják velünk a kapcsolatot.

Vannak olyan esetei, amikre szívesen gondol?

Rengeteg a sikertörténet. A legelső betegeink egyike például egy mérnök volt, akit összesen háromszor implantáltunk. Az első implantátumot azért kellett eltávolítanunk, mert a készülék elektromos ingerei idővel megvastagították a csiga falát, egyre több áramra volt szükség ahhoz, hogy halljon. Később, a kilencvenes évek elején már a csiga falán elhelyezkedő kerekablakba vezetett implantátumot kapott, majd pár éve elvégeztük a harmadik implantációt, amikor már lehetőség volt a legmodernebb készülék beültetésére. Készítettem vele egy videófelvételt, mely nagyon érdekesen demonstrálja a technológia hihetetlen fejlődését a többszörösen implantált beteg szempontjából.

Egy másik kedves történet főszereplője egy kislány, akinek az anyukáját volt nehéz meggyőzni az implantációról. Mára a kislány mindkét füle műtött, nemrég pedig hibátlanul elszavalta a Mit sütsz kis szűcsöt. Persze nemcsak mondókákat tud, teljes életet él, kinyílt előtte a világ, ha akar, zenét és idegen nyelveket tanul, búvárkodik vagy épp táncol.

Hozzá hasonlóan nagy szeretettel gondolok arra a 83 éves otoszklerózisos hangmérnök bácsira is, akinek már csak az egyik füle volt alkalmas a műtétre, amelyiken még egy keveset hallott hallókészülékkel. Számtalanszor elmondtuk neki, mennyire rizikós a beavatkozás, ő hajthatatlan volt. Végül belevágtunk és altatás nélkül, helyi érzéstelenítéssel ültettük be az implantátumot. Elmondhatatlanul boldog az „új fülével”.

Ők azok a páciensek – sok-sok társukkal együtt – akikkel a klinika hagyományos implant farsangján újra és újra találkozunk: lassan egy évtizede minden évben összehívjuk az implantáción átesett betegeinket, hogy játékokkal, tombolákkal, jelmezversenyekkel kedveskedjünk nekik. A rendezvényen alkalom nyílik az ismerkedésre, tapasztalatcserére, de az implant team tagjaival is lehet találkozni.

Tovább

„A cochleáris implantáció Magyarországonnagyon komoly múltra tekint vissza” – interjú Dr. Tamás Lászlóval

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 7, 2023

A fülsebészeti forradalom idején kezdett el praktizálni, a szakma egyik kiemelkedő szakembere volt a mentora, mára pedig ő maga is a fül-orr-gégészet egyik meghatározó alakja. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatójával, Dr. Tamás László professzorral beszélgetünk.

Miért pont a fül-orr-gégészet lett a választott szakterülete?

Versenyúszó és vízilabdázó voltam, ám állandó arcüreggyulladás gyötört, ami olyan súlyos volt, hogy néha hetekre kiestem a felkészülésből. Számtalanszor felszúrták és kimosták az arcüregem. Akkoriban ez volt a gyógymód. Talán mondanom sem kell, mennyire nem szerettem.

A panaszok az egyetemi évek alatt sem múltak el, és megfogalmazódott bennem, lehetne ezt jobban is csinálni. Ennek a személyes „vonzódásnak” lett aztán az a vége, hogy demonstrátor lettem a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán. Már akkor nagyon tetszett, hogy a fül-orr-gégészet területe egy szép, nagy egység, ahol a diagnosztika mellett a gyógyszeres kezelés és a műtéti lehetőség is adott.

A mai tudásával hogyan gyógyította volna egykori arcüreggyulladását?

Azóta sok minden megváltozott, jóval kevesebb a bántás, a szúrás, az arcüreg átmosását az esetek kilencven százalékban ki lehet váltani gyógyszeres kezeléssel, speciális spray-kkel. Ma már azt is tudjuk, hogy a melléküregek azért betegszenek meg, mert az orrunk járatai és a melléküregeink nyílásai krónikus gyulladás, polip vagy orrsövényferdülés hatására beszűkülnek. Az endoszkópos műtéteknek köszönhetően már nem kell nagy metszést ejteni az arcon, az orr felől ezeket az akadályokat el lehet távolítani – az érintett melléküreg pedig visszakapja eredeti funkcióját.

A pályája során milyen forradalmi változásoknak lehetett szemtanúja?

Szerencsés vagyok, hiszen egy fülsebészeti forradalom idején érkeztem meg a szakmába. 1985-öt írtunk, amikor fül-orr-gégészként kezdtem el dolgozni. Ekkor már mind az idegsebészetben, mind a fülsebészetben operációs mikroszkópot használtak. A fül egy nagyon kicsi szervünk, ezért hatalmas dolog volt, hogy a hallójárat és a dobhártya kiemelésével bele lehetett nézni. Korábban, például a háború után, ilyesmire nem volt lehetőség, radikális műtéteket végeztek. A fül mögött felvágták a csecsnyúlványt és kivésték, hogy a páciensnek ne legyen agyhártyagyulladása. Ennek a beavatkozásnak az volt az ára, hogy az érintett elvesztette a hallását. Ehhez képest az operációs mikroszkóp hatalmas áttörés volt – ahogy az is, hogy a hallócsontot ki tudták faragni más csontokból, be tudták ültetni, a páciens pedig visszakapta a hallását.

A merev endoszkópok megjelenése is komoly mérföldkő volt. Ezek segítségével bele tudunk nézni az orrba, hogy felfedjük azokat a polipokat, gyulladásokat, amik lezárják a melléküregeket. Ezekkel az endoscopokkal kialakult a funkcionális melléküreg sebészet. A fejlődésben nem volt megállás, jött a lézer. Kevesen tudják, hogy a lézersebészetet a fül-orr-gégészetben vezették be. Erre a forradalmi újításra különösen büszkék vagyunk, ugyanis a magyar származású Dr. Jakó Géza professzor és Dr. Polányi János Nobel díjas magyar fizikus voltak azok, akik rájöttek, hogyan lehet a láthatatlan lézerfényt láthatóvá tenni. Egy úgynevezett lézermanipulátort összeépítettek egy operációs mikroszkóppal, a találmánnyal pedig lefektették a lézersebészet alapjait.

Hatalmas fejlődéstörténeti fejezet volt a cochleáris implantáció elterjedése is, ami Magyarországon nagyon komoly múltra tekint vissza. Mesterem, Dr. Ribári Ottó professzor az elsők között volt Európában, aki cochleáris implantációt végzett. Ezzel mindörökre beírta a maga és a klinika nevét a fül-orr-gégészet történelemkönyvébe. Az már egy szomorú folytatás, hogy a klinika az elkövetkező tíz-tizenöt évben nem tudott annyi készülékhez jutni, mint amennyire szükség lett volna. Évente alig egy-két implantátumot tudtunk csak beültetni. Csupán az utóbbi nyolc évben tudtunk egy elfogadható implantációs esetszámot elérni, ami, hozzáteszem, még most sem elég, hiszen az évente beültetett készülékek duplájára lenne szükség. Jelenleg évente kb. 150 készüléket implantálunk.

Kinek való a cochleáris implantátum és kinek a hallókészülék?

A ma alkalmazott digitális hallókészülékek a hallásspektrumban, 0-tól 8000 Hertzig, különböző frekvenciákon, más és más erősítést adva, viszonylag jó hallást tudnak produkálni – de csak egy bizonyos fokú hallásromlásnál alkalmasak arra, hogy felerősítsék a hangokat. Vannak azonban olyan súlyosan nagyothalló betegek, akiknek a legfontosabb beszédfrekvenciákon van sok decibeles hallásromlása. Esetükben már nem működik jól a hallókészülék, az agyuk nem képes összerakni a hangokat. Itt azokról a felnőttekről beszélek, akik valamikor hallóként éltek, ám genetikai okok, agyhártyagyulladás, fertőzés, baleset következtében elvesztették a hallásukat. Nekik egy cochleáris implantátummal lehet visszaadni a hallás élményét. Kiválóan működik a cochleáris implantátum azoknál az idős embernél is, akiknél a fokozatos hallásromlás például az általános érszűkület miatt alakul ki.

Mi a helyzet a hallássérült újszülöttekkel?

Ez egy nagyon izgalmas terület. Már a cochleáris implantátumok megjelenése előtt is gyanították, hogy az agynak és az idegeknek is van úgynevezett plaszticitása, vagyis képesek átalakulni, regenerálódni, ám a cochleáris implantátumokkal ez végleg bizonyítást is nyert. Megfigyelték, hogy a siket újszülötteknél a cochleáris implantáció beindítja a hangingereket, a csigába, a szőrsejtek helyére beültetett elektróda akciós potenciált generál, minek hatására az elpusztult vagy nem létező hallóideg működését más idegek veszik át – a csecsemő pedig hallani fog. Sajnos a megfigyelések azt is alátámasztották, hogy a babák idegrendszerének plaszticitása 5-6 éves korban beszűkül, majd bezárul, vagyis a hallásukat vissza tudjuk adni, de a beszédfejlődésük nem lesz tökéletes. Ma már pontosan tudjuk, hogy a 4-5 éves kor alatt végzett beültetéseknél tökéletes lesz beszéd, ám ha később kap egy kisgyerek cochleáris implantátumot, a beszédén, az artikulációján az már érződni fog. 7-8 év felett már a cochlearis imlantációval sem tudunk segíteni a siketen született gyermekeknek.

A siket csecsemők vagy örökül kapták a siketséget, vagy édesanyjuk terhesség alatti fertőzése okozta a bajt. Ilyen esetekben az a legfontosabb, hogy a siketség mielőbb kiderüljön – márpedig ezt korábban nem volt könnyű megállapítani. Óriási sikere a szakmánknak, hogy körülbelül három évvel ezelőtt bevezették az úgynevezett univerzális újszülöttkori hallásvizsgálatot, ami annyit jelent, hogy mielőtt a kisbabát kiengedik a szülészetről, gyermekgyógyászok vagy ápolók kötelesek elvégezni a vizsgálatot. Minden kórház szülészete rendelkezik ezzel a speciális eszközzel, aminek különlegessége, hogy nem kell hozzá a baba aktivitása

A vizsgáló eszköz kivált egy agyi jelet, amit speciális készülék segítségével mérni tudunk. Az eszközt ráteszik a baba fejre és fülére, majd zöld és piros fénnyel jelzi az eredményt. Ezt a vizsgálatot kétszer végzik el, és amennyiben mindkettő jót mutat, úgy megnyugodhatunk, a babának működik a hallása. Amennyiben a készülék pirosat jelez, úgy vissza kell őt rendelni, újra el kell végezni a mérést, és ha ez sem hoz jó eredményt, a csecsemőt be kell utalni egy másodlagos szűrőállomásra. Ebből öt van Magyarországon, a négy orvosegyetemen, Szegeden, Pécsett, Debrecenben és Budapesten, illetve plusz egy a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházban. Itt már bonyolultabb, rövid altatásban végzett vizsgálatokra kerül sor, melyek során már fel tudunk venni egy hallásgörbét, vagyis meg tudjuk mondani, hogy nagyothalló vagy siket a kis páciens. Ha előbbi, akkor hallókészüléket kap, de ha ennek hatására nem alakul ki a beszéd, újabb mérés következik, és fél-egy éven belül átkerül a cochleáris programba.

Mit tapasztal, milyen a szülők hozzáállása az implantációhoz?

Amennyiben halló szülőkről van szó, az első sokk után a többség természetesen azt akarja, hogy halljon a babája. Többségük elfogadja, akarja az implantációt. Néhány szülőben azonban a pánik nem feloldható, nem akarja elfogadni, hogy a gyermek beteg. Ez azért nagyon nehéz helyzet, mert az agyi plaszticitás miatt nincs sok időnk. Amennyiben siket házaspárnak születik siket gyermeke, az már egy másik történet, hiszen a siketek világa egy zárt és biztonságos világ. Náluk egyáltalán nem magától értetődő, hogy gyermeküket kiengedjék ebből a zárt közösségből. Rengeteg bennük a félelem.

A cochleáris implantációt nem egy szakember, hanem egy egész csapat végzi. Kik ők?

A cochleáris implantáció nemcsak egy bravúros sebészeti teljesítmény, de elképesztően komoly diagnosztikai és rehabilitációs munka is, ugyanis sok-sok méréssel lehet eljutni a beavatkozásig. Ez egy nagyon hosszú folyamat, amiből számos kiváló szakember veszi ki a részét. Az audiológus szakasszisztens, az audiológus szakorvos, a fül-orr-gégész és a sebész csapatmunkája után jutunk el a beültetésig, ahonnan a páciens a rehabilitációs csapathoz kerül. Rendkívül fontos szerepük van a mérnököknek, akik a készülék beállítását végzik, a szurdopedagógusnak és a logopédusnak, akik a hallás- és beszédfejlődést felügyelik, és a pszichológusnak, aki az érintett és a hozzátartozók pszichés terheit oldja.

Voltak olyan különleges esetei, amiket soha nem felejt el?

Rengeteg ilyen van. Van például egy páciensünk, akinek hallókészülék mellett is alig volt hallása, ráadásul egy jóindulatú agydaganata is van. Utóbbi sok fejtörést okozott nekünk, hiszen nem tudtuk, hogyan viselkedik a daganat a beültetett cochleáris implantátum által leadott impulzusok hatására. Kérdéses volt az is, hogy a koponyába ültetett mágneses egység mennyire zavarja a mágneses rezonancia (MR) vizsgálatokat, amikkel a daganat méretét rendszeresen ellenőrzik. A páciensnek idővel teljesen elment a hallása, így egyik oldalára beültettük a készüléket. Ma fantasztikusan hall.

El nem tudom mondani, mennyi kihívást rejt ez a szakterület.

Tovább

„Akik időben hozzájutnak az implantátumhoz, teljes értékű emberként nőnek fel” – interjú Dr. Perényi Ádámmal

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 6, 2023

Bár gyerekkorában rettegett az orvosi rendelőktől, az élet mégis az orvosi pályára terelte, a régi rossz emléket pedig kiradírozta a fül-orr-gégészet kifinomult és gőzerővel fejlődő szakterülete. Dr. Perényi Ádám, a Szegedi Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika szakemberével beszélgettünk.

Hogyan lett a fül-orr-gégészet a szakterülete?

Ha egészen messziről szeretném indítani a történetet, akkor a gyerekkorommal kezdeném: egy egyszerű náthának köszönhetően egy éven keresztül folyamatos fül-orr-gégészeti ellátásra szorultam, többször műtöttek. Az „élmény” felnőtt koromig kísért, messziről elkerültem a fül-orr-gégészeti rendelőket, féltem, hogy összeszedek valami kórságot. Persze az élet rácáfolt erre, és egy váratlan fordulatnak köszönhetően pont ez lett a választott szakterületem.

A Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvos és angol-magyar szakfordító szakán végeztem, az egyetemi éveim alatt pedig a tudományos diákkör tagja voltam – a bőrgyógyászati klinikán immunológiai és allergológiai témakörökben kutattunk. A fül-orr-gégészettel és a klinikával a tudományos diákköri munkám kapcsán, végzősként kerültem szorosabb kapcsolatba, egy közös allergológiai klinikai vizsgálatban vettem részt. Egészen pontosan azt kutattuk, hogy az orrpolipokra és az allergiás rhinitis, avagy a szénanátha tüneteire hogyan hat egy speciális fénykezelés. Ezután jelentkeztem, majd felvételiztem a klinikára, ahol az akkori tanszékvezető, Prof. Dr. Jóri József megkérdezte, szeretnék-e a fülsebészettel foglalkozni. Természetesen igennel válaszoltam. Ekkor lettem a cochleáris implantációs team orvoskoordinátor tagja.

Ez a feladatkör egészen pontosan mit takar?

Szerteágazó munkakör ez, ami a betegek kivizsgálásával, az audiológiai, a képalkotó diagnosztikai, a szurdopedagógiai, a logopédiai vizsgálatok összehangolásával kezdődik. Tudnunk kell, hogy a páciens alkalmas-e arra, hogy cochleáris implantátumot kapjon, hogy a beültetett eszköz várhatóan hoz-e számára eredményt. Ezen túl a műtétek előkészítése, a műtétekben való részvétel, az utókezelés, szükség esetén orvosi tanácsadás, vizsgálat mind a feladataim közé tartozik.

Milyen műtéteket tudnak elvégezni a Szegedi Klinikán?

Bár a Szegedi Fül-Orr-Gégészeti Klinika egy egészen kicsi épületben található, nagyon sok remek szakember dolgozik itt, és számos olyan vizsgálat és beavatkozás elvégezhető, amely sok megyei vagy városi kórházban nem. A jelenlegi tanszékvezető, Prof. Dr. Rovó László például kialakított egy nagyon komoly, speciális légúti sebészeti technikát, amivel már az újszülötteket is meg lehet vizsgálni, és ha szükséges, műteni. Ehhez hasonló komoly eredmény, hogy kisgyerekkori cochleáris implantációs műtétet is el tudunk végezni.

A cochleáris implantátumok nagyon gyors iramban fejlődnek. Az első készülékekhez képest a ma elérhető megoldások mennyiben mások?

Az első cochleáris implantátumot az 1960-as években ültették be, és mivel a beavatkozás nem hozta a várt eredményeket, sokan nem hittek benne. A terület ennek ellenére fejlődött, a kutatásokkal nem álltak le, aminek az lett az eredménye, hogy az 1970-es évek második felében sor kerülhetett az első többcsatornás cochleáris implantátumok beültetésére. Ez hatalmas sikernek számított. A fejlődésben azóta sincs megállás, a gyártók folyamatosan fejlesztik a készülékeket, amiben ma már részt vesznek az implantáló sebészek, a technikai szakemberek is. Ez nagyon fontos dolog, hiszen a legjobb megoldás úgy születhet, ha összeadjuk a tudásunkat.

Az első implantátumokhoz képest a mai készülékek egyre kisebb méretűek, és ez lehetőséget ad arra, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen kisebb műtéti metszésből be tudjuk helyezni az implantátumot.
Régen 10-15 centiméter hosszú bőr-és lágyrészmetszést ejtettek, ma azonban sokszor elég egy 3 centiméteres, fül mögötti, rejtett helyzetben lévő vágás. Fontosnak tartom, hogy a cochleáris implantátumok nyújtotta technológia újítások előnyeit az orvosi gyakorlatba is bevigyük, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy egy beavatkozás mekkora traumával jár.

Mit lát, az implantátuk területén mit hoz a jövő?

A cochleáris implantátumoknak van egy külső, levehető beszédprocesszora, ami kívülről, mágnes segítségével csatlakoztatható a belső egységhez. Biztos vagyok benne, hogy már nem kell túl sokat várnunk arra, hogy a külső egység el legyen rejtve a bőr és a lágyrészek alá. Teljesen beültethető hallókészülék ma már létezik, ez tulajdonképpen nem más, mint egy középfül-implantátum, aminek tapasztalatait biztosan felhasználják majd a cochleáris implantátumok fejlesztésénél. Ami a távoli jövőt illeti, nincs határ, akár az őssejtbeültetésre vagy a mesterséges intelligenciára gondolok, komoly lehetőségeket rejtenek.

A cochleáris implantátum kik számára jó választás?

Különbséget kell tennünk posztlingvális és prelingvális hallássérültek között. Előbbiek azok, akik a beszédfejlődést követően válnak hallássérültté, vagyis már megtanultak beszélni. Közülük kerülnek ki azoknak a pácienseink, akik a hallókészülékkel nem boldogulnak, hiszen a halláscsökkenésük annyira súlyos, hogy a legjobb teljesítményű készülék sem tud megfelelő rehabilitációt biztosítani számukra. A prelingvális hallássérültek hallás nélkül születnek vagy korán súlyos hallássérültté válnak, vagyis a beszédfejlődés időszaka előtt már fennáll ez a súlyos állapot. Ők azok, akik soha nem tanulnának meg beszélni, ha a hallásélményből teljesen kimaradnának. A fejlett készülékeknek és műtéttechnikának köszönhetően ma már ők is visszakaphatják a hallás élményét, hiszen a cochleáris implantátum egészen picike gyerekeknél is működik.

Ez egészen pontosan mit jelent?

A legújabb kutatások szerint másfél éves kor körül már van egy nagyon fontos életkori határ, amikorra a hallással kapcsolatos pályák és funkciók nagyrészt kialakulnak. Ez egy nagyon érzékeny időintervallum, ám ha a megfelelő indikációk mellett másfél éves korig megtörténik az implantáció, és a kis páciens megkapja a megfelelő fejlesztést, úgy nagyon gyorsan felzárkózik a hallásfunkció, a beszédkészség pedig szinte tökéletes lesz.

Fontos volna, hogy minél kevesebb idő teljen el. Az egyéves-kétéves korban elvégzett implantációval nagyon jó eredményeket lehet elérni. Ha valaki ennél később jut implantátumhoz, ott már más elvárásokkal szabad csak nekifutni a műtétnek. Hatéves kor fölött az agyi plaszticitás jelentősen csökken, csaknem teljesen lezárul. Innentől sokkal nehezebb lesz fejleszteni a gyermeket, az ő beszédén érezni lehet majd a hallássérülést. Ennek ellenére azt mondom, ők is rengeteget profitálnak a beavatkozásból.

Az újszülöttkori hallásszűrés mennyire megbízható?

Míg régen csettintettek, illetve lármadobozt szólaltattak meg a csecsemő mellett, ma már sokkal megbízhatóbb módszert, úgynevezett objektív vizsgálatot alkalmaznak. Pozitív eredmény esetén további vizsgálatokra van szükség, míg negatív eredmény mellett is figyelni kell, hogyan alakul a gyermek hallásfejlődése. Ebben nagy a szülők felelőssége.

Idősek is kaphatnak cochleáris implantátumot?

Természetesen! Senkit nem szabad megfosztani ettől a lehetőségtől, hiszen a halláscsökkenés az idős embert is izolálja a családjától, a társadalomtól. Nagyon látványos, hogy az implantátum segítségével milyen szépen vissza tudnak illeszkedni, újra közösségekbe, hangversenyekre járnak, élvezik az életet.

Bár rengeteg pácienst kezel, mégis, vannak emlékezetes esetei?

Soha nem felejtem el annak a kétéves kislánynak az arcát, aki először az egyik, majd fél évvel később a másik fülére kapott implantátumot. A műtét után négy héttel kapcsoltuk be a készülékét, és fantasztikus érzés volt látni, hogy mit váltottak ki belőle az első hangok. Számára ez egy olyan élmény volt, amit korábban soha nem élhetett át. A műtét után sokáig nem találkoztunk, ám amikor egy általános vizsgálatra visszahozták, elállt a szavam. Verset szavalt és énekelt. Mind a mai napig előttem van, milyen szépen artikulált. A beszédén szinte alig lehetett észrevenni, hogy van egy plusz „segítsége”. Ez a kis páciensünk most 7 éves, és zongorázni tanul. Leírhatatlan érzés. Rajta pont időben tudtunk segíteni.

A fül-orr-gégészet örök szerelem marad?

Ebben biztos vagyok. Ez egy izgalmas, kihívásokkal teli szakterület, fülsebészként pedig nagyon szépnek, kifinomultnak tartom a műtéti eljárást, amivel a cochleáris implantátum beültethető. A műtétek során ma még csak asszisztáló orvosként veszek részt, de bízom benne, hogy eljön az idő, amikor a műtétet az elejétől a végéig én végezhetem. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen precíz, alaposan kidolgozott eljárással és a high-tech eszközök segítségével vissza tudjuk adni egy ember hallását és az életét, hiszen hallóként újra teljes életet tud élni. Leírhatatlan érzés ebben szerepet vállalni.

Tovább

„Az implantátum akár életet is menthet” – interjú Lukács Szandra

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 4, 2023

Bár jelenleg főállású édesanya, a gyógypedagógiát nem tudta teljesen elengedni, lelkesen dolgozik azért, hogy Budapesten és Pest megye-szerte segítse a hallássérült gyermekek többségi intézményi integrációját. Lukács Szandra “utazó tanárral” beszélgettünk.

Gyógypedagógusként dolgozik évek óta. A pályaválasztás során miért pont ebbe az irányba indult el?

Nem volt személyes érintettségem, ám amikor gimnáziumban eljött a pályaválasztás ideje, a buszon rendszeresen együtt utaztam egy csapat fiatallal, akik jelnyelvvel kommunikáltak egymással. Elkezdett nagyon érdekelni a világuk. Láttam, hogy ugyan jól érzik magukat, mégis mintha egy külön bolygó lenne az övék, teljesen elkülönültek halló társaiktól. Ez volt az első meghatározó élmény, ami ebbe az irányba terelt. Nem sokkal később felvételt nyertem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola hallássérültek és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányokra, és egyből beleszerettem a pályába – annak ellenére, hogy egészen mást hozott, mint amire számítottam. A főiskolán ugyanis kiderült, jelnyelvet nem fogunk tanulni, egészen más alapon közelítjük meg a terápiákat.

Hogyan?

A főiskola vezérgondolata, ha egy kisgyermek hallássérülten születik, akkor abban kell támogatni, hogy a rendelkezésre álló számtalan technikai lehetőség közül megtaláljuk a számára legideálisabbat. A cél, hogy hozzásegítsük őt ahhoz az eszközhöz, aminek segítségével nemcsak a hallani, de beszélni is megtanul.

Korábban én is úgy gondolkodtam, mint az emberek zöme: a siket ember kizárólag jelnyelvvel kommunikálhat, hiszen a feliratokon, jelnyelvi tolmácsokon keresztül ezt láttam a televízióban. Akkor még nem tudtam, hogy ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a technika vívmányainak köszönhetően az a kisgyermek is képes megtanulni beszélni, sőt teljes értékű életet élni, aki hallássérültként jött a világra. Gyógypedagógusként ez is a feladatom része, hogy megmutassam a szülőknek, rengeteg lehetőség áll rendelkezésre. A hallássérült embernek ma már nem kell a perifériára szorulnia – se a buszon, se a családon belül.

Diploma után nem hagyta ott az iskolapadot, ma pedig tanárként is tevékenykedik.

A főiskolán 2006-ban ugyan végeztem, de fontosnak tartom a folyamatos tanulást és továbbképzést, hiszen a gyermekek igényei, szükségletei egyre komplexebbek. Diplomát szereztem autizmus spektrum zavarok pedagógiája és inkluzív nevelés tanári szakirányokon is. Az együttnevelés elkötelezett híve vagyok. Úgy gondolom, hogy megfelelő feltételek mellett ebből minden fél profitál. Számomra izgalmas és kiemelt terület a családokkal és a szülőkkel végzett aktív munka. A sikeres együttneveléshez nélkülözhetetlen a bevonásuk, partnerként kezelésük. A doktori kutatásomban is arra a kérdésre keresem a választ, hogy a hallássérült gyermekek együttnevelését hogyan befolyásolja a szülők bevonódása. Szerencsés vagyok, hogy tanárként az elméleti és a gyakorlati munkában összhangot tudok teremteni. Az ELTE BGGYK oktatójaként olyan, számomra fontos és „kedvenc” témákban taníthatok, mint a hallássérült gyermekek és fiatalok integrált nevelése, hallássérülés és autizmus, szülőkkel való együttműködés.

A Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI és Kollégium Utazó Tanár intézmény egységének vezetője. Mit takar pontosan ez a feladatkör?

Egy olyan csapatot koordinálok, ami Budapesten és Pest megyében lát el gyógypedagógiai feladatokat. Azok a hallássérült gyerekek, akik többségi óvodákba, általános iskolákba és középiskolákba járnak, „kapnak” egy gyógypedagógust, aki a nevelésüket támogatja.
Hospitál, órát látogat, tanácsokkal látja el a pedagógusokat, segíti a beilleszkedést. Célunk, hogy az érintett gyermek a létező legjobb szakmai segítséget kapja.

Maga az Utazó Tanár intézménye nem újkeletű, a 90-es évek óta működik. Eleinte elhivatott pedagógusok végezték önszántukból a feladatot, de csak az 1993/94-es közoktatási törvény tette lehetővé, hogy az integráció jogi feltételei megszülessenek. Az ezt követő húsz évben bontakozott ki a rendszer, aminek egy szerencsésebb változata, amikor az intézmények fel tudnak venni státuszba egy gyógypedagógust. Ez azonban nagyon ritka.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, ugyanis egy 2013-as törvénymódosítás a korai fejlesztést „elvette” az EGYMI-től (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények), de a családokat ennek ellenére próbáljuk támogatni. Havonta egyszer olyan csoportos foglalkozásokat tartunk a szülők számára, amik a bonyolult kérdésekben segítenek eligazodni: milyen hallókészüléket válasszanak, hol találnak fejlesztő pedagógust, mit jelent az orvosi diagnózis; hogyan kaphatnak segítséget az óvodákban, iskolákban. Ha kell, segítünk fejlesztőt, mentorokat találni. Fontos, hogy a szülők nyíltan tudjanak beszélni a problémákról.

A gyakorlatban milyen kihívásokkal találkozik egy utazó tanár?

Az utazótanári munka rendkívül sokszínű és sokrétű. Az ellátást, a fejlesztést a gyermekhez visszük, abba az intézménybe, ahova a hallássérült gyermek jár, hogy egyénileg foglalkozhassunk vele. Az óvodában például társasjátékot játszunk, együtt főzünk a babakonyhában, az iskolások esetében pedig beülünk a tanórákra. Erre azért van szükség, hogy lássuk, milyen akadályokba ütközik a hallássérült kisdiák. Ha kell, kéttanáros modellben tanítunk, a gyermek pedagógusával együtt készülünk fel egy-egy foglalkozásra, tanórára.

Javaslatot teszünk, hogy hova üljön egy tanteremben a diák; tanácsolhatjuk az adóvevő használatát, ami kiszűri a zajokat, hozzásegíti a fiatalt a hasznos jelhez, és segít, hogy akkor is hallja a tanár szavait, ha ő épp a tábla felé fordulva beszél. Megoldás lehet, ha diktafonra rögzítheti az órát, vagy a tanár vázlattal készül. Sokan nem tudják, hogy az óra végén elhangzó fontos információkról a hallássérült diák sokszor lemarad, így nem fogja tudni, hogy témazáró lesz matekból, vagy jövő héten osztálykirándulást szerveznek. Fontos, hogy ő ezeket írásban, mailben is megkapja, vagy legyen mellette egy kortárs segítő, aki vállalja, hogy minden fontos információt átad. A hallássérült gyermek gyakran szégyelli a helyzetét, sokszor nem meri megkérni a tanárt, a társait, hogy segítsenek.

Ezen túlmenően a feladatunk az érzékenyítés, a kortárs kapcsolatok alakítása, ugyanis az, hogy valaki hallássérült, nemcsak azt jelenti, hogy nem tudja magát szépen kifejezni, vagy, hogy nem olyan gazdag a szókincse, de a társas kapcsolataira is rányomja a bélyegét. Segítünk, hogy mind a csoporttársak, mind a pedagógusok megtalálják az utat a hallássérült diákhoz, hogy ne féljenek a kommunikációtól. Ennek fontos része, hogy megmutatjuk nekik a hallókészüléket, abba bele is hallgathatnak, de ha kell, szimuláljuk, hogy milyen implantátummal hallani, elmagyarázzuk, mint jelentenek a különböző jelzések. Ha például azt látják, hogy csoporttársuk készüléke elkezd villogni, figyelmeztessék, hogy hamarosan lemerül az elem.

A mai modern hallókészülékekkel és implantátumokkal minden tevékenységben részt lehet venni, de az eszközökre vigyázni kell. Fontos, hogy tudják a gyerekek, hogy ha labdáznak, játék közben fokozottan vigyázzanak a hallássérült társuk fejére, fülére, ne hogy ütés érje a készüléket; ha az udvaron a homokozóban játszanak, akkor ne szórjanak homokot a társukra viccből sem, mert a készülék tönkremehet. Nem csak a gyermekek, de a befogadó intézmények adottságai, körülményei is nagyon különbözőek, kezdve a befogadó attitűdtől, a fejlesztő eszközök és fejlesztő szobák meglétéig. Mi igyekszünk rugalmasak lenni.

Hány gyermek támogatását teszi lehetővé a rendszer?

Budapesten és Pest megyében évente 170-180 fiatalt látunk el húszan. Sok az olyan gyermek, akiknek nincs már szüksége a heti találkozásokra, de a nyomonkövetés esetükben is megmarad, a gyógypedagógus tartja a kapcsolatot a családdal, és félévente hospitál. Gyermekenként változik, hogy mennyi ideig tart egy „kísérés”, de általánosságban elmondható, hogy egy gyermek 2-3-4 fejlesztő órát kap hetente a tanköteles kor végéig. Ez attól függ, hogy mik az igényei, hogyan fejlődik.

A cochleáris implantátum milyen változásokat hozott a hallássérült gyermekek integrációjába?

A válasz egyértelmű: az implantátumnak köszönhetően kinyílik a hallássérültek előtt a világ. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha időben lépnek a szülők. Fontos volna, hogy az implantátumot mielőbb megkapja a gyermek, hiszen számolni kell az agyi érési folyamatokkal, az idegrendszer rugalmasságával. Mielőbb lépni kell annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket lehessen elérni.

Nyilván más a helyzet, ha baleset, betegség következtében alakul ki a hallássérülés, de ha súlyos hallásveszteséggel születik a baba, fontos volna, hogy a szülők mielőbb megkapják a szükséges információkat. Sokan nem tudják, hogy az implantátum segítségével képes lesz megtanulni fülelni, beszélni, többségi iskolába járhat, társaival együtt sportolhat, utazhat, külföldön tanulhat, úgy fejlődhet, ahogy csak szeretne. Ezt ma már kutatások is igazolják: ha elég korán kiderül a hallássérülés, és megkapja a megfelelő hallókészüléket vagy cochleáris implantátumot a gyermek, és nincsen társuló sérülése, ugyanazt a fejlődési az utat járhatja be, mint a kortársai.

Mi történik akkor, ha kicsúszunk az időből?

Sajnos az ideális forgatókönyv nem mindig áll fenn: sokszor későn kapnak a szülők diagnózist, vagy épp gyakran ők azok, akik túl sokáig hezitálnak. Amennyiben a gyermek kétéves kora után kap implantátumot, már nem biztos, hogy olyan jók lesznek az eredményei.

Ezt bizonyítja annak a két osztálytársnak a története, akikkel óvodás koruk óta én foglalkoztam. A kislány nagyon súlyos hallássérült volt, és a problémára csak későn derült fény, ugyanis a különböző tesztek más-más eredményt hoztak. Ez többek között azért fordulhatott elő, mert a kislány nagyon okos volt, vizuálisan remekül informálódott, hibátlanul kompenzált, amivel a környezetét könnyen át tudta verni. Kétéves kora után derült ki, hogy valójában mekkora a baj. A kutyaugatáson, az Á-hangon és a repülőgép zaján kívül semmit nem hallott, szorongott, gyakran bújt az anyukájához, bizonytalan volt a mozgása. Hangok nélkül egy bizonytalan hely volt számára a világ. Félt. A diagnózis után azonban kétoldali implantátumot kapott, aminek köszönhetően gyorsan beilleszkedett. Emlékszem, milyen hatalmas élmény volt számára az eső hangja, amikor először beleugrott egy pocsolyába, vagy hallotta a csiripelő madarakat. Mindenre rácsodálkozott. Fürdőzött a hanggal teli környezetben. Ahogy fejlődött a kommunikációja, úgy lett egyre meghatározóbb személyiség az osztályban.

Mindeközben hallássérült osztálytársa hallókészülékkel próbált boldogulni a mindennapokban. Nehéz helyzetben volt, ugyanis gyakran kimaradt a beszélgetésekből, az órákon hamar elvesztette a fonalat. Szorongott, magányos volt. Harmadikos volt, amikor megfogalmazta, hogy ő is szeretne olyan lenni, mint a kislány, akinek könnyen ment a tanulás, jobban tudott figyelni, koncentrálni. Felismerte tulajdon képességeinek a határát, rájött, egy bizonyos ponton túl nem tud jobb lenni. Azóta már ő is kapott implantátumot, és sokkal jobban boldogul az életben, ám míg a kislányon kiscsoportban segítettek, ő csak negyedik osztályban kapott implantátumot. A gyermek fejlődésében ez hatalmas idő. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermek ebben a kérdésben nem tud maga dönteni, az a szülő feladata – és tényleg csodákat lehet elérni, ha nem késlekedünk.

Erre jó példa annak a hallássérült kislánynak a története, aki kétnyelvű, angol-magyar családba született. A kislány bár megtanult hallókészülékkel beszélni, törte a magyart, angol apukájával pedig csak minimálisan tudott kommunikálni. A „Mi a kedvenc színed/fagyid/autód…?” kérdésnél tovább nem jutottak. Ötéves volt, amikor implantátumot kapott, a műtét után pedig fantasztikus fejlődésen ment keresztül. Angol előkészítőbe járt, csak úgy ragadtak rá a szavak. Az igazi csodát azonban csak a második implantációs műtét hozta: olyan gyors ütemben fejlődött, hogy az angol lett az anyanyelve, ma spanyolul tanul, Mexikóba kapott ösztöndíjat, chatel, sportol. Ő az élő példája annak, hogy nincs reménytelen helyzet.

Társuló sérülés esetén is működhet a cochlearis implantátum?

Olyannyira, hogy az implantátum akár életet is menthet. Az egyik tanítványom, akit autizmus spektrumzavarral diagnosztizáltak, kétoldali implantátumot kapott. A kislány nagyon szeretett kimászni a házuk tetejére, és bár a szülők mindig figyeltek rá, hogy zárva tartsák az ajtót, a gyermeknek egyszer mégis sikerült kiszöknie. Mivel az implantátumnak köszönhetően már meghallotta az egyszerű tőmondatokat, megértette, amikor édesanyja rákiabált: „Állj! Ne mozdulj! Maradj ott!” Míg anyukája szóval tartotta, édesapjának volt ideje kimászni érte. Az implantátum megmentette az életét.

Tovább

„Akik időben hozzájutnak az implantátumhoz, teljes értékű emberként nőnek fel” – interjú Dr. Bere Zsófiával

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 4, 2023

Kép forrása: Zonda-Bach Réka

Az orvosi egyetem elvégzése után még nem tudta biztosan, merre induljon tovább. Vonzotta az akadémiai karrier, ám végül a fül-orr-gégészet felé vette az irányt, aminél izgalmasabb területet elképzelni sem tud. A szegedi Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa, Dr. Bere Zsófia mesél mikroszkóp alatt végzett műtétekről, a csontvezetéses implantátumok „erejéről”, és arról, milyen érzés, amikor egy páciens visszakapja hallását.

Mikor döntött úgy, hogy a fül-orr-gégészet lesz a szakterülete?

2010-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, ahol második évfolyamtól Tudományos Diákkörösként dolgoztam az Élettani Intézetben. Negyedévesként már többek között angolul és magyarul tanítottam orvosi élettant. A végzést követően nem tudtam pontosan, merre induljak tovább, és mivel az intézetben nagyon jól éreztem magam, logikusnak tűnt, hogy maradjak. Így diploma után PhD hallgatóként kezdtem dolgozni az agy vérellátásával foglalkozó munkacsoportban.

Fül-orr-gégész kalandos úton lettem: a témavezetőm, Dr. Bari Ferenc professzor úr mindig mondogatta, az akadémiai karrier egy nagyon szép életút, de aki orvosi egyetemet végzett, annak lehet, hogy a betegellátás az igazi feladata. Megfogadtam a tanácsát. Ezután Prof. Rovó László meghívására kerültem a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikára, ahol egy bemutatkozás után azonnal ott ragadtam.

Hogyan került kapcsolatba az implantátumokkal?

A csontvezetéses implantátumok közül az úgynevezett BAHA implantátum esetében a klinikán egy új sebészi módszert fejlesztettünk ki, amiről úgy gondoltuk, hogy sokkal kisebb műtéti megterheléssel jár, igy csökken a sebgyógyulási zavar esélye. Ezt természetesen mérésekkel is szerettünk volna igazolni. A korábbi, mikrokeringés témakörben szerzett kutatási tapasztalatom ezen a ponton kapcsolódott össze a klinikai munkával. Részben ezért kerültem kapcsolatba az implantátumokkal, részben pedig azért, mert a PhD munkám során mikrosebészetet kellett folytatnom: mivel a fül is egy olyan finom szerkezet, amit mikroszkóp alatt kell operálni, nem volt idegen számomra a feladat. Otthonosan mozgok a mikrovilágban. Így lettem én is teamtag, és így vezetett az utam a csontvezetéses BAHA és egyéb középfül implantátumok felé.

Az implantációs teamben milyen feladatokat lát el?

Amennyiben az audiológus kollégáim a hallásvizsgálat után „alkalmasnak” találják a beteget az implantátumra, nekem a folyamat következő szakaszában, a sebészi vonalon van feladatom: a beültetéstől a seb utógondozásáig, vagyis a műtéttől egészen a gyógyulásig elkísérem a pácienst, aki a folyamat következő szakaszában a beállítást végző munkatársaimhoz kerül, akik az implantátum beszédprocesszorának finomhangolását végzik. A sebészi munka mellett ennek a folyamatnak a koordinálása is az én felelősségem.

A BAHA implantátum mely esetekben jelenthet megoldást?

A BAHA implantátum megoldást jelenthet olyan esetekben, mikor vezető rendszerrel van valami probléma: a hallójárat, a dobhártya, vagy a hallócsontláncolat „hibája” miatt a hangrezgés nem jut el megfelelően a belső fülbe. Előfordulhat, hogy a beteg eleve úgy született, hogy nincs hallójárata; vagy például a páciens középfül-rendszere folyamatosan beteg, és a visszatérő fülfolyás miatt nem tud hallókészüléket használni. Arra is van példa, hogy a páciensen olyan műtétet kellett végrehajtani, ami után a dobhártya-hallócsont-láncolatot, vagyis a normál elvezetési utat már valamilyen okból nem lehet helyreállítani, vagy a helyreállító műtét nem eredményes. Bizonyos kritériumok mellett féloldali hallásvesztésben is szóba jön ez az eszköz. Ezeknek a betegeknek ez egy alternatív lehetőség: a hallókészüléket ugyanis csontvezetéses implantátummal ilyen esetben helyettesíteni lehet – nem beszélve arról, hogy míg a hallókészülék nem, addig a BAHA és a középfül implantátumok 100%-ban NEAK-finanszírozottak.

Hogyan működnek a csontvezetéses implantátumok?

A csontvezetéses implantátum alapvető működési elve, hogy kikerüli a „meghibásodott” területet, és egy másik útvonalon vezeti el a hangot. A belső fül a koponyacsontban helyezkedik el, és ha a koponyacsontot hangrezgés éri, képes a belső fülig elvezetni a rezgést. A csontvezetéses implantátum ezt modellezi le. A beszédprocesszor összegyűjti a hangot, rezgéssé alakítja, a beültetett implantátum által megrezegteti a koponyacsontot, a rezgés eléri a belső fület – és gyakorlatilag kikerüli a meglévő, de rossz, vagy hiányzó vezetési rendszert. Ez a megoldás egy alternatív útvonalat biztosít a hang számára.

Aki idegenkedik a megoldástól, ki is próbálhatja az implantátumot. Egy fejpánt segítségével a beszédprocesszort a fejhez erősítjük, a beteg pedig kap egy hallásélményt, megtapasztalhatja, hogy műtét után hogyan fog ezzel az implantátummal hallani.

Kinek nem ajánlott ez a megoldás?

A csontvezetéses eszközök beszédprocesszora ötéves kor alatt csak fejpánttal alkalmazható, az implantációnak öt év fölött viszont semmi akadálya nincsen. Ezen túlmenően minimális az a betegcsoport, ahol ezt a műtétet nem lehet elvégezni. Ez egy helyi érzéstelenítéssel, tíz perc alatt elvégezhető műtét, ami nagyon pici műtéti sebbel jár, a beavatkozás szinte láthatatlan lesz. Másnap már haza is lehet menni.

Mit tapasztal, mi vár azokra, akik hang nélkül kényszerülnek élni?

Azáltal, hogy nem tudnak úgy kommunikálni a környezetükkel, ahogy szeretnének, idővel teljes izolációba kerülnek, ami súlyos lelki teherrel is jár. A gyerekek például nem tudják, hogy nincsen velük semmi baj, nem buták – egész egyszerűen nem hallanak. Épp ezért mindennél többet ad, hogy láthatom, mit jelent, amikor az implantátumnak köszönhetően egyik pillanatról a másikra kinyílik az emberek előtt a világ.

Az első betegeket nem felejti el az ember, például azt a tízéves kisfiút, akinek részt vettem a beszédprocesszor beállításán. A kis páciensünk sokat szenvedett; számtalan fülműtéten esett át, állandóan folyt a füle, és rosszul is hallott. Mivel az állandó váladék miatt hallókészüléket nem használhatott, a szülei hozzájárultak az implantációhoz. Bekapcsolást követően azonnal látni lehetett az arcán, hogy elkezdett hallani. Bár arra panaszkodott, hogy túl hangos lett hirtelen minden, egy rosszhallótól ilyet hallani mindig nagy öröm.

A kontrollvizsgálatok során kiderült, az eszköz kiválóan működik, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a kisfiú az iskolában hátrébb ülhetett az első padból, és így már ő is beszélgethet órán a barátjával, de abban is, hogy jobb lett a teljesítménye, az érdemjegyei két értékkel javultak.

Hogy látja, mit hoz a jövő?

A fül-orr-gégészet egy különleges és speciális része az orvoslásnak, hiszen egyszerre három nagy szervrendszerrel is foglalkozunk, és számos a határterület. Míg külföldön jellemzően egy területre szakosodnak az orvosok, itthon valamennyi területhez ért, mindegyiket vizsgálja a szakorvos. Ez magyarázza, hogy ez a terület soha nem válik unalmassá, nem beszélve arról, hogy az implantáció egy annyira dinamikusan fejlődő része a fül-orr-gégészetnek, hogy lépést tartani is nehéz. Ha csak a csontvezetéses implantátumok fejlődését nézzük, az elmúlt tíz évben ugrásszerű volt az innováció. Megváltozott a készülékek típusa, teljesítménye – mindig jön valami új, mindig lehet mit tanulni.

A fül-orr-gégészet varázsa mellett az is komoly motivációt jelent, hogy a Szegedi Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikát a legjobb intézetek között tartják számon világszerte. Rengeteget publikálunk külföldi lapokba, bizonyos eszközöknél az implantációs munkacsoportunk által kidolgozott műtéti eljárás bekerült a nemzetközi ajánlásba is.

Mindig van lehetőség fejlődni, válaszokat keresni. Számomra nincs ennél izgalmasabb. Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak.

Tovább

„Hiszem, amíg egy sebész él és tevékenykedik, addig tanul” – interjú Prof. Geglinger Imre

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 3, 2023

Amikor az orvosi pályán elindult, nem ott tartott a szakma, ahol ma, gyakran csak annyit tudott útravalóul adni a szülőknek, hogy próbáljanak meg megbékélni a gondolattal, hogy gyermekük siket marad. Három évtized alatt azonban nagyot fordult a világ, Prof. Dr. Gerlinger Imre fül-orr-gégész professzor pedig a technológia high-tech vívmányaival dolgozik, hogy minél több embernek adja vissza a hallás vagy akár a beszéd képességét.

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1981-ben. Miért pont a fül-orr-gégészet és az audiológia lett a választott szakterülete?

Pályafutásomat gyermekgyógyászként kezdtem, idővel azonban rádöbbentem, a belgyógyászat nem rejteget annyi izgalmat és kalandot, mint amennyire én vágytam. Először a gyermeksebészet és a gyermek fül-orr-gégészet felé kacsingattam, ám ilyen irányban nem tudtam elhelyezkedni – aztán kaptam egy lehetőséget a Pécsi Fül-Orr-Gégészeti Klinikán, ahol nagyon jól jött a gyermekgyógyász hátterem.

Mindenképpen “manuális” szakmára vágytam, és már egyetemista koromban izgalmas kihívásnak tűnt a fül-orr-gégészet. Különösen az fogott meg benne, hogy egy olyan nagy területről van szó, ami számtalan műtéttípust tesz lehetővé: a fület mikroszkóppal, az orrot, a mellégüregeket endoszkóppal, a nyaki műtéteket pedig klasszikus sebészeti eljárásokkal lehet elvégezni. Sokan úgy hiszik, a fül-orr-gégészet kis szakterület, pedig szerteágazó, gondoljunk csak a fülsebészetre, a nyaki tumorsebészetre, a melléküregek sebészetére, az idegsebészettel közös agyalapi sebészetre- de hogy tovább soroljam, ide tartozik a pajzsmirigy, a nyálmirigyek és a légcső sebészete is. Ezen a szakterületen belül azok a szakemberek is megtalálják számításaikat, akiket nem vonz az operáció, belőlük lehet például audiológus, otoneurológus, aki az egyensúlyszerv működését vizsgálja, vagy épp foniáter, aki a hangképzés problémáival foglalkozik. Széles körű operatív és nem operatív tevékenységet fed le ez a szakma.

A pécsi Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója már tíz éve. Minek köszönhetően lett az intézmény az ország egyik legsikeresebb fül-orr-gégészete?

A Pécsi Klinika nagyon komoly hagyományokkal büszkélkedhet. Közvetlen elődöm, Dr. Pytel József professzor volt, akit a hazai audiológia atyjaként tartanak számon. Előtte az én tanítómesterem, Dr. Bauer Miklós professzor állt az intézmény élén, aki az 50-es évek magyar sebészetében meghonosította a korszerű középfül-sebészetet. Az ő munkájuk szellemében kellett és kell továbbvinnem a klinika igazgatását, ami nagyon izgalmas munka, hiszen a korszerű implantológia, az új hallásjavító eljárások meghonosodása az elmúlt tíz évre tehető. Szerencsés vagyok, ugyanis közvetlenül a klinikai munkám előtt néhány évet Angliában töltöttem, ahol ezeket a modern műtéti technikákat megtanulhattam. Soha nem gondoltam volna, hogy a hazaérkezésem egybeesik ezek magyarországi bevezetésével. Tulajdonképpen én voltam az egyetlen docens az országban, aki az Angliában megtanult módszereket alkalmazni tudta itthon. Más intézetekben a professzorok privilégiuma volt ez.

A klinika sikere azóta is töretlen, a három műtőben évente három-négyezer műtétet végzünk, két-három hónapnál nem hosszabb a várakozási idő, és vannak olyan műtéti típusok, amiket kizárólag mi végzünk az országban.

Melyek ezek a speciális műtétek?

A hallásjavító implantátumok terén a teljes skálát le tudjuk fedni, de speciális műtéti technikának számít az agyalapi sebészet hat-nyolc műtéti technikája, a koponyaalap műtétje, amit nemcsak oldalról, de az orrüreg felől is el tudunk végezni. Foglalkozunk pajzsmirigy daganatokkal, a teljes onkológiai spektrummal, a gége, a garat, a nyelvgyök és a szájfenék daganataival. Végül, de nem utolsó sorban, két éve mi kezdtük el a fülsebészet endoszkópos vonulatát, vagyis nem operációs mikroszkóppal, hanem endoszkóppal műtünk. Ez egy nagy áttörés, hiszen rövidebb ideig tart, és kevesebb fájdalommal jár.

Nemrég egy tumor eltávolításával egybekötve végzett cochlearis implantációt.

A fül-orr-gégészet és az idegsebészet határterületi tumora az úgynevezett akusztikus neurinóma: a kisagy-hídszöglet és a belső hallójárat területén a szédülés érzékeléséért felelős ideg burkából kiinduló jóindulatú daganat. Elhelyezkedésénél fogva ha bizonyos méretet elér, a belső hallójáratból kibújik és megnyomja az agytörzset, ami nagyon komoly komplikációkat tud okozni. Extrém méret esetén a beteg halálához is vezethet. Mindig akusztikus tumorra gyanakszunk, amikor fiatal felnőttek olyan fülpanasztól szenvednek, mint az egyoldali fülzúgás vagy az egyoldali idegi halláscsökkenés. Ezt MR-vizsgálattal lehet ellenőrizni.

Ha a tumor növekedési tendenciát mutat, idegsebészeti vagy fül-orr-gégészeti beavatkozással lehet eltávolítani. A fül-orr-gégészeten mi a labirintuson keresztül haladunk, ezzel pedig egy sokkal szélesebb feltárást tudunk biztosítunk a tumor kivételéhez. Kevesebb komplikációval és nagyobb biztonsággal lehet a daganatot teljes mértékben eltávolítani.

A beavatkozás kockázatos, de ha a műtét során sikerül megőrizni a hallóideg épségét,, akkor egy csigába ültetett cochleáris implantátummal a beteg hallását visszaadhatjuk. Ez a műtét lehetőséget adott erre, a Cochlear® cég egy korszerű cochleáris implantátumával rehabilitálni tudtuk a hallást. Nemcsak a tumort távolítottuk el és a páciens hallását adtuk vissza, de az arcideg-funkciókat is sikerült megőrizni. A műtét komoly csapatmunka volt. Segítségünkre volt többek között a prágai egyetem egy fiatal professzora, Martin Chovanec specialista, aki a nehezebb agyalapi sebészeti beavatkozásoknál gyakran segédkezik. Maga a páciens egy középkorú férfi volt, aki fantasztikus módon reagált a műtétre. Másnap már fent volt, sétált, a seb gyógyulása is komplikációk nélkül zajlott. Öt nap elteltével haza is mehetett.

Kik működtetik a pécsi cochleáris teamet?

Ahogy az a nemzetközi gyakorlatban is elvárás, fontos, hogy a cochleáris csapat komplett legyen. Két tehetséges kollégám, Dr. Bakó Péter és Dr. Révész Péter hosszú hónapokon át a piacenzai testvérintézetünkben tanultak, ahol rengeteget gyakoroltak és számtalan műtétet néztek végig ahhoz, hogy magabiztosan végezhessék a beavatkozásokat.

A team lelke Dr. Németh Adrienne, ő a fő audiológusunk, aki előkészíti és szervezi a műtéteket, egyetemi adjunktusként koordinálja a team működését. Néhány éve velünk dolgozik Tóth Tamás fizikus is, aki a műtétek után a beállításban segít, és mindent tud az implantátumok műszaki hátteréről. Kellényi György audiológus kollégánk szintén a cochleáris implantátumok beállításában segédkezik, míg Tóth Alíz audiológusként dolgozik velünk. A csapat új pszichológusát még keressük. A pécsi klinikán húsz éve volt az első műtét. Én azóta tagja vagyok ennek a teamnek.

A cochleáris implantátum korosztályfüggő?

A legideálisabb eset, ha már a születés után kiderül a veleszületett, kétoldali siketség, ezeknek a csecsemőknek ez egy első osztályú hallásrehabilitáció, ám a cochleáris implantátum nemcsak a gyerekek számára tökéletes megoldás. Ha valaki később, például nátha, mumpsz, kanyaró, érellátási zavar vagy agyvérzés következtében veszíti el a hallását mindkét oldalon, az implantátum segítségével ő is visszakaphatja a hallását.

Ezelőtt harminc évvel ez elképzelhetetlen lett volna, ez az utóbbi három évtized csodája. A pályám kezdetén nagyon sok szülőnek tanácsoltam azt, hogy tanuljon meg gyermeke siketségével együtt élni. Hasonlóképp a gégeeltávolításon átesett pácienseknél, régen csak annyit tudtam mondani, fogadják el, hogy többé nem tudnak majd beszélni. Ma már azonban léteznek olyan beszélőszelepek, amikkel a beteg újra megszólalhat.

Emlékszik még az első cochleáris implantátum műtétjére?

Amíg élek nem felejtem el. Az Angliában szerzett tudásomnak köszönhetően a műtéttel elkészültem, de sikerült eltalálnom egy nagy vénás öblöt, és egy olyan vérzésbe keveredtem, amit fél óra alatt lehetett csak elállítani. A műtős kollégámmal azóta is emlegetjük ezt az esetet. Mindkettőnek nagyon megizzasztott.

A rengeteg tapasztalatnak köszönhetően az implantátumok terén már nagy rutinra tettünk szert, ellenben az agyalapi beavatkozások között vannak olyan, akár hat órán át tartó operációk, amelyek komoly kihívások elé állítanak bennünket. Ezekben az esetekben gyakran kollaborálunk külföldi intézetekkel. Ez nem szégyen, a legfontosabb a beteg érdeke, biztonsága. Ha kell, nagy gyakorlattal rendelkező szakembereket hívunk meg, akik be is szállnak a műtétbe, és a kritikus területeken bemutatják az eljárást. Hiszem, amíg egy sebész él és tevékenykedik, addig tanul.

A cochleáris implantátum mennyire segíti a társadalmi integrációt?

Implantátum nélkül ezek az emberek teljesen kiszolgáltatottá válnának, egész életükben segítségre szorulnának. Az implantátummal azonban a társadalom teljes értékű tagjai lesznek újra. Szerencse, hogy ma már annyi kedvező tapasztalat áll rendelkezésre, hogy egyre elfogadottabbá vált az implantátum, benne van a köztudatban.

Szemtanúja lehetett annak, hogy pályája kezdete óta milyen fejlődésen ment keresztül a tudomány. Ha ebből a fejlődéstörténetből kiemelhetné a legfontosabb momentumokat, melyek lennének azok?

Az igazán nagy előrelépés az elmúlt huszonöt-harminc évben a fülsebészet területén következett be, ugyanis míg harminc évvel ezelőtt csak a vezetéses jellegű hallászavarokat tudtuk operálni a középfülbe épített hallásjavító protézisekkel, vagy csontból készített új hallócsontocskákkal, addig mára valamennyi modern középfül és belsőfül implantátum hozzáférhetővé vált. Ezen a területen olyan gyors a fejlődés, hogy szinte évente, kétévente jönnek ki újabb típusú implantátumok, és ha a gyártó cégek nem segítenének az implantátumok és a műtéti technikák megismerésében, lehetetlen volna lépést tartani, fejlődni. Hatalmas segítség, ha laborban gyakorolhatunk, vagy tapasztalt kollégák műtéteit nézhetjük végig.

A határterületi sebészet fejlődése, esetünkben például az agyalapi sebészet, és az onkológia területe is fantasztikus fejlődésen ment keresztül. Sok az új kemoterápiás szer, gyakran a kemoterápia és a sugárterápia kombinációja ki tudja váltani a roncsoló sebészeti beavatkozásokat. Ez annyit jelent, hogy szervmegtartó módon lehet gyógyítani.

Vannak olyan esetek a praxisában, amikre szívesen gondol vissza?

Két gyermek története különösen megérintett. Az egyik egy tizennégy éves kislány, akinek mindkét fülét már többször műtötték. Ennek következtében mindkét oldalára teljesen megsüketült, ráadásul mindkét fülében hámdaganat alakult ki. Agyalapi sebészeti beavatkozással kellett daganatmentessé tenni, majd a sikeres műtét után cochleáris implantátummal hoztuk vissza a hallását. Vele kapcsolatban az egyik legszívbemarkolóbb pillanatom az volt, amikor az édesanyja küldött róla egy fotót: egy strand medencéjében lubickolt felhőtlenül. Korábban a beteg fülecskéi miatt erre nem kerülhetett sor.

A másik kedves emlékem egy tolna megyei kisfiú, aki szintén számtalan sikertelen műtéten esett át. Az operáció után a család hosszas gondolkodás után hozta meg a döntést, hogy vállalja a cochleáris implantációt. A beavatkozás sikeres volt, a kisfiú pedig közölte, ha nagy lesz, fül-orr-gégész szeretne lenni, érettségi után biztosan az orvosira megy majd. Mindkét gyermek nagyon szerencsés helyzetben volt, hiszen korábban már megtanultak beszélni, vagyis az implantátummal “csak” a hallást kellett visszahozni.

India, Nepál, Malawi: Rengeteget utazik, oktat a nagyvilágban. Mit jelent a fül-orr-gégészet ezekben az országokban?

Az utóbbi években orvosi missziók keretei között volt lehetőségem Ázsia és Afrika néhány országába ellátogatni, ahol az elmaradott területek betegellátásában vettem részt. Előadásokat tartottam, műtöttem. Döbbenetes volt látni, milyen mélyszegénységben élnek itt az emberek. A 16 milliós lélekszámú Malawiban például egyetlen fül-orr-gégész kolléga dolgozik, éppen ezért egy fiatal malawi kollégát vendégül is láttunk fél évre Pécsett, azóta ő a második szakorvos az országában.

Legutóbb novemberben egy brit orvoscsoporthoz csatlakoztam, Nepálba utaztunk, ahol a lakosság tíz százaléka krónikus fülgennyedésben szenved. Itt nincs szűrővizsgálat, nincs alapszintű orvosi ellátás, maximum kitörlik a gennyedző fület és fájdalomcsillapítót adnak. Rengetegen halnak meg fülbetegségek központi idegrendszeri komplikációjában. Olyan elhanyagolt fülbetegségekkel találkoztam, amiket évekig nem látok a hazai gyakorlatban. Két hét alatt 132 műtétet hajtottunk végre öten úgy, hogy mindössze három műtőasztalunk volt, és egyetlen altatógépünk. Meg kellett tanulnunk a megfelelő helyi érzéstelenítéssel operálni úgy, hogy egy-egy betegre mindössze 4,4 milliliter 2%-os helyi érzéstelenítő állt rendelkezésre. Nepálban és Malawiban ötven év a lemaradás, Indiában vannak gazdag vidékek, a városokban működnek olyan magánklinikák, ahol a gazdagok semmiben nem szenvednek hiányt, ám a kasztrendszer alján élőknek semmi nem jut. Megindító volt ezt látni.

Ezeken a területeken az implantátum egy elképzelhetetlen álom, maximum donáció révén valósulhat meg – de a beállítást, a javítást, a cserét, a komplikációk esetén szükséges beavatkozást senki nem tudná elvégezni. Hiányzik a háttér a rutinszerű munkához.

A nyomor túloldala a high-tech. Mit lát, mit hoz a jövő?

A teljesen beültethető implantátumok műfaja nagyon izgalmas, de ennek még rengeteg kidolgozatlan fázisa van. Sokan érdeklődnek az őssejt technológiáról is, de erre is várnunk kell még pár évtizedet, ahogy az agyalapi sebészeti műtétek rutinná válásához is.

Weboldalán megtalálhatja az olvasó az orvosok lelki jóllétének tízparancsolatát. Melyik az, ami különösen meghatározó a munkájában?

Mindegyik fontos! Nem tudnék és nem is akarok egyet sem kiemelni. Ez minden ember számára hasznos iránymutatás.

1. Ne mástól várd, hogy a téged érő stresszt csökkentse!
2. Ne állj ellen a változásoknak!
3. Gondolj magadra!
4. Emlékezz arra, ami szent számodra!
5. Tiszteld a határaidat!
6. Összpontosíts a kapcsolatokra!
7. Ne árts másoknak!
8. Ne keményebben, hanem okosabban dolgozz!
9. Élvezd és remekelj!
10. Sose szűnj meg tanulni!

Tovább

„Az implantátummal olyan hangokat is meghallanak, amiket korábban soha” – interjú Fejes Gabriellával

By hearandgo_admin in Interjú Posted április 2, 2023

BESZÉLGETÉS FEJES GABRIELLA GYÓGYPEDAGÓGUSSAL A HALLÁSRÓL – 2. RÉSZ

Amennyiben a hallásvizsgálatok alátámasztják a bajt, mire számíthat egy szülő?

Amikor egy kisbaba megszületik, az ember boldog, hogy gyermeke egészséges, ám amikor megtudja, hogy baj van, egy nehéz élethelyzetbe kerül: gyászol. El kell engednie az élményt, az érzést, hogy egy egészséges kisbabája van. Ez a folyamat sajnos megkerülhetetlen, akár egyedül, akár segítséggel, de át kell esni rajta. Szülőként csak az tud támogató lenni, aki képes elfogadni a helyzetet. Mi szakemberek nagy fájdalmak szemtanúi vagyunk, hiszen hozzánk gyakran a friss diagnózis után érkeznek a családok. Az új helyzetet mindenki másképp dolgozza fel. Míg sokan túljutnak a mélyponton, motiváltak, együttműködők, minden tanácsot megfogadnak, mások erre képtelenek. Vannak szülők, akik még a genetikai vizsgálatok megerősítése után sem tudják elhinni, hogy gyermekük hallássérült. Ők új diagnózisra várnak, újabb és újabb vizsgálatokat kérnek, és úgy hiszik, a rémálom átmeneti, csak idő kérdése, és a gyermek hallani és beszélni fog. Hangsúlyozom, itt a szülői szeretet mértéke nem változik, de nem tud létrejönni az a fajta együttműködés, ami a fejlődést előmozdíthatná. Mások úgy próbálnak megküzdeni a helyzettel, hogy beleássák magukat a témába, szakértővé válnak, és a napjuk huszonnégy órája a gyermek fejlesztéséről szól. Sajnos ez a hozzáállás a szülő-gyermek kapcsolat rovására mehet, hiszen a szülő megfeledkezik arról, hogy ő elsősorban édesanya és édesapa. A szülők támogatásában nagyon érzékenyen kell eljárnunk, semmi esetre sem ítélkezhetünk. Arra kell koncentrálnunk, hogy ott nyújtsunk nekik támogatást, ahol épp tartanak. Fontos a megerősítés, hogy mindaz, amit éreznek, természetes. Empátiával, megértéssel tudjuk hozzásegíteni őket ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni.

Az érintettek által létrehozott közösségek, csoportok mennyire tudják segíteni a feldolgozást?

Szakemberként én szívből ajánlom ezeket a csoportokat, ugyanakkor tudom, embere válogatja, ki milyen gyorsan képes élni a lehetőséggel. Amikor megadjuk ezeknek a közösségeknek az elérhetőségét, mindig azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy először tájékozódjanak, olvasgassanak, és ha megérett rá az idő, találkozzanak más érintettekkel. Ahhoz, hogy a szülő be tudjon lépni egy terembe, ahol siket gyerekek vannak, és beszélgetni tudjon a többi szülővel, előbb el kell fogadni azt, hogy a saját gyermeke is siket. Nyitottá kell válnia arra, hogy mások történeteit meghallgassa.

Ideális eset talán nem létezik, de egy érintett kisgyermek esetén hogyan néz(ne) ki egy optimális forgatókönyv?

Szerencsés esetben van egy nagyon korai szűrés, egy gyorsan és pontosan felállított diagnózis. Ha nagyon korán történik minden, úgy nem tud tévútra menni a dolog, a kicsi egyből megkapja a hallókészüléket, ezzel párhuzamosan a gyógypedagógiai segítséget, szükség esetén időben megtörténik a műtét, és pont úgy fejlődik, mint a társai. Egyetlen különbség lesz csupán: az ő füle mögött ott lesz egy kütyü. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy elindul a beszéde és képes lesz kifejezni magát. Sok munkától, keserűségtől, frusztrációtól szabadulna meg a család, ha minél korábban kiderülne a sérülés. Amennyiben csúszik a diagnózis, akkor is fontos, hogy a gyermek a lehető leggyorsabban átessen a vizsgálatokon, és megkapja a készüléket. Nem túlzok, ha azt mondom, minden értékes perc számít. Az országban ma már működik jó pár olyan intézmény (audiológia), ahol nagyon gyorsan tudnak segíteni, a fül-orr-gégész mellett ugyanis jelen van audiológus-asszisztens és gyógypedagógus is. Ha ide bekerül egy, még nem diagnosztizált gyermek, a leghatékonyabb segítséget kapja. A szakemberek nemcsak a hallókészülék-választásban segítenek, de lelki segítséget adnak, biztosítják a szükséges információkat, és elmagyarázzak, hogy mi a következő lépés.

A cochleáris implantátum kinek tud segítséget nyújtani?

A cochleáris implantátum súlyos hallássérülteknél alkalmazott hallásjavító eljárás, de nem lehet és nem is kell mindenkinél alkalmazni. Egy középsúlyos nagyot halló gyermek számára egy hibátlanul beállított hallókészülék tökéletesen megfelel, nincs szükség a műtétre, de súlyos halláscsökkenés esetén csodát tesz az implantátum. Az eljárás során elektródát vezetnek a csigába, ami helyettesíti az elpusztult szőrsejteket, sok embernél ugyanis a hallásproblémát a belső fülben (cochleában) lévő szőrsejtek sérülése okozza. Az időben műtött gyerekeknél akár tipikus beszédfejlődést is el lehet érni, nem beszélve arról, hogy elérhetővé válik számukra a zene, a telefonálás, zajos környezetben is működik az összpontosítás, és olyan új hangokat tudnak meghallani, amikkel korábban nem találkoztak.

Mi a helyzet a halmozottan sérült kisgyerekekkel?

Esetükben a hallássérülés diagnózisa nagyon nehéz folyamat, hiszen nem várhatunk olyan jellegű együttműködést és visszajelzést, mint ép társaitól, illetve nagy kihívás megállapítani, hogy azért nem reagálnak, mert súlyosan hallássérültek, vagy mert kognitív képességeik korlátozzák őket. Ez egy folyamatdiagnózis, egy hosszútávú teammunka, ahol a szülő, a gyógypedagógus, az audiológus közösen dolgoznak a legpontosabb diagnózisért. Amennyiben súlyos hallássérüléssel van dolgunk, tudnia kell a szülőnek, hogy a műtéti beavatkozástól gyermeke nem lesz ép értelmű, nem biztos, hogy megtanul beszélni, a halmozott sérülés megmarad, ám ennek ellenére lehet eredményeket elérni, csak pontos és reális célokat kell kitűzni. Halmozott sérülés esetén minőségi változásnak tekinthető az is, hogy a gyermek élvezni tudja a zenét, megnyugtatja, örömet okoz számára, vagy az, hogy a hangok segítségével irányíthatóvá válik, például nem fut ki az úttestre, mert meghallja az utána kiáltó édesanyja hangját. Nem győzőm hangsúlyozni, a tájékoztatás, a felkészítés, a kellő mértékű és minőségű információ átadása itt is elengedhetetlen.

Mi az ideális út a cochleáris implantátumig?

A korai diagnózis mellett én ragaszkodnék a hallókészülékes ellátáshoz, még akkor is, ha reménytelennek tűnő súlyos, hallásmaradványos sérülésről beszélünk. Egyrészt, a gyermek megszokja a hallókészüléket, másrészt a felerősített impulzus bombázza a hallóidegeket, ami segít feléleszteni, életben tartani azokat. Sokkal nehezebben lehet megszokni az implantátum nyújtotta hallásélményt akkor, ha egy ellustult, nem működő hallóidegre kapja a gyermek. Továbbá nagyon fontos a korai szurdopedagógiai fejlesztés. Az a tapasztalatunk, hogy minél korábban megtörténik a megfelelő tájékoztatást, felkészítést, fejlesztést követő/ kísérő műtét, annál jobb eredményeket lehet elérni. Ez azt jelenti, hogy ha, másfél-két éves korig sikerül elvégezni a beavatkozást, szinte a tipikus nyelvi fejlődés útját járja be a gyermek. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy később már nincs értelme a CI-nek. Szó sincs erről, csak tudni kell, hogy ebben az esetben mik a reális elvárások.

A műtétet követő gyógyulási, rehabilitációs folyamat mennyi ideig tart?

Négy-hat hét szünettel kell számolni, hiszen a sebnek be kell gyógyulnia. Ezután megtörténik a külső egység felhelyezése, és az első beállítás. Innentől aztán minden a gyermektől, a reakcióitól függ. Körülbelül három-négy beállítás kell ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, amikor már látványosak a pici reakciói. A beállítás egy nagyon óvatos folyamat, kicsi lépésekben kell haladni, hogy a gyerek megszokja, megszeresse az új „állapotot”. Az a kisgyerek, akit támogató, egymással együttműködő felnőttek – szülő, orvos, szurdopedagógus, a készüléket beállító szakemberek – kísérnek ezen az úton, nem tapasztal semmiféle drámát, veszteséget.

Könnyen megszokják a gyerekek az implantátumot? Nem kell kirekesztéstől tartaniuk?

A gyerekek fantasztikusak, nagyon rugalmasak, keddről szerdára képesek elfogadni, hogy ott van a fülüknél a kütyü. Ennek viszont alapfeltétele egy támogató környezet, ami folyamatosan azt sugározza feléjük, hogy ez egy jó és fontos dolog.

A praxisában vannak olyan gyógyulástörténetek, amikre szívesen gondol vissza?

A legnagyobb sikerek mindig kemény munkát rejtenek. Az egyik legkedvesebb emlékem egy súlyosan hallássérült kislányhoz kapcsolódik, egy aprócska, vékony csontozatú, törékeny kis hercegnőhöz, akinek a szülei sokáig ódzkodtak a cochleáris implantátumtól, féltették a gyermeküket a műtéttől. Idővel aztán mégis eljött a pillanat, amikor mindenki elfogadta, hogy szükség van rá. Megtörtént a műtét, a kislány pedig visszakapta a hangokat, ma pedig már egy nyolcosztályos gimnáziumba jár. A szülei évente egyszer felhívnak, hogy beszámoljanak a kislány állapotáról. Ügyes, okos, jótanuló gyermek lett belőle. Egy értelmi fogyatékos, hallássérült kislány esetében szintén nagyon elhúzódott a diagnózis, nehezen lehetett eldönteni, hogy súlyosan hallássérült, vagy értelmi állaptából kifolyólag vannak nehézségei. Nála több hallókészüléket is kipróbáltunk, amikor kiderült, valóban súlyos hallássérüléssel van dolgunk. Mindkét fülét megműtötték, a beavatkozás hatására pedig villámgyors fejlődésnek indult. Míg a műtét előtt értelmileg akadályozottnak diagnosztizálták, rövid időn belül tanulásban akadályozott lett, vagyis közép-súlyos értelmi fogyatékosból enyhe értelmi fogyatékos diagnózist kapott. Ma kisegítő iskolába jár – és beszél.

Egy másik nagyon kedves történet a Péterke hallani fog és a Péterke beszélni fog című gyerekkönyvek főhőse, ő az a kisfiú, aki előbb hallókészüléket, később pedig cochleáris implantátumot kapott. Az édesanyja által készített könyv hatalmas segítség azoknak a kicsiknek és szülőknek, akik a vizsgálatok előtt állnak, műtétre vagy épp a rehabilitációra várnak. Péterke története erőt ad.

Milyen az a pillanat, amikor tudatosul, hogy egy újabb kisgyereket segített hozzá a halláshoz?

Kimondhatatlanul nagy öröm, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ebben a folyamatban én egy aprócska csavar vagyok. Az érdem a szülőké, a legtöbbet ők teszik. Fontos látni, az én munkám lenehezebb része nem a gyerekekkel való közös munka, az sokkal nagyobb kihívás, hogy a szülőknek úgy tudjam átadni a szükséges információkat, hogy közben ne érezzék azt, hogy beleszólok a döntésükbe. El kell fogadnom, tiszteletben kell tartanom, ha egy szülő nem fogadja meg a tanácsom. Hosszú tanulási folyamat volt számomra, de megértettem, nem tudok mindenkin segíteni, illetve mindenkin tudok segíteni, de nem mindenkinek ugyanaz az útja.Elég végig menni az utcán, hogy lássuk, minden második ember füle „be van dugva”: zenét, hangoskönyvet hallgatunk, headset-tel telefonozunk, de alapból is hangos körülöttünk a világ. Mit lát, ezek a „hangos” tendenciák hova vezetnek hosszú távon?Amikor nemcsak a gyereknek, de minden második felnőttnek a fülében ott a fülhallgató, a headset, nagyon nehéz a gyereknek azt mondani, hogy vegye ki a fülest. Ez egy nagyon komoly probléma, és sajnos azt látom, hogy ezt szinte senki nem veszi komolyan. Negyven fölött romlik az ember hallása, ez természetes, de a hallásromlás egyre korábban éri el az embereket. Fontos lenne, hogy változtassunk ezen a trenden – ugyanakkor nem a gyerekeknél kellene kezdeni. A gyerek egy mintát követ – a mi mintánkat.

Szerző: Czvitkovits Judit

Tovább

„Az implantátummal olyan hangokat is meghallanak, amiket korábban soha” – interjú Fejes Gabriellával

By hearandgo_admin in Interjú Posted március 30, 2023

BESZÉLGETÉS FEJES GABRIELLA GYÓGYPEDAGÓGUSSAL A HALLÁSRÓL – 1. RÉSZ

Hallóként az embernek sejtése sincs arról, milyen lehet örök csendben élni, ahogy azt sem tudja elképzelni, mekkora csodát él át az, aki a csúcstechnika egyik legnagyobb vívmányának köszönhetően beléphet a hangok birodalmába. Fejes Gabriella gyógypedagógussal hallásról, szülői kitartástól és azokról a kis hősökről beszélgettünk, akik a cochleáris implantátumnak köszönhetően kapták vissza hallásukat.

Hallássérült gyermekek korai fejlesztése a szakterülete. Miért pont a szurdopedagógiára tette fel az életét?

A gyógypedagógia egy nagyon korai és célirányos döntés volt a részemről, tudtam, mindenképp egy segítő szakmát szeretnék választani. Mivel a vér látványát nem bírtam, ápolónő nem lehettem, viszont pedagógus édesapám szakmája nagyon közel állt a szívemhez, így a gyógypedagógia irányába indultam el. A hallássérült, tanulásban akadályozott/ enyhe értelmi fogyatékossággal élők pedagógiája lett a fő területem. Végzett gyógypedagógusként egyetemi képesítést szereztem, szakvizsgát tettem, majd tizenegy éven át a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának jogelőd intézményében, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Hallássérültek pedagógiája Tanszékén dolgoztam. Az ELTE Korai Fejlesztő Központjában korai fejlesztést/ gondozást végeztem, majd a Hallásvizsgáló Országos Szakértői Bizottságba kerültem. Itt negyedik éve dolgozom.

A beszélgetésünk előtt soha nem gondoltam bele abba, mit is jelent az, hogy hallok. Mi történik azzal, akinek nem adatnak meg a hangok?

A hallás a kommunikáció alapeszköze, segítségével tanulunk meg beszélni, szocializálódni. A hallás hiánya komoly akadályt jelent a beszéd elsajátításában, az interperszonális kapcsolatok kialakításában, az egészséges fejlődésben. Kutatások egyértelműen bizonyítják a nyelv és a gondolkodás kapcsolatát: a nyelv kialakulásának akadályozottsága hatással lesz a kognitív fejlődésére is.

Fontosabb a hallás, mint a látás?

Igen, bár a laikus – látó, halló – emberek zöme úgy hiszi, látás nélkül nem tudna élni. A kutatások ennek ellenkezőjét bizonyítják: a látássérült emberek boldogabbak, mint a hallásérültek. Teljesebb életet tudnak élni, ugyanis a beszéd, mint kommunikációs csatorna, működik, ennek köszönhetően könnyebben tudnak kontaktust teremteni – még akkor is, ha a látásuk hiányzik.

Mi történik azzal a kisgyerekkel, aki hallássérültként jön a világra?

Aki úgy születik, hogy nem hall, annak ez egy természetes állapot. Az első másfél évben szinte úgy fejlődik, mint egy halló kisgyermek, szimbiózisban él az édesanyjával, nehéz felismerni a fennálló hallásproblémát. Másfél éves kor körül azonban már kialakul egy komoly kommunikációs frusztráció a meg nem értettségből fakadóan. A gyermek biztonságérzete erősen meginoghat, ha nem hallja az édesanyja, illetve a szülei hangját, a szeparációs szorongás elhúzódhat, ezzel párhuzamosan a viselkedésében is megjelenhetnek változások. A gyermek szenved, hiszen nem tudja megértetni magát – és az anyukája is szorong, hiszen azt látja, hogy gyermeke kortársai előbbre tartanak. Természetesen nem mindegy a sérülés súlyossága. Vannak enyhébb esetek, ezek a gyerekek szépen figyelnek mindenre, elindul a beszédfejlődésük, de a beszédérthetőségük problémás. És természetesen vannak súlyosabb esetek, illetve olyan hallásmaradvánnyal bíró gyermekek, akik szinte semmit nem hallanak.

Mik azok a tipikus jelek, amik arra figyelmeztethetik a szülőt, hogy baj van?

A halló babáknál megfigyelhetők bizonyos reflexek, például ahogy az erős hangokra reagálnak, megriadnak, felébrednek. Tipikus reakció a Moro-reflex, amikor a kisbaba egy erős ingerre két karját és két lábát hirtelen a test középvonala felé rántja. Ha ez nem történik meg, akkor gyanakodjunk! Hasonlóképpen, egy síró baba, aki ha nem is látja az édesanyja arcát, de meghallja a hangját a másik szobából, ha csak egy pillanatra is, de megnyugszik. A súlyos hallássérülteknél ez sem működik, kiválóan alszanak egy buli közepén is. Ezek apró, de nagyon fontos jelek lehetnek ahhoz, hogy a lehető legkorábban kiderüljön a baj. Sokan nem tudják, hogy a hallássérült kisbabák is gőgicsélnek, éppen ezért kicsi korban a hallási reakciókban kell meglátnunk a furcsaságokat.A nagyobb gyerekeknél már több a jel. Tipikus példa, hogy nem reagálnak, ha megszólítják őket, netán felborul mögöttük valami – ők gondtalanul játszanak tovább. Egyik tanítványomnál például úgy derült ki a súlyos fokú sérülés, hogy miközben ő a gyerekszobának játszott, a konyhájukban leszakadt egy polc. Hatalmas robajjal, csörömpöléssel járt az egész, a kislány azonban semmit nem észlelt az egészből. Mivel a konyha és a szoba között volt némi távolság, a robajjal járó rezgés sem jutott el hozzá. Ő egy nagyon okos hallássérült gyermek, aki kiválóan megtanult kompenzálni. Azt gondolhatnánk, nagyobb korban könnyebben ki lehet szűrni a sérülést, de sajnos nem ez a helyzet, náluk ugyanis már számolni kell a kognitív képességekkel: egy jól fejlődő gyermek rájön, hogyan tudja sérült hallását kompenzálni, megtanul például szájról olvasni, észleli az árnyékokat, a parfüm illatát, a levegő áramlását, a különféle rezgéseket.

A később kialakult halássérülésnek mik a jelei?

A később „szerzett” halássérülés tipikus tünetei a figyelmetlenség, a beszédhibák, a rosszalkodás, olyan lemaradások, amik figyelemzavarnak is tekinthetők. A nagyobbacska gyerekek már jelezni tudják, ha nem hallanak, de gyakran nem ez a helyzet, a környezetnek kell kiszúrnia a gyanús jeleket. Szerencsére az óvodai, iskolai környezetben ki szokott derülni a probléma. Például nem reagál a gyermek, ha szólítják, nem érti az utasításokat, figyeli a többi gyermeket, utánoz, később tollbamondásnál jelentkeznek nehézségek, mindig lemarad, nem ott tart, ahol kellene. Hangsúlyozom, a felsorolt tünetek hátterében más problémák is állhatnak, például figyelemzavar, egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek hallássérült, de minden esetben ki kell zárni az esetleges hallássérülés lehetőségét.

Mi a helyzet a kamaszokkal? Ők észlelik, ha baj van a hallásukkal?

Egy kamasz gyerek olyan nehéz időszakon, testi-lelki változásokon megy keresztül, hogy mindenre vágyik, csak a fülére biggyeszthető kütyüre nem. Itt is a környezet érzékenységében bízhatunk. Érdemes figyelni a beszédét, hogy mennyire érthető és tiszta, amit mond, illetve megfigyelni a viselkedését, hogy mennyire visszahúzódó, kommunikatív, mennyire keresi a társas kapcsolatokat.

Hogyan zajlik a gyerekek hallásvizsgálata?

Az objektív újszülöttkori hallásszűrést törvény írja elő. Jelenleg minden kisbabánál el kell végezni ezt a vizsgálatot a megszületést követően még a kórházban. Abban az esetben, ha probléma merül fel, további vizsgálatokra irányítják a családot. Az audiológiai vizsgálatok különféle módszerekkel történhetnek. Vannak az úgynevezett objektív vizsgálatok, amit spontán alvásban, altatásban vagy nyugalmi állapotban végeznek. Ezek az agytörzsi válaszreakciókat nézik, vagyis, hogy bizonyos hangokra kiváltódik-e agytörzsi válasz. Ezeknél a vizsgálatoknál nincs szükség a gyermek aktív együttműködésére. Tudni kell, hogy a koraszülött gyermekeknél az objektív vizsgálatok nem biztos, hogy reális eredményeket hoznak.Szubjektív vizsgálatok során viszont már a gyermek együttműködésére alapozunk. Pici gyerekeknél magatartásmegfigyelést végzünk, megnézzük, hogy bizonyos hangingerek kiváltanak-e reakciót. A vizuális megerősítő audiometria során összekapcsoljuk a hangingert egy vizuális ingerrel (fénnyel), és várjuk a hanginger által kiváltott kereső reakciót. Az úgynevezett játékaudiometria vizsgálatnál egy egyszerű játéktevékenységre tanítjuk meg a kisgyereket, amit akkor kell elvégeznie, ha hall egy hangot. Egy tipikusan fejlődő gyermeknek ez már két és fél- hároméves korától nagyon könnyen megtanítható. Körülbelül hatéves kortól értékelhető az a vizsgálat, amit mindnyájan ismerünk, amikor is fejhallgatóval a fejünkön meg kell mutatni, hogy melyik fülünkben halljuk a hangotMielőtt azonban ezekre sor kerülne, fontos, hogy a vizsgálatot tympanometria előzze meg, ami a középfüli hallásállapotot térképezi fel. Ha a tympanometria alapján valami nincs rendben, fül-orr-gégészeti beavatkozásra lehet szükség (orrszívás, gyógyszer, orrcsepp, …). Abban az esetben reális a hallásvizsgálat eredménye, amennyiben megfelelő a középfül állapota.

Mi történik abban az esetben, ha a gyermek „csak” az egyik fülére nem hall?

Egyoldali halláscsökkenéssel van dolgunk, akkor, amikor a gyermek az egyik fülével tökéletesen hall, a másikkal viszont bajok vannak, ellenben, ha a „jó” füle sem tökéletes, már nem egyoldali hallássérült.

Az egyoldali halláscsökkenés egy olyan állapot, amivel meg lehet tanulni tökéletesen beszélni, viszont problémát jelent az irányhallásnál. Ha például egy kisdiák a bal fülével nem hall, és az osztályteremben a jobb szélső padsorban, egy nyitott ablak mellett foglal helyet, nagyon nagy bajban lesz. Ennek ellenére az egyoldali halláscsökkenéssel együtt lehet élni, olyannyira, hogy arra sok esetben sajnos nem is derül fény.

Tovább