Molekuláris bionika szakon végzett, a maradványhallás megőrzésének lehetőségeit kutatja és az implantációs team egyik kulcsszereplője, aki éveken át kíséri pácienseit, hogy azok implantátumai tökéletesen működjenek. Dr. Dimák Balázzsal, a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika mérnökével beszélgettünk.

Mikor és hogyan lett a Szegedi Fül-Orr-Gégészeti Klinika implantációs teamjének a tagja?

A Szegedi Tudományegyetemen tanultam: molekuláris bionika alapszakot végeztem, 2014-ben kaptam meg az alapdiplomám – és még ugyanebben az évben el is kezdtem ennek a szaknak a mesterképzését. Az utolsó félévben keresett meg a klinika implantációs csoportja, hogy a tanulmányaim mellett lenne számomra részmunkaidős munka. Korábbról ismertek, a szakdolgozataimat itt írtam a klinikán, a tudományos munkába elég jól beleláthattam, ismertem azt a szakembert, aki korábban az implantátumok beállítását végezte – ugyanakkor a mindennapi betegellátásra akkor még nem volt rálátásom. A diploma megszerzése után ez lett a főállásom. Hirtelen jött a mélyvíz.

Egészen pontosan mi a feladata?

Az implantációs műtét után a páciens négy hétig gyógyul, hiszen a sebnek és a belső fülnek is regenerálódnia kell. Ha letelik ez az idő, a páciens eljön hozzám, és előkerülnek a készülékek, amiket aztán közösen beállítunk. A kooperálni képes felnőttek és a nagyobb gyerekek esetében két küszöbértéket szoktunk megnézni. Az egyik a hallásküszöbérték, ami annak az áramimpulzusnak a legkisebb mértéke, amit már hangként él meg, a másik a komfortküszöbérték, ami azt a legnagyobb áramimpulzust mutatja, ami még komfortos a páciens számára. A két érték közötti áramimpulzusnak a nagyságát fogja a készülék átadni. Én 22 elektródát tudok állítani, vagyis beállítom azt a legnagyobb és legkisebb értéket, ami között a készülék működni tud.

A hétköznapi munka mellett mi a fő kutatási területe?

Az implantos betegek különböző eredményeit kutatom, publikálom. A Phd dolgozatomat például a maradványhallás megőrzésének a lehetőségeiről írtam. A fejlődés hatalmas a korábbi elektródákhoz képest.

Cochleáris implantátumra kinek van szüksége?

A cochleáris implantáció klasszikus esetben a kétoldali, idegi típusú, súlyos fokú halláskárosodásra jelent megoldás, ugyanakkor egyre vékonyabbak az elektródasorok, amiket beültetünk. Ez azt jelenti, hogy egyre fiatalabb korban, egyre szélesebb körben el tudjuk végezni az implantációt, a vékonyságnak köszönhetően ugyanis kevésbé roncsolódik a csiga struktúrája.

Cochleáris implantátumra az nem alkalmas, akinek nem a szőrsejtjeivel van a probléma, vagyis a halláskárosodás oka nem a belső fülben keresendő. Szintén nem alkalmas a páciens a beavatkozásra, ha a belső fülben valami olyan eltérés van, ami miatt az elektróda behelyezése nem megoldható. Ezért is van szükség képalkotó vizsgálatokra még a műtét előtt. Az MRI megmutatja, hogy a csiga átjárható-e.

Hozzátenném, az implantátumot forgalmazó cégek már olyan profi elektródasorokat kínálnak, melyek malformációk esetén is beültethetők. Előfordul például, hogy valakinél nem, vagy csak részben alakul ki a csiga két és félszeres kanyarulata, ma már a vékonyabb és rövidebb elektródáknak köszönhetően szinte tökéletes eredményeket lehet elérni. A szegedi klinikán eddig körülbelül 670 esetben végeztünk cochlearis implantációs műtétet.

A klinika audiológiája megújult. Milyen új vizsgálatokat tudnak elvégezni?

Az audiológia egy speciális vizsgálattal bővült: irányhallást is tudunk vizsgálni. Körülbelül tizenhat hangfal segítségével bontjuk fel a 360 fokot. Miért jó ez? Aki természetesen hall, az nagyjából be tudja lőni, hogy melyik irányból jön a hang. Hallókészülékkel vagy cochleáris implantátummal ez már nem ilyen egyszerű. Sokan nem tudják, de ha hiányzik az egyik fül hallása, akkor nincs meg a térhallás. Ezért is fontos már kisgyermekkorban a kétoldali implantáció.

A cochleáris implantátum és a Baha upgrade tender pályázati szakasza lezárult: közel háromszáz lejárt kihordási idejű készülék cseréjét finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Óriási adag készülék ez. A csere milyen terheket ró a klinikára?

A páciensek hatévente kapnak új készüléket, de sajnos vannak, akiket évek óta nem láttunk. A legnehezebb feladat tehát a nyomozás, hogy kiderítsük a készülékre jogosult páciensek elérhetőségét. Ha sikerül felvenni a kapcsolatot, akkor jöhet a tájékoztatás, hogy ki milyen lehetőségek közül választhat. A cserére jogosult pácienseknek azzal a klinikával kell felvenniük a kapcsolatot, ahol a műtétet elvégezték.

Miért van szükség a cserére?

Egyrészt a készülékek elöregszenek, az alkatrészek elhasználódnak: elkophat a gumitömítés, elöregedhet a kábel, elfáradhat a műanyag, másrészt a technológia is rohamtempóban fejlődik, hat év pedig hosszú idő.

Ha már fejlődés, szeptember 8-án egy forradalmian új készülék beültetésére került sor.

Két Cochlear OSIA 2 hallásjavító implantációs műtétet végeztünk el egy hölgyön és egy kisgyermeken. A Cochlear OSIA 2 rendszer egy, a csontban rögzített hallásjavító implantátum, amely digitális, piezoelektromos jelátvitelen alapuló stimulációval továbbítja a hangingereket a koponyacsonton keresztül a belső fülbe. A hangfelfogó és jelátalakító processzor a koponya oldalán, a fejre simulva helyezkedik el és egyedülálló módon, piezoelektromos transzducer technológiával kapcsolódik a beültetett egységhez. A hanganalízis és frekvenciakövetés az ép halláshoz nagyon közeli, a nagyothallók ezzel a készülékkel gyakorlatilag az ép hallókéval azonos halláshoz jutnak.

Sokan nem tudják, de a legújabb implantátumoknál vezeték nélküli programozásra is van lehetőség. Miért jó ez?

Ez főleg gyermekeknél nagyon hasznos, hiszen a beállításkor nem kell kábelekkel bajlódni, a kis páciens füle körül matatni. Egy Bluetooth-szal működő port segítségével 15 méteres körben gond nélkül be lehet állítani a készüléket – miközben a kicsi szabadon rohangálhat, játszhat. Ilyen módon azokkal a gyerkőcökkel is sikeres lehet egy beállítás, akik idegenkednek/félnek a programozáshoz használt kábelektől.

A Covid időszakát hogy vészelték át?

Márciustól májusig nem dolgozhattunk, utána pedig átálltunk a sürgősségi ellátásra: a kisgyerekeknél a beszédfejlődés kialakulása miatt rendkívül fontos, hogy minél előbb megkapják az implantátumot.

A készülékek beállítását a higiéniai feltételek betartása mellett végeztük, míg a készülékek kiadása érintésmentesen zajlott. Minden beállítás megvan a számítógépen, telefonon egyeztettünk a pácienssel, és a már előre beprogramozott készüléket adtuk át. Sőt, arra is felkészültünk, hogy a beprogramozott készüléket futárszolgálattal küldjük el az ügyfél lakcímére. Így akkor is megkapta volna mindenki a beszédprocesszort, ha teljes klinikalátogatási zárlatot rendeltek volna el. Szerencsére erre nem került sor.

Vannak az emlékeiben olyan esetek, amikre szívesen gondol vissza?

Nagyon sok. Nemrég például itt volt egy kislány, aki alig egy év leforgása alatt rengeteget változott. Műtét előtt nagyon siketes volt a beszéde, most meg köszön, tőmondatokban beszél.

A siket ember azért beszél furcsán, mert míg a mély frekvenciákon nagyjából megvannak számára a hangok, amik általában magánhangzók, addig a magasakból nem hall semmit. A műtétnek köszönhetően végig lefedjük a csigát, visszatérnek a magas hangok, tisztul a beszéd, előkerülnek a mássalhangzók, például az s, sz, z. Ezért is fontos, hogy a gyerekek három éves korukig megkapják a készüléket, ekkor még jó eséllyel megtanulnak beszélni.

Mit jelent a tudat, hogy a munkájával hozzájárul ahhoz, hogy az emberek visszakaphassák a hallásukat?

Bevallom őszintén, hogy felfoghatatlan. Azt látni, hogy a semmiből hova jutunk el, az leírhatatlan.

hearandgo_admin

This is a paragraph.It is justify aligned. It gets really mad when people associate it with Justin Timberlake. Typically, justified is pretty straight laced. It likes everything to be in its place and not all cattywampus like the rest of the aligns. I am not saying that makes it better than the rest of the aligns, but it does tend to put off more of an elitist attitude.