Megoldásorientált ember vagyok, aki nem siratja a történteket, nem sajnálja magát, hanem előre néz. Volt, hogy kerestem a válaszokat, kutattam, hogy örökletes-e a hallásproblémám, de nem volt az. Nem volt a családomban senki, akinek bármi gondja lett volna a hallásával.
Apai nagyszüleimnél ért minket a felismerés tizennégy éves koromban: a bal fülemre nem hallok. Többször is kértek valamire, de épp háttal ültem nekik, ők pedig a bal oldalamtól kicsit távolabbról szóltak hozzám. Nem reagáltam. Majd nyolcadikban, az általános egészségügyi szűrővizsgálaton kiderült: kevert típusú halláscsökkenésem van. Dr. Miszlai Ádám, szegedi gyermekorvos meséli el nekünk a történetét.
A kevert típusú halláscsökkenés annyit jelent, hogy a vezetéses és az idegi komponens is sérült, az előbbit pollenallergiára vezették vissza, aminek következtében bedugul az orrjárat és a fülkürt. Erre gyógyszert kaptam, és különféle kezeléseket is, amivel évekig stagnált a helyzetem. De négy év múlva már tisztán idegi alapú halláscsökkenése volt a bal fülemnek, vagyis a folyamat, ami tizennégy évesen elkezdődött, tizennyolc éves koromra teljesen leromlott.
Sokáig a jobb fülemben bíztam, valahol még most is bízom benne. Tudatában vagyok annak, hogy idővel a jobb fülemre is kelleni fog implantátum, de addig is megnyugtat, hogyha leveszem a bal fülemről az implantátumot, ha minimálisan is, de hallok még a jobb fülemre. Annak ellenére megnyugtat a tudat, hogy teljes mértékig elégedett vagyok és bízom a cochleáris implantátumban, mégis megrémít, ha arra gondolok, hogy egyszer majd a jobb fülem is süket lesz, és ha akkor leveszem az implantátumot a teljes süketség vár rám – ettől a csendtől félek. Mivel én nem süketen születtem, sosem volt olyan élményem, hogy milyen az, amikor semmilyen hang, zaj, koppanás, és nyikorgás nem vesz körül. El sem tudom képzelni a teljes némaságot.
Hosszas kutakodás után kiderült, a jobb fülemnek Meniere-betegsége van. Ez a belsőfül megbetegedését jelenti, ami nemcsak a hallási, de az egyensúlyi képességeinkre is hatással van. A tünetek rohamszerűen, kiszámíthatatlanul, egyik percről a másikra jelentkeznek. A hirtelen hallásvesztés erős dugulásérzettel és szédüléses rohamokkal tör az emberre. A rohamok után fokozatosan, évről évre romlik a hallás minősége, míg egyszer csak meg nem szűnik.
Harmadéves egyetemista voltam a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi karán, amikor egyik napról a másikra tört rám ez az igen különös, első roham. Kiabálni kellett velem, ami megterhelt engem és a környezetemet is. Egyből bekerültem a klinikára, ahol infúziós kezeléseket kaptam, majd hallókészüléket, de az semmit sem ért, mert csak annyit csinált, hogy felhangosította a körülöttem lévő világot, de minden, amit hallottam torz volt, mert addigra már annyira károsodtak a szőrsejtjeim.
Az egyetem ötödik évében történt nálam az áttörés, amikor úgy éreztem, muszáj lépnem valamerre. Akkorra már alig hallottam az órákon elhangzottakat, pedig az első sorban ültem. Illetve ekkor történt, hogy diákmunkásként munka közben egy magasabb lépcsőn megszédültem, lezuhantam, és betört a fejem. Ez a baleset, és az, hogy már a tanulmányaimban is korlátozott a hallásvesztésem vitt rá arra, hogy a fül-orr-gégészet tantárgyunkon hallott implantátum mellett döntsek. Amikor először hallottam erről a megoldásról, az olyan volt nekem, mint a szerelem első látásra – nem volt kérdés bennem, tudtam, mit akarok.
Többször ért mélypont a hallásom elvesztése miatt. Először, amikor szembesültem azzal, hogy több emeletnyit zuhantam. Felmerült bennem, hogy hogyan bízzak meg innentől kezdve magamban, hogyan fogok dolgozni, hogyan lehet rám bízni bármit is, hogyan fogom használni a fonendoszkópot, hogyan fogok a gyerekekkel szót érteni… én, aki gyerekkorom óta arról ábrándoztam, hogy gyerekorvos leszek. Másodszor pedig, amikor a műtét előtt el kellett mennem egy utolsó audiológiai vizsgálatra, ahol a doktornő igen végletesen gondolkozott erről a technikáról. Minden erejével megpróbált lebeszélni erről az egészről, mert ő úgy hitte, az implantáció végső megoldás, ami csak a teljes süketségnél alkalmazható. Nem félt kimondani a kétségeit és nekem szegezni a kérdéseit: hogyan fogsz implantátummal fonendoszkópot használni? Hogyan akarsz gyerekorvos lenni? Szemésznek, vagy patológusnak kéne lenned! Kimondta azokat a félelmeket, amik engem is gyötörtek. De így kimondva, még nagyobb teherként nehezedtek rám. Ezután a beszélgetés után úgy mentem haza, mint akinek nincs jövője. Mégis belevágtam, még aznap éjjel elkezdtem kutatni olyan orvos után, aki implantos. Rá is bukkantam egy német orvosra, aki egy Spanyolországból rendelhető digitális fonendoszkóppal gyógyít. Megnyugodtam, a Cochlear® termékét választottam és egy hónap múlva már ott is feküdtem a műtőasztalon.
A három és fél órás műtét után irdatlan beteg lettem. Megborult az egyensúlyérzékelésem, szédültem, eltűnt az ízérzékelésem, a nyelvem olyan volt, mintha nagy mennyiségű lepedék lenne rajta, lázam volt és rengeteget aludtam. De mindez hamar elmúlt és pár hét múlva fel is tették az implantátumot. Eleinte úgy hallottam vele, mintha mindenki héliumos lufit szívott volna, a legjobb barátomnak Hókuszpókhoz hasonló hangja volt, de mára minden kitisztult.
Sokan kérdezik tőlem, hogy mi ez, hogy mi van a fejemen, és ilyenkor a barátaim harciasan védelmeznek, hogy ezt nem illik megkérdezni, de engem nem zavar. Örülnék, ha minél többen tudnák, létezik és van megoldás a nem hallóknak is: a Cochlear® cochleáris implantátummal teljes életet élhetünk. Hallhatjuk, ha szerelmet vallanak nekünk, hallhatjuk a gyerekek nevetését, egy mély beszélgetés pillanatnyi csendjét, a levegővétel halk rezdülését. Én a legjobban attól féltem, mi lesz, ha nem hallom majd többé a gyerekek hangját, ha nem fogok tudni különbséget tenni a félelem és a fájdalom sírása között, ha nem fogom hallani a mosolyuk hangját, a köszönömöt, a felszabadult hangjukat, amiért újra egészségesek. Többé nem fenyeget ez a veszély, jelen vagyok, figyelek, hallok és szabadon gyógyíthatok.