Gyermekkorában a babáit tanította, nagyobbacska lányként a testvéreinek és az ismerősök gyerekeinek szervezett játékos foglalkozásokat meséléssel, énekléssel, zenéléssel. Azt mondja, véletlenül került kapcsolatba egy gyógypedagógussal, két héten át figyelhette a munkáját, és ez eldöntötte, mivel szeretne foglalkozni egy életen át: hallássérült és tanulásban akadályozott gyerekek és családjaik segítésével. 15 év szakmai tapasztalatait összegezve a célja: „Beszédet és játékos beszédtanítást vigyünk a családokba, és a Hömböldén keresztül könnyen eljussunk a lehető legtöbb gyerekszobába.”

Miről lehet felismerni a hallássérülés jeleit? Mire figyeljen a szülő?

Már pár hónapos korban feltűnhet, ha a baba nem rezzen össze erősebb zaj hatására, nem figyel oda hirtelen hangokra, nem fordul oda, amerről az édesanyja hangját hallja. Mindegyik baba, az is, akinek a hallásával gond van, 3-6 hónapos koráig gagyog, próbálgatja a hangját, csak a hallássérült baba ezt egy idő múlva abbahagyja, és inkább sikongat gagyogás helyett. Egy éves korban megjelennek az első szavak, ép hallású gyerekek szókincse kétévesen már 50 körül van, ezt a védőnők ellenőrzik. Hallássérült gyerekeknél azonban a beszédfejlődés késik. Jellemző, hogy „hangosan” hallgat mindent, erősen figyel a beszélő szájmozgására és nem hallja meg, nem reagál arra, amit a háta mögött mondanak neki.
2016 óta, a kötelező újszülöttkori objektív hallásszűrésnek köszönhetően az enyhébb hallássérülés is már korán felfedezhető.

Miért fontos a korai felismerés és készülékes ellátás, szurdopedagógusként milyen tapasztalatai vannak?

A korai felismerés és a megfelelő hallókészülék legnagyobb haszna a beszédfejlődés megindulása. Nagyjából 2 éves korig terjed a szenzitív időszak, ekkor még az agy plaszticitása lehetővé teszi, hogy a kisgyerek a hallássérüléséből eredő hátrányt könnyen, gyorsan behozza. Ha később derül ki, sokkal nehezebb behozni a lemaradást.
A mai hallókészülékek olyan picik, és dizájnosak, mint egy „ékszer”, nem okoz gondot a hordásuk és alig lehet ezeket észrevenni. Ha szükséges, a kicsiknél fejpánt segítheti a viselését. Természetesen elsősorban a halláscsökkenéstől függ, hogy a gyermek milyen készüléket kaphat. De ma már annyiféle kütyüt, head setet hordanak a fiatalok a fülükben, hogy egy hallókészülék vagy az implantátum külső egysége nem kelt olyan feltűnést, mint régen.

Hol húzódik a határ a hallókészülék és a cochleáris implantátum között? Mikor melyik javasolható?

Attól függ, hogy milyen mértékű a hallássérülés, megfelelő hallásélményt nyújthat-e a hallókészülék a beszédinduláshoz, vagy nem elegendő és súlyosabb eseteknél jobb eredmény érhető el implantátummal. Pontos és élest határt nem lehet húzni pusztán hallásmérési eredmények alapján. Persze van az a súlyos hallássérülés, hallási görbe, amikor tudjuk, hogy nagy eséllyel implantátumra lesz szükség. Ha ez a helyzet, minél előbb jelezzük a szülőknek, de van, hogy már ők úgy érkeznek a fejlesztésre, hogy hallottak az implantátumról, és szeretnék tudni, hogy az ő gyereküknek az kell-e. Hangsúlyozom, ez mindig egyénfüggő, minden esetet alaposan ki kell vizsgálni és a komplex vizsgálati eredmények és körülmények ismeretében mérlegelni! Amennyiben a cochleáris implantátum irányába indulnak és várni kell a műtétre, a várakozási szakaszra mindenképp érdemes hallókészüléket adni a gyereknek, hogy legyen hallásélménye az operációt megelőzően is. Egyéntől függ, hogyan hall a készülékkel, de a rehabilitáció eredményességét jelzi az, hogy megindul a hallás- és beszédfejlődés, újra indul a gagyogás, dallamos lesz a hangadás, ebben fontos szerepe van a szurdopedagógusnak is.

Tapasztalata szerint milyen előnnyel járhat a cochleáris implantátum?

Amikor belehallgatunk a hallókészülékbe, zajosabb, sistergőbb, mint amilyen hangélményt az implantátummal lehet elérni. Sok esetben nincs is más lehetőség a hallás rehabilitációra, mint az implantátum.
Nagyon érdekes folyamat a cochleáris implantátum beállítása. Egyrészt fizika, az implantátum számítógéppel van összekötve és miután a páciens megkapja a beszédprocesszort, apránként beállítani, finomhangolni a készüléket – a hallását. Másrészt figyeljük a beállításon a gyermek szemét, a visszajelzéseit, a reakcióit. Az implantátum minőségi különbséget jelent olyan esetekben, amikor a hallókészülék már nem nyújt megfelelő/ kielégítő segítséget.

Kihez, hova forduljanak tanácsért a szülők a hallássérült babával, milyen út áll az érintettek előtt?

Elsőként az újszülött kori szűrés jelezheti, hogy baj van a csecsemő hallásával. Később a gyermek-audiológiai vizsgálaton szűrhetik ki a halláskárosodást, és ott tanácsot is adnak, hova fordulhatnak a szülők. Gyakran kérnek tőlem tanácsot ép hallású gyerekek szülei is. Fő területem és erősségem a korai beszédindítás – halló gyerekeknek is, valamint felkészítés az iskolára. Online tájékoztatást adunk a Hömbölde (https://nembeszel.hu) tanfolyamain és a tanácsadó klubokban. Célunk, hogy a szülőknek tanítsunk olyan gyermekbarát módszereket, amelyek otthoni környezetben támogatják a beszédfejlődést. Személyre szóló tanácsadással kiválóan tudtunk működni karantén idején is, mert az online beküldött házi videók elemzése alapján a gyerekhez alkalmazkodó módszereket, játékos beszédindító gyakorlatokat tudunk ajánlani ép hallású és hallássérült gyerekek szüleinek.
Kifejezetten szurdopedagógiai feladat hallássérült gyerekek korai fejlesztése, felkészítése cochleáris implantációra, majd a terápia, rehabilitáció és a szülők támogatása, megsegítése, tanácsadás.

Milyen fejlesztési lehetőségek vannak, fontos-e az együttműködés a szakmaterületek és a szülők között?

Szurdopedagógusként lehet kapcsolatom az audiológussal, beállítást végző szakemberrel, orvossal, a többi fejlesztővel, pedagógussal, akik foglalkoznak a tanítványaimmal. Az együttműködés nem mindig megy gördülékenyen, sokszor éreztem, hogy én veszem fel a kapcsolatot mindenkivel, az együttműködést csak én erőltetem.
Amikor a pályámat kezdtem, huszonkét utazó szurdopedagógus látta el Budapesten az integrációt segítő feladatokat, mára tizennégy maradt, akik erős leterheltség mellett próbálnak megfelelni az igényeknek.
Hasznos lenne az együttműködésre egy protokoll, ahol le van írva, hogy mindenkinek kötelessége együttműködni, rendszeresen jelezni egymásnak a fejlődésről. Volt rá példa, hogy az audiológus üzent a szülővel, hogy milyen frekvencián hall jól a gyerek, és kérte az én megfigyelésem is hozzá. Ezzel megkönnyítette a munkámat, de ennek nincs protokollja. Iskolákban még lehetne gördülékenyebb, bejáratottabb, akadálytalanabb az együttműködés a tanárral, a szülővel, de ez ritkán jellemző, a pedagógusok túlterheltsége miatt lassan lehetetlenné válik.

A főiskolán azt tanultam, hogy az integráció olyan, mint egy háromlábú szék: az egyik a szakember tudása, a másik az együttműködés a szülővel, a harmadik a gyerek képességei, és ezek együttesen felelnek a sikerért. Mindegyikre szükség van.

Szerző: Kolimár Éva