A 80-as években ott lehetett az első implantációs műtéteknél, segítette és végigkísérte a technológia forradalmi fejlődését, mára pedig ő az egyetlen női sebész az országban, aki cochleáris implantációs műtéteket végez. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika docensét, Dr. Küstel Mariannát kérdeztük.

Miért pont a fül-orr-gégészet lett a szakterülete?

Gimnázium második feléig nem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni. Még a pályaválasztási tanácsadóba is elmentem, ahol nem könnyítették meg a dolgom, ugyanis azt mondták, hogy a jegyeim alapján az lehetek, ami csak akarok. Az édesanyám kardiológusként dolgozott, abban biztos voltam, hogy azt nem szeretném csinálni, viszont a nevelőapám szülész-nőgyógyász volt, ami nagyon tetszett. Vonzott a pszichiátria is, de már akkor tudtam, hogy amennyire gyönyörű, annyira nehéz szakterület ez. Végül maradt a sebészet és ezen belül a fül-orr-gégészet. Férficentrikus időkben kezdtem a pályát, érvényesülni, boldogulni nem volt könnyű, cserébe viszont a szakma legnagyobbjai mellett dolgozhattam. Magyarországon én vagyok az egyetlen nő, aki cochleáris implantátumot operál.

A 80-as évek óta rengeteg forradalmi változás közreműködője és szemtanúja lehetett. Mik voltak a legfontosabb állomások?

A legizgalmasabb időszakban kezdtem a szakmát, a magyarországi cochleáris implantáció atyja, Dr. Ribári Ottó fül-orr-gégész professzor ugyanis már nagyon korán felismerte, hogy az implantáció lesz a jövő. Még javában a szocializmusban éltünk, amikor Magyarországon már implantációs műtéteket végeztünk. Ausztria kivételével a környező országok közül mi – azaz a budapesti Fül-orr-gége Klinika- volt az első, sőt sok híres nyugat-európai centrum csak utánunk kezdte el a műtéteket. Mind a mai napig jól emlékszem, a kezdeti időkben a sok küszködéssel, néha kudarccal járó implantációk sikerében még a saját kollégáink is kételkedtek- mi azonban éreztük, forradalmi fejlődés részesei vagyunk. Igazunk volt.

Kezdetben „csak” extracochleáris implantátumokat alkalmaztunk; az elektróda a dobüregbe, a csiga külső részére került, nem fúrtuk meg a csigát. Bár tökéletes hallásélményt ezzel nem lehetett elérni, egy siket ember számára már ez is hatalmas lépés volt. Emlékszem első betegeink egyike egy prelingvális siket férfi volt, aki azelőtt sosem hallott, hatalmas élményként élte meg, hogy a beültetés után megismerte a kutyaugatást.

Eleinte gyerekeken nem, csak prelingvális siket felnőtteken végeztünk műtéteket és azt sem tudhattuk biztosan, hogy a belső fül vagy a hallóideg betegsége okozza a siketséget. A genetika gyerekcipőben járt, MR pedig nem volt Magyarországon, ezért nem volt könnyű eldönteni, hogy a páciensnek működik-e hallóidege. Bonyolult művelet volt annak kiválasztása, hogy kit műtünk meg.

1994-ben ebből írtam a kandidatúrámat: úgynevezett promontorium tesztet végeztem a betegeken, aminek segítségével el lehetett dönteni, hogy a belső fül vagy a hallóideg betegségéből ered-e a siketség. Mi csak a belső fülhöz „nyúltunk”. Elérzéstelenítettem a fület, mikroszkóp alatt átszúrtam a dobhártyát egy tűvel, ez csatlakoztatva volt egy ingerlőhöz, ami elektromos impulzusokat továbbított a belső fül felé- a betegnek pedig csak jeleznie kellett, hogy mit hall. A vizsgálat során arra voltam kíváncsi, hogy az elektromos ingerlés hatására van-e hallásélmény, meddig erősíthető a hangossága és van-e különbség az egyes impulzusok között. Hallóként el sem tudjuk képzelni, mit élhet át egy prelingvális siket ember (aki sosem hallott) akkor, amikor először hangot hall. Ezek a betegek a vizsgálat során eleinte nagyon megijedtek, olykor fájdalmat is éreztek, éppen ezért lassan és óvatosan kellett eljárni. Akik már hallottak korábban és nem veleszületett siketek voltak (ők a posztlingvális páciensek) rendszerint nagy örömmel fogadták, hogy újra hallanak. Ezzel a szimulációval tulajdonképpen demonstráltam a hangélményt – és azt is el lehetett dönteni, hogy a beteg profitálna-e az implantátumból.

Később, a 2000-es évek elején – amikor már gyermekeket is szép számmal operáltunk – az úgynevezett elektroaudiometriának köszönhetően már nem kellett többé átszúrni a páciens dobhártyáját, elég volt egy elektródát behelyezni a hallójáratba, a dobhártya elé, így ugyanezt az eljárást nagyobb gyerekeken is tudtuk alkalmazni.

2008-ban egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk azzal, hogy elkezdtük a kétoldali implantációt. Bár a kutatások több szálon haladtak, ekkorra már tudtuk, hogy körülbelül öt éves kor után bezárul a gyerekek agyának és idegrendszerének plaszticitása. Szorított az idő, nem lehetett kivárni a génterápia vagy a szőrsejtek „visszanövesztésének” sikerességét. A kétoldali implantáció megint csak hatalmas áttörés volt.

A csúcstechnológiának köszönhetően ma már minden igényt kielégítenek a gyártók – egyénre és fülsebészre szabott implantátumok között lehet válogatni, hiszen tudjuk, hogy a fül egyedi, az ember két füle nem egyforma, és nincs két egyforma belső fül sem.

Természetesen nemcsak az implantátumok fejlődtek, de a műtéti technika is, az endoszkópos műszereknek köszönhetően egyre kisebb műtéti sebet kellett ejteni – és akkor még nem beszéltem a navigációval működő robottechnikáról, amit ma többek között Hollandiában és Svájcban alkalmaznak.

Bár a cochleáris implantáció a szívem csücske, nem szabad elfeledkezni az évek/évtizedek óta Magyarországon is elterjedt és finanszírozott egyéb típusú implantátumokról. A klinikánkon működő implant ambulancia egyik fontos feladata annak eldöntése, hogy a beteg számára a cochleáris implantáció, vagy egyéb implantátum beültetése esetén várható optimális eredmény. Erre jó példa a csontvezetéses implantátum -ilyen az úgynevezett BAHA, a csontba rögzített „hallókészülék”- mely nem csak vezetéses halláscsökkenésben alkalmazható (például hallójárati vagy középfül fejlődési rendellenesség), hanem bizonyos kritériumok figyelembevételével féloldali siketség esetén is a siket fülbe beültetve, melynek során a beteg az egészséges fülével hallja meg csontvezetés segítségével a siket oldalról érkező hangingereket.

Ki alkalmas arra, hogy implantátumot kapjon?

Az első cochleáris implantációs kongresszust 1973-ban rendezték meg San Francisco-ban, ahol tíz pontban összegyűjtötték az implantáció kritériumait. Mára valamennyi megdőlt, ugyanis már nem az a kérdés, hogy van-e kontraindikációja a műtétnek, hanem hogy hogyan tudunk segíteni. a betegeken. Műteni majdnem mindenkit lehet, ugyanakkor a pácienseknek őszintén meg kell mondanunk, hogy mire számíthatnak. Volt olyan betegünk, aki egy siketekkel foglalkozó középiskola diákjaként jelentkezett be hozzánk, neki csak azt tudtuk megígérni, hogy a hangokat biztosan meghallja, de ennél többet nem garantálhatunk.

A cochleáris implantátum mennyire van benne a köztudatban?

Bár 1985 óta foglalkozom az implantációval, megdöbbentően kevesen tudnak róla Magyarországon. Ezért is olyan fontos az újszülöttkori objektív hallásszűrés, itt nemcsak az derülhet ki, hogy mindkét fülére siket a baba, de még az is, ha „csak” az egyik oldalára. Fontos, hogy ezt a tesztet minden újszülöttnél elvégezzék, ugyanis ma is kerül hozzánk olyan kisgyerek, akiről csak később, mondjuk 3-6 éves korban derül ki, hogy nem hall. Korábban a szubjektív módszerrel végzett hallásvizsgálat során nem egyszer késett a diagnózis még kétoldali siketség esetében is, ha pedig a baba „csak” egyik fülére volt siket, az rendszerint sokkal később, véletlenül derült ki. Sokszor egy banális nátha hozta ilyenkor felszínre a bajt: a gyereknek vezetéses halláscsökkenése lett az ép fülön és a szülők rádöbbentek, hogy a gyermek a másik fülére egyáltalán nem hall. Féloldali hallássérültek esetén is rendkívül fontos, hogy időben, ötéves kor alatt hozzájussanak az implantátumhoz.

Nemcsak a diagnózis precíz felállítása, de az utógondozás is fontos része a folyamatnak.

Alapvető, hogy egy műtétet jól kell elvégezni, de odáig el is kell jutni. Fontos, hogy az implantációs team a beavatkozás előtt és után is fogja a beteg kezét, hiszen az utógondozás hihetetlenül fontos. Sokan úgy hiszik, a cochleáris implantátum olyan, mint a villanykapcsoló, felkapcsoljuk és működik magától. Ez nem így van. Hihetetlenül komoly munka vár a műtét után a páciensre, a szurdopedagógusra és a szülőkre, a fejlesztés és a fejlődni akarás rendkívül fontos. Egyébként implantált betegeink az esetek többségében „örökre” betegeink maradnak, sokszor egyéb gondokkal-bajokkal is hozzánk fordulnak és tartják velünk a kapcsolatot.

Vannak olyan esetei, amikre szívesen gondol?

Rengeteg a sikertörténet. A legelső betegeink egyike például egy mérnök volt, akit összesen háromszor implantáltunk. Az első implantátumot azért kellett eltávolítanunk, mert a készülék elektromos ingerei idővel megvastagították a csiga falát, egyre több áramra volt szükség ahhoz, hogy halljon. Később, a kilencvenes évek elején már a csiga falán elhelyezkedő kerekablakba vezetett implantátumot kapott, majd pár éve elvégeztük a harmadik implantációt, amikor már lehetőség volt a legmodernebb készülék beültetésére. Készítettem vele egy videófelvételt, mely nagyon érdekesen demonstrálja a technológia hihetetlen fejlődését a többszörösen implantált beteg szempontjából.

Egy másik kedves történet főszereplője egy kislány, akinek az anyukáját volt nehéz meggyőzni az implantációról. Mára a kislány mindkét füle műtött, nemrég pedig hibátlanul elszavalta a Mit sütsz kis szűcsöt. Persze nemcsak mondókákat tud, teljes életet él, kinyílt előtte a világ, ha akar, zenét és idegen nyelveket tanul, búvárkodik vagy épp táncol.

Hozzá hasonlóan nagy szeretettel gondolok arra a 83 éves otoszklerózisos hangmérnök bácsira is, akinek már csak az egyik füle volt alkalmas a műtétre, amelyiken még egy keveset hallott hallókészülékkel. Számtalanszor elmondtuk neki, mennyire rizikós a beavatkozás, ő hajthatatlan volt. Végül belevágtunk és altatás nélkül, helyi érzéstelenítéssel ültettük be az implantátumot. Elmondhatatlanul boldog az „új fülével”.

Ők azok a páciensek – sok-sok társukkal együtt – akikkel a klinika hagyományos implant farsangján újra és újra találkozunk: lassan egy évtizede minden évben összehívjuk az implantáción átesett betegeinket, hogy játékokkal, tombolákkal, jelmezversenyekkel kedveskedjünk nekik. A rendezvényen alkalom nyílik az ismerkedésre, tapasztalatcserére, de az implant team tagjaival is lehet találkozni.