Máté ép hallással született, 4 éves korában siketült meg egy szerencsétlen baleset következtében. Most 12 éves, az érdi Vörösmarty Mihály nyolc osztályos gimnázium tanulója, párbajtőrözik, focizik, úszik és nem mellesleg Bolyai matematika versenyeken indul – és nyer meg.
Máté édesanyja, Katalin könnyes szemmel idézi fel a szörnyű és szinte hihetetlen balesetet. „Abban az időben Belgiumban éltünk, Máté akkor járt óvodába. Egyik reggel bevittük a gyereket az oviba és este már úgy hoztuk el, hogy mindkét fülére megsiketült. Esős idő volt azon a napon, Máté véletlenül visszacsúszott a csúszdáról és pont egy olyan helyen ütötte meg az állkapcsát, ami egy hirtelen idegi hallásvesztéssel járt. Annyit lehetett csak látni, hogy megkékült a szája, de foga sem tört ki. Később vettük csak észre, hogy nagyon sírdogál és nem reagál semmire. Tapsoltunk mögötte, mindenféle zajt keltettünk körülötte de észre sem vette. Csak nézett ránk és sírdogált, nem tudta elmondani, hogy mi a baja, rémült volt szegényke, hiszen akkor már nem hallott semmit.” Máté az esés miatt súlyos agyrázkódást szenvedett, mely a belső fül sérülését is eredményezte; a belső fül folyadéka kifolyt, ennek következtében kétoldali siketség alakult ki. Szerencsére nagyon gyorsan, pár hónapon belül megkapta a bal fülére a cochleáris implantátumot, amellyel olyan csodás eredményeket értek el, hogy két év múlva a jobb fülét is megoperálták. Mire Máté iskolába került, már mindkét oldalra megkapta az implantátumot, így nem maradt le kortársaitól, normál általános iskolában kezdhette meg tanulmányait. A szülei nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a mielőbbi szakszerű kezelés és műtét, hiszen így Máté továbbra is teljes értékű életet tud élni, pontosan úgy, mint éphalló társai.
Amikor Máté megkapta a beszédprocesszorát, apránként állították be neki, nehogy ’sokkot kapjon’ a hirtelen visszatérő hangoktól. Máténak a balesete után egy picit megtorpant a beszédfejlődése és hihetetlenül gyorsan megtanult szájról olvasni. Ám az első cochleáris implantátum beültetése és aktiválása után két hónap alatt felzárkózott társaihoz, visszaállt a normál rend és szülei már rendesen tudtak kommunikálni vele.
A Cochlear Tudásközpontba a második műtét után jelentkeztek be, ott zajlott a készülék finomhangolása, valamint a két készülék összehangolása is. Katalin nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy mihamarabb megkapja egy érintett gyermek (vagy felnőtt) az implantátumot, ahogy anno Máté is megkapta. Hiszen az eredmények magukért beszélnek: Máté gyönyörűen beszél, mindent ért, rendszeresen sportol, kiválóan tanul és pont úgy él, ahogy éphalló kortársai.
Máté elmondta, hogy közlekedési vagy gépészmérnök szeretne lenni ha felnő, tömegközlekedési járművek belső kialakításait szeretné megtervezni. Szerető, támogató család veszi körül, a balesetet követően gyorsan megkapta az implantátumot, amit azóta is folyamatosan karbantartanak a megfelelő szakemberekkel együttműködve. Ennek, szorgalmával, kitartásának és motiváltságának köszönhetően minden esélye megvan rá, hogy megvalósítsa álmait, elérje kitűzött céljait.
Máté elmondta, hogy közlekedési vagy gépészmérnök szeretne lenni ha felnő, tömegközlekedési járművek belső kialakításait szeretné megtervezni. Szerető, támogató család veszi körül, a balesetet követően gyorsan megkapta az implantátumot, amit azóta is folyamatosan karbantartanak a megfelelő szakemberekkel együttműködve. Ennek, szorgalmával, kitartásának és motiváltságának köszönhetően minden esélye megvan rá, hogy megvalósítsa álmait, elérje kitűzött céljait.